Színes, felfújható művház

Ideje tisztázni, hogy a magas kultúra nem egyenlő a misztikával, a kortárs művek pedig nem csak az értelmes tekintetet imitáló sznoboknak szólnak, ezért két képzőművész felfújt egy rózsaszín templomot.
Aigars Bikse és Kristaps Gulbis lett származású kurátorok egy 170 m2 alapterületű, nyolc méter magas, görög templom mintájára készült, felfújható és rózsaszín házat álmodtak. Azt gondolják, hogy a klasszikus forma elveszítette tartalmi jelentőségét, a rózsaszín pedig a popkultúra banális színe, tehát ha a kettőt összeadják és az így létrejött házban ingyenes programokat szerveznek, akkor vendégeik műélvezőbbekké válnak. A népnevelő alkotást kilenc európai városban mutatják be. Volt már Velencében és Birminghamben és lesz még például Brémában. Budapesti tartózkodása idején a Pink House reggel és este tíz között látogatható, a programokról pedig itt lehet tájékozódni.

anna | 2006.06.30. 16:01 | link | Komment | Megosztom

CowParade: Budapestre érkeztek a tehenek

cow

Csaknem tíz évvel az első, Zürichi tehéninvázió után Budapest utcáira is megérkeztek a műanyag háziállatok. Az eddig több, mint 30 városban megvalósult projektek közös alapja, hogy helyi művészek tehénformákat használnak fel formabontónak szánt köztéri művek megalkotásához. A CowParade néven világszerte sikerrel futó franchise résztvevői a kiállítás helyéhez illeszkedő, kreatív ruhákba öltöztetik az üvegszálas gyantából készült bocikat. Az eredetileg Svájcból indult akció célja ugyanis, hogy az urbánus környezetbe helyezett háztáji állat szobra az alkotókból ötleteket csalogasson elő. Az üveggyantából készült hófehér szarvasmarhákat importáló Focus Brand Activation - "márka aktiválásra szakosodott marketing tanácsadó csapat" honlapján közzé tett adatok szerint több, mint 900 tehén skint készítettek magyar alkotók a Budapesti pályázatra. A köztéri művészeti projektek műfajával ismerkedő magyar fővárosban egész nyáron állnak a színes szobrok, többnyire belvárosi helyszíneken, Novemberben pedig a szervezők elárverezik az egyben maradt alkotásokat.

razo | 2006.06.30. 13:31 | link | 1 komment | Megosztom

design budapest

Hűsítő videokkal a Szerda ellen

Tegnap éjjel megtaláltuk a város egyetlen hűvös szegletét a Margitsziget déli csücskén, a híd alatt. Egy padon ültünk, fújt a szél, villámok cikáztak a Képviselői Irodaház sötét tornyai felett. Miközben felkészültünk arra, hogy a város felemelkedik a forgószélben, és aztán leszáll majd valahol Sohaországban - ahol a társadalmi piramis csúcsán a könyvelők és a portások állnak, - arra gondoltunk, hogy ma nem terheljük Önt izgalmas és elgondolkodtató írott anyagokkal, hanem két hűsítő videot ajánlunk inkább, a munkahelyi mássalfoglalkozás jegyében. pyrats Nemrég fehívtuk a figyelmet a francia animáció két úttörő műhelyére, a Supinfocom, és a Gobelins stúdiókra. Az utóbbi készítette most a Kalózok című rövidfilmet, mely hangulatában kicsit Disney-s, ugyanakkor épphogy nem az: a Pyrats hűvös fekete humorral impregnált korhatáros darab. 3 Tudta Ön, hogy a gonosszal vívott harc akkor válik igazán elkeseredetté, amikor ellenfelünk belülről támad? Peter Parker jövő májusban megtanulja, jön a fekete pókruha és vele a szuperhiro-operett harmadik epizódja. Nézze meg a vadonatúj teasert, bámulatos!

