Tegnap megjelent az Indexen Publius Hungaricus második cikke a magyar elitváltás fontosságáról. Nyilván az előző rész után érkezett kritikák hatására - "sírni könnyű, miért nem mondja meg, mit kéne tenni" - az álarcos szerző ezúttal komplett cselekvési tervet vázolt a jelenlegi magyar elit leváltásához.

Eszerint amúgy néven Titkos Társaságokat kell alapítanunk, melyek semmibe veszik és elutasítják a magyar mutyikultúrát és a féltudású posztkomcsi elit lopás alapú értékrendszerét. Olyan közösségket kell létrehoznunk, ahová csupa nyugatot megjárt, több nyelven tárgyalóképes, teljesítmény alapú értékeket valló korrekt és nyitott szakember tartozik, akik nem egymás torkát lesik és nem az egyéni meggazdagodás vágya vezeti őket, hanem közösségként szeretnének érvényesülni, közösségi javak előállításából. Ez azonban korunk Tenkes Kapitánya szerint nem elég, kellenek koordinációs intézmények is, meg pénztőke, hogy a gonosz ezígy kapui erőt ne vehessenek az új elitpalántákat lombikban nevelő klubokon, melyeket nyugodtan nevezhetünk "polgári köröknek" is, nincs új a nap alatt.

Mielőtt azt gondolnák, hogy tömény savazásból áll majd posztunk következő néhány bekezdése is, gyorsan leszögezzük, hogy nekünk tetszik a cikk, annak ellenére hogy van benne egy kéretlen Info Rádió reklám (a példa értékű amúgy orgánum). Tetszett az első rész is, mégpedig két alapvető okból. Az első, hogy a magyar közélet Fekete Tulipánja a világlátott ember külső kameraállásából szemléli a magyar belviszonyokat (valami mutáns arisztokrata, vagy grófi sarj lehet), ami rendkívül frissnek ható és frappáns megállapításokhoz vezet. A hazai sajtó annyira belefeletkezett a politikusok és kvázi celebek bűzös levében történő tivornyába, hogy csak a legritkább esetben születik írás, melyben a szerző kívülről szemléli viszonyainkat és nem a pártok/celebek által tematizált valóságban rekedve csapkodja a híg kakát két tenyérrel.

A másik, hogy bár a "körösödés" gondolatától a hideg rázza a magunkfajta magányos hősöket, jó érzés eljátszani a gondolattal, hogy egy nyugati munkakultúrát, fizetéseket, üzleti szemléletet és uszodabérletet biztosító kreatív klubban dolgozunk, ahol nem a mutyi és politikai lobbi határozzák meg az erőviszonyokat, a kollégák pedig egymást jóindulatúan segítve közösségi célokért munkálkodnak. Ilyesmiről álmodozunk néha, mikor sziklára hajott fejjel a tűz mellett elszundítunk, kezünket revolverünk markolatán pihentetve.

Publius érvelése - amellett, hogy egy csomó mindenben igaza van (nálunk egy szinten felül nem lehet megbukni,  a pozitívnak tűnő kezdeményezések tetején is az elmúlt rendszerben féltudást szerzett öreg sith lovagok ülnek, akik a következő generációban újratermelik saját fajtájukat, "Az üzleti elit, a magyar mágnások döntő többsége vagy a korábbi állami vagyon áron aluli megszerzésével vagy az államnak történő túlárazott beszállítással, esetleg a törvények nyílt kijátszásával szerezte vagyonát", stb...) a cselekvési terv felvetését megint elnagyolja.
Mint írja, "egyszerre kell egy jó üzleti vagy „társadalmi” vállalkozó, tőke, szellemi társak, és persze kapcsolatok" és csupa kedves, nyitott, profi szakember, hogy akárcsak egyetlen "jó polgári kör", műhely, labor, vagy lázadó szövetség megalakulhasson. Nem igazán értjük, hogy egy szakácsblog, vagy a sokszor erősen jobbra húzó Info Rádió miért volnának példaértékűek, pénz, paripa és fegyver pedig egy helyen és egy időben nem szokott rendelkezésre állni - sajnos.

Ha mégis összejönne a lehetetlen, ha egy idős, tolószékes svejci pofesszor egyszercsak megkeresne bennünket egy elektronikus bárányban elrejtett kódolt üzenettel, megfelelően trendi gadgetekkel csábítana, és ez a szupergazdag és a jó ügyért harcoló, humánus szellemi vezető éppen csapatot toborozna magának az uralkodó magyar elit kiütéséhez, akkor ezúton jelezzük, hogy adott esetben meggyőzhetőek vagyunk a csatlakozásról. Addig is bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport.