All hallow’s Eve

pumpkin
Halloween van, magyarok, tessenek megijedni. Elismerem, kicsit új még nekünk a dolog, gyerekkorunkban nem jártunk házról házra lakásról lakásra félelmetes jelmezben csokit lejmolni, nem is tudtunk róla, hogy lehetne, bár ez nem baj, mivel a szomszéd nénik sem tudtak az egészről, a váratlan csengőberregés pedig furcsamód az agyonveretés közvetlen veszélyével párosult a magyar tudatalattiban, ezért nyilván infarktust kaptak volna szegény idős szomszédok, amikor meglátják pufajkás szellemcsapatunkat az ajtóban, mi meg csak álltunk volna ott hülyén és csalódottan, aztán mentünk volna tovább harmadikra.

Most viszont ünnepelni kell, mondhatnám állampolgári kötelesség a Halloween-járás, mert ha nem megyünk, az egész lámpás tökös készlet rajtrohad a Tesco-n meg a Westend City Centeren és akkor valamelyik párt majd jól felvásárolja az egészet, és elkezdik osztogatni a szegény gyerekeknek, és még az is lehet, hogy Schmuck Andor Lámpás Jacknek öltözve sorra látogatja a szépkorúakat, és akkor sokkal nagyobb pusztítás lesz itt, mint amire a madárinfluenza országos viszonylatban képes lehet. Persze az internet nyugati dolog, így a napokban minden bizonnyal számos vonatkozó weboldalt lehet találni, melyek kultúrális fertőzés útján tovább rombolják majd "ezer sebből vérző nemzetünk megtépázott testét" (copyright: Torgyán Buzera József, tévésztár), én azonban egyetlen oldalt ajánlok szíves figyelmükbe: a Worth1000 szokásos photoshop kontesztjének erősen Tim Burton hatása alatt készült ünnepi kiadását. Jó szórakozást! Most pedig megyek, nézek valami jó pulykareceptet hálaadásra.

razo | 2005.10.29. 12:23 | link | Komment | Megosztom

halloween

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.