razo | 2006.06.28. 11:27 | link | Komment | Megosztom

Zenei csemege hőguta ellen

(Annyira örülünk, hogy leírhatjuk végre a következő öszetételt, hogy): Nem kevesebb, mint (!) 100 jelentős popzenei videoklippet gyűjtött össze, rendezett sorrendbe és Tube-olt a Pitchfork zenei portál - értesült a Kultplay. A tekintélyes lista - kiemelt kedvencünk DJ Shadow "Six Days" című zeneszáma mellett (rendezte: Wong Kar-Wai) - nagyjából fedi az elmúlt két évtized poptermését, Elton Johntól Grace Jones-ig, a Boards of Canada-tól Ghostface Killah-ig, a Chemical Brothers-től a Talking Heads-ig bezárólag. A klippek alatt értő szakkommentárokat találunk az egyes stílusokról, zenei irányzatokról. Remek válogatás, bizonyára Ön is talál kedvére valót! Bónusz: David Hasselhoff: Hooked on a feeling

razo | 2006.06.26. 18:28 | link | 5 komment | Megosztom

Édesanyám, megfolyott a szemfesték

horror Az ID magazine übertrendi divatlap újból nagyot alkotott, az aktuális issue a horrorgót, nihilista pusztító témavilágot járja körül. Minden, amit tudni kell a vonatkozó divatról, zenéről, művészetről és persze Marylin Manson-ról, aki újabban filmet készít az Alice in Wonderland c. klasszikusból. Kíváncsian várjuk.

Köszi, Marietta!

razo | 2006.06.26. 16:58 | link | Komment | Megosztom

divat

Egy régi újságkivágás tréfás oldalai

ábéoldalas régi információ

razz | 2006.06.26. 00:14 | link | Komment | Megosztom

Bakelit barázdák



Aki hétvégén nem menekül el a városból, kultúrálódni akar, és hajlandó belevetni magát szombaton a múzeumok vad éjszakájába, az feltétlenül iktassa be a kerékpárral is jól megközelíthető Néprajzi Múzeum éjféli programját. A Bakelit barázdák című tárlaton DJ Shuriken és más gyűjtők évek óta halmozódó lemezgyűjteményét lehet megnézni. A megnyitót követő táncos mulatságon DJ Shuriken válogat mozgásra ingerlő fekete korongokat saját, fél évszázadon átívelő lemezgyűjteményéből.

soleado | 2006.06.23. 10:25 | link | Komment | Megosztom

zene kiállítás

Kultplay TV - hamarosan...

space night rockers | 2006.06.22. 22:53 | link | 1 komment | Megosztom

"Nekünk jó, a politikusok meg gondolkozzanak!"

bp „Nem Budapest Angyalka szeretnék lenni, aki önfeláldozó módon szépíti a várost, csak egyszerűen zavart már ez a kopottság, és úgy érzem, a hivatalokban ülő, döntéseket hozó vezetőket valami ilyesmivel talán ki lehetne mozdítani az állóvízből, amiben velük együtt Budapest is ázik.” Interjút ígértünk a Budapest Rekonstrukció aktivistáival. Mint kiderült, a projektért egyetlen ember, Hitka Viktória a felelős, aki most végez a Képzőn, barátait és ismerőseit pedig a közterületek újrafestésére buzdítja. „Hivatali visszhang?” „Semmi. De ha nincs reakció, az is reakció. Bár szerintem csak idő kell hozzá.”

anna | 2006.06.22. 19:20 | link | 2 komment | Megosztom

Blog 27: Lengyelországból támad a blogger tiniduó

bl

Kapaszkodjanak meg: Blog 27-nek hívják a Lengyelországból eleve sztárként indult, majd azonnal masszív nemzetközi karrierépítésbe kezdett új tinilány duót. Ha azt is eláruljuk, hogy a Magyarországon is kapható debütáló album címe: LOL, és már saját magyar fansitejuk is van, hasonmásversennyel, meg minden, akkor - belátjuk - nem kerülhetjük el a részletes hírmagyarázatot.

razo | 2006.06.22. 11:58 | link | 33 komment | Megosztom

zene

"Ujjvégét rezgető kommunikátorrá" vált a ma embere

adamSomlai-Fischer Szabolcs szerint munkájában az értéket nem a "kortárs építészet formai diskurzusa körül érdemes keresni, hanem meg kell vizsgálni, hogy milyen módon alakulnak át a tereink, a terekről képzett fogalmaink. A teret, mint fizikai valóságot értelmezi, ami körülvesz, ami teret ad közösségi és privát érzelmeinknek és szükségeinknek. Ezt a teret ma már a technológiai médiumokon keresztül érjük el, nélkülük gyakorlatilag nem tudunk szociális - így gondolkodó - lényként élni. Ha ez igaz - és ezt szerinte nehéz megkérdőjelezni - akkor az építészetnek új feladata, hogy megértse ezeket a változásokat, és a fenti szerepet nem csak formákon, hanem technológiai médiumokon is betöltse.

