Szponzorált mezzel az állatok maradéktalan kihasználásáért

Lízingeljen bárányt!
Ittas beszélgetést folytattunk nemrég a domesztikált kisállatok reklámhordozóként történő értékesítéséről, a Manó kávéházban. Szerintünk állatkínzás lenne-e - tettük fel a kérdést magunknak - ha vennénk mondjuk egy magyar vizslát, vagy valamilyen egyéb, rövid szőrű állatot, és stencillel meg hidrogénnel ráírnánk a jobb és bal oldalára, hogy Kultplay.hu, aztán elvinnénk magunkkal mindenhová, trendi módon szabadon engednénk a Szimpla kertben, és ahogy a tömegben aranyoskodna, mindenki látná a hófehér url-t az oldalán. Hamar kiderült, hogy a hollandok ebben is megelőztek bennünket.

space night rockers | 2006.04.24. 14:15 | link | Komment | Megosztom

Critical Mass: Budapest elesett

cm1
Több mint harmincezer bringás vett részt a szombat délutáni Critical Mass felvonuláson Budapesten. A ride ezúttal a Föld Napja rendezvényeihez is kapcsolódott: ennyi potya látogató talán még sosem kíváncsiskodott civil sátrak környékén, leszámítva persze a Sziget hetét. A városi kerékpárhasználat egyenjogúságáért tartott tömegdemonstráció titokban várt eredménye már háromnegyed négykor megszületett: a sor vége a Margit híd pesti hídfőjénél araszolt, amikor a budai oldalon már visszafelé hömpölygött a Petőfi-hídon átkelt tömeg, hogy azután a Lánchídon keresztül ismét Pestre érkezzen. A főváros elesett.

space night rockers | 2006.04.23. 12:47 | link | 3 komment | Megosztom

critical mass

Szuperhős geekháború a tavaszi réten

geek
- OK, milyen verziójú Windows fut a gépeden? Ezen a ponton hangosan és minden gátlás nélkül felröhögtem. (Kattinson a képre a video megtekintéséhez)! Via Geek-Week.net

razo | 2006.04.22. 13:40 | link | Komment | Megosztom

"Anyu, mi az a vicces szagú cigi, amit Apuval szívtok?"

fwe
Amennyiben Ön kisgyermek-tulajdonos és marihuánafogyasztó egyszerre, várhatóan eljön a nap, amikor a gyermek felteszi a kérdést: "Mi ez a furcsa szagú cigi, amit Apuval/Anyuval szívtok?" Nos, az amerikai Magic Propaganda Mill kiadó gondolt a problémára és megjelentette az "It's Just a Plant" (Csak egy növény) című kiadványt: baba-mama factbook a marihuánakultúra megismeréséhez.

razo | 2006.04.20. 11:12 | link | 1 komment | Megosztom

Orgián találkozik Bin Laden, Bush és Harry Potter

mask
Oroszország keleti régióiból érkeztek Moszkvába - majd a budapesti Liszt Ferenc térre a Blue Noses képzőművészeti csoport tagjai. Műfajuk a performance-csíny, melyet video-kamera előtt játszanak el, majd publikálnak. Az orosz fiatalok nem kortárs művészként mutatkoznak be, a kifejezéstől eleve tartanak. Kigúnyolják a kliséket, a paródia, a humor és a groteszk eszközeit alkalmazzák.

razo | 2006.04.19. 11:12 | link | 1 komment | Megosztom

Majomszerelem negyvenezerért

majom
Majomszeretetről hallottunk már, elvtelen szülői kényeztetést jelent, neves tömeggyilkosok életrajzában találhatjuk meg a terminust a "zsenge évek" fejezetben, Hitler esetében például egészen konkrétan, ha jól emlékszem. A majomszerelem azonban valami egészen más. Tessenek rosszra gondolni.

razo | 2006.04.18. 20:31 | link | 1 komment | Megosztom

Asztali dísztál olvaszott ólomkatonákból

warFélgömb formára összeolvadt ólomhadseregből készít dísztálakat a beszédes nevű skandináv lakberendező, Thorsten Van Elten. Az ötlet rendkívül beteg, hasonló gondolkodás eredményeképp születhet Lego-űrszemét, sőt, akár ókeresztény Barbie-rabszolga szoborcsoport is. Elgondolkodtunk, miféle vásárló nézeget otthonában olvadt játékhadsereget a dohányzóasztalon, és főleg, milyen tárgyak helyezhetők a kínálkozó fészekbe.

