Hétvégén tartották a negyedik képregényfesztivált a Gödör belső termeiben, teljesen oxigénmentes körülmények között. A szokásos vásár mellett volt rajziskola, dedikálás, meg kiállítás is a sztárvendég Marcel Rujiters munkáiból, aki Dante Isteni Színjátékának Pokol részét dolgozta fel nagy adag fekete humorral. A kétnapos találkozón összesen 30 új kiadvány jelent meg, ami jelzi, újra felívelőben a képregény Magyarországon és már csak az egészen elvetemült kultúrsznobok vallják a hatvanas évek kultúrpolitikájának tézisét, miszerint a képregény az analfabéták műfaja.

Az egyik ilyen vaskalapos arc Bölcs István, a 168 óra főszerkesztője aki néhány éve ismét kimondta a rajongókat vérig sértő idegen eredetű kifejezést a Sin City recenziójában, mire a hazai szakma válaszul létrehozta az Alfabéta díjat, amivel az előítéleteket leginkább eloszlató alkotásokat díjazzák évente. Idén az utóbbi évek legterjedelmesebb magyar képregénye, a Gemini jelentés nyerte el az oklevelet "kép-regény" kategóriában, a fesztivál legnagyobb szenzációja pedig egy új, teljes egészében magyar képregényekből álló antológia, a ZAP magazin megjelenése volt.

Ennyit a tényekről, most pedig húzzuk ki a gyufát megint, hadd fújjanak a matávosok a Twitteren (egyikük egyébként - breaking news - már a feedünkről is leiratkozott, mert csúnyák vagyunk). Korcsma Zsombor, a novellákat és rövid hazai gyártású művészképregényeket közlő Roham magazin főszerkesztője szerint a ZAP olyan lesz majd, mint a szép emlékű Kockás volt annak idején, ami ugye nem magyar képregényeket tartalmazott, éppen ezért volt vonzó sokunknak. Volt benne Pif és Herkules, meg Rahan és Taraó, és Dr. Justice. Csupa folytatásos történet, olyan vizualitással, amilyet idehaza nem találtunk sehol. Igaz, akkoriban csak irodalmi adaptációk jelentek meg magyarul. Nekünk megvan az első szám, pár oldal a neten is fent van az új trónkövetelő tartalmából, és...szóval, ebből soha sem lesz népszerű kiadvány szerintünk (2500 forintért), a Kockás nevét pedig nagy hiba volt bedobni a kampányba.


A fesztiválon forgatott új magyar képregények és a kArton galériában látott díjnyertes minitörténetek legtöbbje ugyanis nem annyira az olvasóhoz szól, sokkal inkább a rajzoló művészi nagyságát hirdetik. Nem a szereplők, hanem a rajzoló neve marad meg bennünk, nem kelnek életre hősök, nincsenek karakterek. A ZAP is tele van pár oldalas blődli sztorikkal, melyek rendszerint egyetlen gegre, vagy ötletre épülnek (félredug-e a vízvezetékszerelő? skizofrén-e a családját karddal lemészároló, magát Conan-nak képzelő hippi?), miközben hiányzik a magával ragadó történet, az olvasmányos tartalom, a látványt kiegészítő mondanivaló. Ha kézbe veszünk egy 300 oldalas mangát, a francia Tin-Tin kalandjait olvassuk, vagy mondjuk a 30 Days of Night eredetijét akkor izgalmas történeteket, érzelmeket kiváltó kraktereket kapunk, nem grafikus ujjgyakorlatokat döcögő sztorikra építve. Kívánjuk, hogy a ZAP egyszer valóban a legolvasottabb antológia legyen, egyelőre azonban nem sokkal több az új magyar képregénypiac alkotó szereplőinek tőmondatos bemutatásánál. Tök unalmas.