Agytükör címmel mutatja be a Ludwig Múzeum Somlai-Fischer Szabolcs és alkotótársai kiállítását Június 21-től. Az interaktív tárlat látogatói az emberi agy MRI képének felfedezésére kifejlesztett médiainstalláció részesévé válhatnak: egy tükörfal elé állva az agy láthatóvá válik, mozgását saját tükörképünk mozgatásával irányíthatjuk. Exklúzív emailinterjút készítettünk a digitális tér fiatal építőmesterével.

Update: Kultplay a HVG Online-on: a Kultúra rovat átvette az interjút

razo | 2006.06.20. 13:37 | link | 1 komment | Megosztom

new media art kiállítás interjú tech

Családban marad


Képünk a szerző illusztrációja

Ha Önök azt hitték, ritka dolog, hogy a családban egy generáción belül több lurkó választ „nem rendes foglalkozást”, akkor nagyot tévedtek. A brüsszeli Palais des Beaux Arts „Family Affairs nevű kiállításának tanulsága szerint művész-testvérpárok éltek már a VIII. században és élnek ma is, a közös gyökerek pedig a rivalizálás helyett általában inkább a testvériség szellemében fejlődő együttműködést eredményezik.

Egy brüsszeli kiállítás 1500 testvérpár műveit tárja a nagyérdemű elé, elsősorban barokk, rokoko, romantika, modern és posztmodern stílusok jegyében született festményeket és rajzokat. A festészet mellett ugyanakkor a szervezők nem zárkóztak el szobrász, muzsikus, dizájner, filmes és videó-készítő művész-rokonok alkotásai elől sem. Hogy isteni génmanipuláció, vagy a puszta véletlen teremtménye a számtalan alkotó testvér, azon a kiállításra látogató művészettörténészek, szociológusok és genetikusok terveznek gondolkodni. Sok okosságot kívánunk!

anna | 2006.06.20. 07:29 | link | Komment | Megosztom

kiállítás

Illegálisan újítják fel Budapestet

Illegális felújítók
Ismét underground életminőségjavító kezdeményezésre bukkantunk, de most nem Londonban, hanem Budapesten. A "BUDAPEST REKONSTRUKCIO" elnevezésű projekt keretén belül lelkes aktivisták korlátokat, oszlopokat, táblákat, padokat újítanak fel. A rekonstrukciók lényege a helyreállításon túl, az erre kapott, vagy épp nem kapott reakció. Az illegális felújítók - akik nem kívánják felfedni kilétüket- arra kíváncsiak, hogyan reagál az illetékes hatóság, akinek valóban fel kellett volna újítania az adott köztéri objektet. A gerillafelújítók első akciójuk során kilenc padot festettek át a Vérmezőn. Költségvetésük szerint mindez húszezer forintba és pár óra munkába került. Hatósági reakciókról még nincs hír, hamarosan aktivista-interjú a Kultplayen!

soleado | 2006.06.19. 13:37 | link | Komment | Megosztom

gerilla budapest

Végtelen, őrült mosoly: ébredjen Folgers kávéval!

kv
Koffeintúladagolástól hiperaktív, ugyanakkor vélhetően kollektív májcirózisban szenvedő sárga bohóchadsereg támadja meg a békés tengerparti városka lakóit hétköznap kora reggel, a Folgers kanadai kávéóriás legfrissebb reklámszpotjában. A jövevények beteg dalocskát kántálnak az új munkanap szépségeiről, illetve arról, hogy az ember majd a sírban pihenhet, addig azonban nem érdemes. Álmos juppik, valamint másnapos pankok ellen irányul a taktikai csapás, s a furcsa napsugár-lények végül győzelmet aratnak: már fülünkben visszhangzik a dallam: "Happy Mornings/wake up you sleepy head/you will sleep when you are dead." + Élje át a boldog reggel-élményt! + Tolerate Mornings - szlogenírásból is ötös jár.