razo | 2006.04.18. 08:50 | link | Komment | Megosztom

Új adicolor szpot, a jelszó ezúttal: Pink

pink
Talán nemcsak mi lepődtünk meg az Adidas új termékcsaládjához, az adicolor-hoz készített, meglehetősen értelmetlen kampányfilm láttán, melyben a hófehérbe öltözött Jenna Jameson pornósztár darabokra zúz egy színes emberkéket rejtő fehér játékautomatát. Sehol egy cipő, vagy egy logó, a díva tűsarkúban rombol, a forgatókönyv pedig nehezen követhető, a filmet jegyző neves Tronic ügynökség felvillanó emblémája győzött meg bennünket: nem médiahekkről van szó. Szerdára virradóra sajtó osztályunk nyílt levelet kapott, melyben egy személyazonosságát rejtve tartó olvasónk jelezte: új spot készült az adicolor népszerűsítésére. A jelszó ezúttal: Pink. (Kattintson a képre!) + Nézze meg a rózsaszín folytatást!

razo | 2006.04.12. 12:02 | link | Komment | Megosztom

Street arttal a szebb erőművekért

st1
Ha valahol jólét uralkodik, akkor ott a helyiek környezettudatos életet élnek. Egy ilyen országban még az erőmű is lehet szép. Jó példa erre ez a Dél-Kelet Ausztráliában készült fotósorozat, mely kiválóan szemlélteti a street art szerepét lakóhelyünk vidámság-mutatójának növelésében.

razo | 2006.04.11. 18:53 | link | Komment | Megosztom

Nincs pucér nő az indonéz Playboy-ban

playboi
Meztelenség-mentes változatban jelent meg a Playboy magazin hétfőn Indonéziában. A világ legnépesebb muzulmán országának keményvonalas politikusai a hírek szerint hatalmas patáliát csaptak a brand bevezetése miatt, annak ellenére, hogy az FHM, és a Maxim férfimagazinok már jó ideje kaphatók Dzsakartában. Az AFP fotóján helyi fiatalok lubickolnak a nyugati fertő iszlámbaráttá tett helyi kiadásában. Via Double Viking

razo | 2006.04.11. 18:11 | link | Komment | Megosztom

Heti Pazar Cucc: grow-your-own fűfotel

fu
Tavaszodik, jön a Húsvét, ideje beruházni valami jófajta kertibútorba. A bio-eco-újradivat jegyében készítsen Ön is fűfotelt magának! A hozzávalók (kartonszerkezet és fűmagok) készen beszerezhetőek a Purves & Purves-ból 65 fontért (kb. 26e Ft). Elkészítése egyszerű: a lehelyezett kartonszerkezet feltöltéshez 240 liter földre lesz szükség, bevetjük fűmaggal, öntözzük és nézzük, ahogy kb. 10 napon belül elkezd nőni a természetesen zöld kárpit. A Pazar Cuccok felhívja a figyelmet arra: fontos a jó helyválasztás, mert ha később grillparty lesz vagy rossz irányból süt nap nem lesz könnyű arrébtenni vagy elfordítani az alkalmatosságot.

razo | 2006.04.11. 13:16 | link | 1 komment | Megosztom

Hétfőn kezdődik Star Wars Kid pere

swkBreaking news: Három egykori osztálytársát perli összesen 160.000 dollárra a kanadai Ghyslain Raza, vagyis Star Wars Kid, amiért 2003-ban engedélye nélkül internetre tették a közismert felvételt. A per kitűzött időpontja 2006 Április 10, hétfő.

razo | 2006.04.07. 09:20 | link | Komment | Megosztom

Criti CAl M Ass Bud Apest

soleado | 2006.04.06. 10:22 | link | Komment | Megosztom

critical mass

I love egg - az idei húsvéti divat

wallegg
Húsvéti dizájntermék indult hódító útjára Koreából, persze hozzánk nyilván nem jut el ilyesmi. Az "I love egg" sorozat fantasztikusan tervezett tojás-emberkékből áll, akik előbújtak a hűtőszekrény mélyéről, hogy színes ruháikkal, vicces dalukkal, kedves személyiségükkel az őrületbe kergessék a kisgyermekes szülőket a világ fejlett országaiban. A koreai weboldal mellett már van nemzetközi és külön angol is, a tojás-boltban pólót, kulcstartót, spirálfüzetet meg mindenféle must have cuccot árulnak, nyilván már most nagyon ciki Londonban, ha hatéves kislányunk nem ilyennel nyomul a suliban.