razo | 2006.06.19. 12:36 | link | Komment | Megosztom

Amerikai vándorkiállításon a Tovarisi Konyec Adieu!

tovris

Szocioposzterekből rendezett vándorkiállítást a Massachusetts College of Art és a Philadelphia Egyetem. Az 1965 és 2005 között készült remekművek háború, AIDS, raszizmus és szexizmus-ellnesek, valamint kiállnak az emberi jogok, a tolerancia, a környezettudatos élet és az egészség ügyei mellett. A kiállítás elsősorban azért érdekes, mert a bemutatott 121 plakát a világ legkülönbözőbb országaiban készült: a gyűjtemény "social justice" rovatában például megtaláljuk Orosz István 1989-ben készült legendás "Tovarisi Konyec!" plakátját is, a nyugaton minden bizonnyal jobban értelmezhető "Adieu!" átirattal.
peaceposter

A Drawn.ca nyomán nálunk is közölt "Godzilla hearts King Kong" pedig meglepő módon Hirosima bombázásának 40-ik évfordulója alkalmából (1985) készült Washingtonban. A felkelő nap fényében élettársi kapcsolatot kialakító főemlős és hüllő a két szuperhatalom: az USA és a Szovjetúnió partnerségének kívánatos alakulását szimbolizálja, és a "Túlélés Képei" című plakátsorozat részeként készítette a Shoshin Society.

razo | 2006.06.19. 11:49 | link | Komment | Megosztom

kiállítás

Gyorstüzelő legofegyver

legogun
Emlékeznek még a gyufásdobozból, Rotring (vörös kör) ceruzából, némi szigszalagból és egy megfelelően erős ruhacsipeszből eszkábált befőttesgumi-katapultra? Nem? Önök sosem éltek.

razo | 2006.06.19. 11:11 | link | Komment | Megosztom

Fejjel a falban

Állat-trófeák, mellszobrok, furcsa ufo-csecsemők, pszichedélikus horroralakok készülnek Mark Jenkins műtermében, ragacsos, átlátszó folpakk fóliából. A washingtoni művész legújabb, köztéri installációja a "Beágyazódott ember", felöltöztetve áll az Államok közigazgatási megapoliszának forgalmas utcáján - fejjel a falban. Tanulságos darab a járókelők reakcióit bemutató video: kíváncsiak vagyunk, hányan sétáltak volna el rezzenéstelen tekintettel a láthatóan komoly térváltás-parával végződött tripp fiatal áldozata mellett, ha gördeszkásruha helyett vasalt öltönyt adott volna rá mestere. Az első blikkre profán munka épp azért izgalmas, mert kédéseket szül a fogékony fejekben. Csekk!

razo | 2006.06.13. 13:12 | link | Komment | Megosztom

Vizualizáljon weboldalt!

Sokféleképpen vizualizálhatunk egy weboldalt. Eddig is tudtunk furcsa maszatfa erdőt készíteni, de a minimáldizájnért rajongó szerkesztőségünk örömére most itt a molekulakészítő csodagép. Készítsen ön is molekulát weboldalból!

soleado | 2006.06.13. 12:43 | link | Komment | Megosztom

Budapest szaga buborékban

b1

Van egy városnak saját szaga? Ha igen, milyen összetevőkből áll, hogyan azonosítható a furcsa keverék? Egy helsinki designcégnél dolgozó magyar tervező, Kozári Hilda(még nem sikerült utolérnünk) parfümdizájner ismerősével elkészítette Budapest, Párizs és Helsinki illatát. Két legális érzékstimulátor képes csupán arra, hogy évtizedek távlatából is sokkoló flesbekket okozzon: az illat és a zene.

Kozári kisasszony levegőinstallációnak keresztelt kiállításán a látogatók méretes akváriumba dugják fejüket, majd vizuális és illatanyagot kapnak a mondott városok esszenciájából. A médiamix a művész személyes élményei alapján készült: a buborékok falára vetített fényképek és video-részletek "könnyűek és áttetszőek, akár a levegő és az emlékeink", a finom manipuláció felszínre engedi a befogadó saját érzelmeit és interpretációit a három várossal kapcsolatban. Az illatkeverék összetételét az alkotók értelmezésében nemcsak a tenger, a szél, a parkok, az épületek, és a szemét befolyásolja. Az emberek, a lakókörnyezet, a kulturális és ipari tevékenység mind-mind hatással van az élményre. A boltokban vásárolható illatszerekhez hasonlóan egy-egy város szaga is az alkotóelemek összetételétől függ.
b2

A város-parfümök Kozári Hilda szerint arra valók, hogy megteremtsék Budapest, Helsinki és Párizs atmoszféráját - egy buborékban. Bertrand Duchaufour kölnitervező-alkotótárs egészen különleges anyagokkal dolgozott: erjedt borókából nyert olajat használt a szmoghatás, szerecsendiót és szintetikus összetevőket a parkolóházak benzin és olajszagú levegőjéhez. Az installáció megtekintéséhez sajnos New Yorkig kell utazni: a SAUMA - innovatív, Finnországban készült eszköz-prototípusokat és designtárgyakat bemutató kiállítás Június 20-tól látható a World Financial Center Courtyard Gallery-ban.

Via we-make-money-not-art

razo | 2006.06.08. 12:47 | link | Komment | Megosztom

kiállítás budapest

Heti Pazar Cucc: Pimp My Heart

heartbass
A cucc neve: HBBB, azaz HeartBeat Bass Booster, és reméljük, hogy sohanapján forgalmazzák majd itthon. A szívdobbanásbasszus-rásegítőkészülék magyar nevének kiötlése ugyanis - lássuk be - Geszti Péterért kiált, aki nyilván reppes szpotot is készítene a Viva TV számára, melyben szerepelne a "hallgass a szívedre" többértelműségében humorforrássá emelt fordulat, nem beszélve a szóviccek lehetséges özönéről. Via Pazar Cuccok.

+ Videó a cuccról + Listen to my Heartbeat - az évtized legviccesebb klippje

razo | 2006.06.08. 11:36 | link | Komment | Megosztom

Animátor vs animáció

Ha Ön kíváncsi a világ legjobb Flash animációjára feltétlenül tekintse meg, hogyan küzd egymással az egérmutató és az öntudatra ébredő pálcikalény a macromedia világában.

soleado | 2006.06.07. 12:58 | link | 12 komment | Megosztom

animáció

Könyv: digitális művészet a Taschen Kiadótól

newAz új médiatechnológiák háziasításában mindig élen jártak a művészek. Albrecht Dürer például már a korai 16-ik században a nyomdával kacérkodott, Nam June Paik videomunkái pedig a hatvanas években keltettek először forradalmi hangulatot. A kilencvenes évek elején, amikor az internet nyugaton is csupán a közeli jövő nagy durranásának ígérkezett, az új médium katalizátorként hatott a fiatal művészgenerációra. Az ismeretlen, izgalmas felület felfedezői csukafejessel vetették magukat az internet nyújtotta megannyi új vonatkozás közé. Kulturális, szociális, esztétikai dimenziókban nyíltak új lehetőségek, a kommunikációs technológiák, szoftverek, video- és audiostreamek, vezeték nélküli hálózatok, palm topok és GPS berendezések lenyűgözték őket. A digitális kultúra művészeti irányzatait vizsgálja a remek Taschen Kiadó új kötete, mely az "Új Média Művészetet" egyfajta specifikus művészettörténeti állomásként értelmezi.

razo | 2006.06.07. 12:31 | link | 1 komment | Megosztom

Küba - Utazás az árral szemben

Küba
A kimondhatatlan nevű török művész, Kutlug Ataman 40 monitorból álló film-installációja, a Küba, egy átalakított uszályon utazik felfelé a Dunán, a Fekete tengertől Bécsig. Ezzel párhzamosan minden országban egy-egy új műalkotást is bemutatnak a hajó útvonala mentén. A hazai kulturális muníciót Csáki László és Pálfi Szabolcs alkotása az Agár című dokufilm adja.

soleado | 2006.06.07. 09:58 | link | Komment | Megosztom

Goin' offtopic: "Add nekünk az összes pénzed!"