razo | 2006.04.05. 15:23 | link | 2 komment | Megosztom

Bonvivánokat fest Spongyabob rajzolója

white
 

Todd White képein mindig péntek este van. Karakterei a hamis mosolyok, de igazi piák világának hősei. Nem fogják elhinni: a sikeres művész korábban víz alatti ananászokat és beszélő tintahalakat festett, tagja volt ugyanis a Spongyabob Kockanadrág animációs csapatának.

Élete nyitott könyv nagy tudású szerkesztőink előtt: Todd, miután szemérmetlenül sok pénzt keresett a kasszarobbantó rajzfilmsorozattal, otthagyta a gyárat, és elhatározta, hogy a jövőben csakis a magasművészetnek él, tervét pedig Párizs-Marseille-Barcelona és Tahiti között ingázva váltja valóra. Hmm. Gratulálunk a döntéshez, Todd!

notes

razo | 2006.04.04. 11:39 | link | Komment | Megosztom

kult

Partnercsomag bigott feministáknak

kutyuCsalódott az emberiségben? Úgy érzi, az állatokkal jobban megértik egymást, nem beszélve a növényekről? Nos, egy londoni művészeti iskolás növendék, Alice Wang komplett termékcsaládot készített Önnek, aki inkább vacsorázik kutyával, mint gonosz-gonosz férfiakkal. A művésznő kollekciója elegáns tányért, megfelelően átalakított borospoharat, keményített hófehér inget, párnácskát, és egy egészen különleges pórázt is kínál a partner számára. Vacsit követő andalgás közben nem hagyományos bőrhurkot, vagy műanyag csörlőnyelet kell szorongatnia: egy emberi gumikéz fonódik ujjai köré, mintha. Köszi, Silky Doll!

razo | 2006.04.04. 10:54 | link | Komment | Megosztom

"Mit láátsz Laca?"

Légi búvár
fe Lugossy László neve a nekünk az A. E. Bizottságot juttatja eszünkbe. Laca az egykori tánczenekar egyik alapító tagja "autodidakta művészként" - amely fogalom számunkra értelmezhetetlen - vesz részt kiállításokon. Laca mostanában álnéma pszichopásztorlányokat fest, miközben "igyekszik távolodni a látszatok világtól, a mesterségesen gerjesztett mindenhatóságtól." Kiállítása április 22-ig látható a Godot Galériában.

soleado | 2006.04.03. 14:03 | link | Komment | Megosztom

Pornósztárral hirdet az Adidas

jenna
Jó példa a médiainterneten elburjánzó elvtelen szabadosságra a neves sportmárka legfrissebb kampánya az adicolor projekthez. A hip-hop műfaj mainstreammé válásával sokadik virágzását élő Adidas az idei szezonban újrahasznosítja 1983-ban egyszer már ellőtt poénját, a filctollal színezhető, kosztum edzőcipőt, ráadásul Jenna Jameson pornósztár segítségével.

razo | 2006.04.03. 13:24 | link | Komment | Megosztom

Könyvajánló: Időugrás a Marson

dickJövő héten jelenik meg a könyvesboltok polcain az Agave Kiadóúj kötete, mégpedig egy újabb PKD, az Időugrás a Marson. A legendás sci-fi szerző magyarul először kiadott műve egy tízéves fiúról Manfred Steinerről szól, aki egy fogyatékos gyerekek számára létesített táborban éli mindennapjait a Marson.

"Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak azonban más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy belepillantson a jövőbe. Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módját, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat." Dick regényei kivétel nélkül meghatározó olvasmányélmények, ezért nem átallunk megjelenés előtt beszámolni bármelyikről. Hamarosan jön a mester Scanner Darkly (Kamera által homályosan)c. könyve alapján forgatott mozifilm is, lehet készülni olvasással.

Philip k. Dick: Időugrás a Marson
Ár: 2280,- Ft Megjelenés: 2006. április 13.
Kiadó: Agave Könyvek

razo | 2006.04.03. 12:18 | link | Komment | Megosztom

könyv

Fotogram

blogs are evil

soleado | 2006.04.01. 20:07 | link | Komment | Megosztom

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.