A bevételkészítés kemény dióját gordiuszi csómóként feltörő kezdeményezésre bukkantunk az internetes média világában. Amennyiben a linkelt oldalon Ön megadja hiteles adatait, jó eséllyel számíthat arra, hogy bankkártyája a közeli napokban anyagilag lenullázódik. A hazai online kereskedelem mechanizmusainak ismeretében büntetésnek sem volna utolsó ha arra bíztatnánk Önöket, töltsék ki a megadott mezőket és nyerjenek alapfelszereltségű Dacia Logan személygépkocsit, mégsem teszünk ilyet, mert nem Önök tehetnek tájékozatlanságukról, mi pedig egy duplán impregnált Red Bull cukorkán tartott Robin Hood buzgalmával ellenezzük a netes igazságtalanság minden formáját. Középkategóriás Suzuki a nyeremény igazából.

razo | 2006.06.06. 21:46 | link | Komment | Megosztom

Budapestről menekítene a Wizzair

wizz
"Szinte vibrál a levegő a tűző napsütésben, az olvadó aszfalt szaga tölti be az utcát. Az utcai hőmérők 47 fokot mutatnak és talán most nem is tévednek... Metrópótló buszok araszolnak a munkagödrök között. Munkagépek zaja nyomja el az elkeseredett dudálást... Kerülőutat kereső autósok torlódnak fel minden sarkon - már nincs merre menni. Már csak egy esély maradt: MENEKÜLJ! A Kiút felfelé van!" A fenti idézet a Wizzair aktuális kampányának martricás, print kiadványáról származik. Június negyedike van és tizenöt fok, ezért elég nehéz elképzelni a fenti képet, a (szóismétlésektől hemzsegő) kreatív azonban megelőzi korát. Nyári, akciós útjait kínálja a Wizzair, az üzenet: "meneküljetek Budapestről". Tény, hogy a városban meglehetősen hiányos az aszfaltburkolat, a helyiek beparáztak, hetveneket megyünk autóval olyan helyeken, ahol korábban öttel pöcsöltünk - igaz méteres aknákat kerülgetünk közben. A diszkont légitársaság biciklit ábrázoló, "Tekerj egyet Amszterdamban" feliratú plakátja után ez a kampány megint telitalálat (leszámíítva a döcögő fogalmazványt). Gratula!

razo | 2006.06.04. 17:07 | link | 2 komment | Megosztom

Kalandozás a gépben CC licensz alatt

under
A világ első "Open Movie"-jaként hirdetik az alkotók Creative Commons licensz alatt hozzáférhetővé tett kisfilmjüket, melyet a hasonló gondolkodású fiatalok által létrehozott Undergroundfilm.org hosztol. A tizenegy perces animáció a gyártáshoz használt szoftverek listájával és a teljes dokumentációs/kreatív anyaggal együtt került fel a közösségi oldalra, ahová regisztrációt követően bárki feltöltheti a cuccait. A mondott munka egyébként egy hatalmas és rosszindulatú gép gyomrába kalauzol, ahol a kábelek, csövek és zsilipek között két furcsa karakter próbál eligazodni. Remekbe szabott darab. Kattintson a képre, nézze meg a filmet! Via Screenhead

razo | 2006.06.01. 21:39 | link | Komment | Megosztom

"Azt hiszitek, tudjátok, mi a portré"

Azt hiszitek, tudjátok, mi a portré
Mindig felüdülés kreatív és kísérletező fotósok munkáit látni, ráadásul rajongok az egymásra fényképezett bemozdult képekért. Tóth György több expozícióval készült, elmozdult portréi kapcsán megtudtam, hogy azért hasznos ez a technika, mert képes megragadni az időt és a teret, sőt, nagyon jól néz ki. A művész furcsa képeit július 17-ig lehet megnézni a Mai Manó Házban.

soleado | 2006.06.01. 12:44 | link | Komment | Megosztom

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.