Gigantikus új városháza épül Budapesten

Átláthatóságot, demokratikus gondolkodást és a polgárok közösségi tereinek fontosságát (muhaha) szimbolizálja a budapesti városháza (és környéke) rendezésére kiírt tervpályzat győztes pályaműve, melyet órákkal ezelőtt hirdettek ki. A második fordulóba jutott 18 pályázónak az egykori Károly körúti bazársor helyén olyan modern városközpont tervét kellett létrehozniuk, amely egyesíti a kulturális, közösségi és önkormányzati funkciókat is. A fontos belvárosi épületegyüttes egy holland építész, Erick van Egeraat tervei alapján születhet újjá, aki honlapján fő helyen büszkélkedik a győzelemmel.

razo | 2008.10.31. 22:23 | link | 3 komment | Megosztom

design budapest

Válsággraffitiket fest Above

Above kurzorforma nyilaival már biztosan mindenki találkozott, hiszen az egyik legünnepeltebb street art művész Budapesten is tiszteletetét tette pár éve. Az alábbi video és a maestro honlapja arról tanuskodik, Above műfajt váltott és politikus művész lett. Reméljük, hogy a sok hangzatos közhely és innen-onnan előrángatott idézet mellett a vicces nyilakat sem zárja fiókba végleg, a sok okosság pedig csak a választási kampány lázában fertőzte meg Above urat.


WHAT GOES UP MUST COME DOWN from ABOVE on Vimeo.

space night rockers | 2008.10.31. 19:24 | link | Komment | Megosztom

videó street art válság

A hamburgerevés művészete

Megfejtés 1: Warhol szerint a gyorskaják elidegenítenek, fogyasztásuk közben magányosak vagyunk, az étkezés mint társasági rituálé megszűnt, kizárólag a praktikum, a tápanyagok és a gyorsaság számít. Teljesen elment az étvágyunk, figyeljék a művész arcát!

Megfejtés 2: Warhol szerint a hamburger azért csodálatos találmány, mert mindenkit egyformává tesz. Lehetsz szegény, gazdag, művelt, vagy tanulatlan, hamburgert eszel. Az ember hamburgert eszik. A hamburger egyenlővé tesz, mint a szarás. Figyeljék a művész arcát!

Ön melyik megfejtésre szavaz? Esetleg egy harmadik?

razo | 2008.10.30. 16:13 | link | 4 komment | Megosztom

videó kult

Sorozatjunkie-e vagy?

A legjobb hazai blogszemléző-szolgáltató portál kétségkívül a blog.hu. Vannak izgi tartalmak, többször előfordul, hogy a címlapos menüből továbbkattintunk valamelyik blogra, bár legtöbbször a Szuperfeedben olvasott ajánlókkal is jóllakunk. A Kultplay olvasói számára nyilván nem meglepő ha eláruljuk, először a kult felhőben összegyűjtött posztokat szemlézzük, és minden alkalommal elcsodálkozunk azon, milyen sok közöttük a filmekkel, trailerekkel, sorozatokkal foglalkozó bejegyzés. (Mondjuk most jól mutatna itt egy screenshot, ahol mindez látszik is, de a blog.hu éppen hanyagolja a kult tartalmakat a címlapon. Majd update-ben mentünk egyet).

Szóval meghajolva a trend előtt bejelentjük, hogy mostantól a Kultplay is tévébloggá válik Mi nem nézünk tévét. Szinte egyáltalán. Szerdánként House néha becsúszik, bár a genyó doktor kalandjai is annyira egyformák, hogy simán kapcsolódunk akár egy hónap kihagyás után is. A többi produkció azonban teljesen érdektelen számunkra. Celeb vagyok, Szöszi izé, Megasztár, Lost, és Heroes: a címek többé-kevésbbé megvannak, de semmi több. Ja, hahaha, Mariska Hargitay-t ki ne hagyjuk a rendőrösből, amiben Ice-T is szerepel! Kb. ennyi.

Kérjük ne jöjjön a szar dumával, hogy mi ilyen-olyan elitisták vagyunk, meg, hogy biztos titokban nézzük a tévét, meg, hogy nagy az arcunk. Dehogy. Arcméretet sem a tévé alapján veszünk, nem gondoljuk, hogy okosabbak lennénk Önnél, csak mert a helyszínelős-mikroszkópos sorozat fogyasztása helyett mi a Playstation gombjait nyomogatjuk, ha nagyon elfáradtunk estére. De azért az valamilyen szinten mégis lenyűgöz bennünket, hogy a Comment.com ma reggeli friss hírei (kávé mellé) számunkra annyira értelmezhetetlenek, mintha a villamosmérnöki kar diákújságában olvasnánk a Humor rovatot.

Most komolyan:

"A hétfői Hősöket már a The Big Bang Theory és a HIMYM ismétlések is megverték. Szörnyű ezt leírni. Taylor Kitsch (Riggins az FNL-ben) nagy hokirajongó, de sajnos a deadwingsnek szurkol. Majd kinövi. Seth Meyers egyedül vezeti majd az SNL Wekend Update nevű szegmensét, most, hogy Amy Poehler elment gyesre (meg egyébként is otthagyta a a műsort)."

Mi van? Kik ezek? Mi az, hogy HIMYM? What the fuck is FNL? Úgy érezzük magunkat mint a nagypapa, akinek az unokája megpróbálja elmagyarázni, hogyan kell installálni egy WiFi routert multiplayer játékhoz - nem értjük a mondatban található szavakat. Mindez igazából a jelenség tanulmányozása szempontjából érdekes, egy bottal megpiszkálja az ember, és fura izék jönnek ki belőle. Hogy sorozatblogból, meg filmtrailer blogból, meg hogyvolt blogból milyen kurvasok van! Azt jelenti ez, hogy az internetezők elsődlegesen továbbra is televíziót fogyasztanak Magyarországon, a webet pedig arra használják, hogy másnap újra elolvashassák, mit láttak előző este? Meg pletyiznek színészekről? Nem vonnánk le ilyen következtetéseket. Figyelgetjük a blog.hu kultfelhőjét, ennyi. Ön szerint hogy van ez?

razo | 2008.10.30. 11:00 | link | 11 komment | Megosztom

web2 média.hu

Kolbászból kerítést stúdió: "jobb érzés itthon dolgozni"

Orlai Balázs és Kukorelli Péter a bringaparkolóval

Lámpánál bringásoknak első rajtkockát biztosító dokkoló- és szökősávot, visszafelé is használható egyirányú utcákat alakíthat ki a hetedik kerületi önkormányzat hamarosan a Kolbászból Kerítést stúdió ötletei nyomán. A Bingasztráda és a Határpad projektekkel ismertté vált tervező és tanácsadó cég nem először ér el sikereket olyan területeken, ahol az utóbbi években befagyott frontvonalak húzódtak a közösségi érdekek és a városi bürokrácia között. Kukorelli Péterrel és Orlai Balázzsal egy Wesselényi utcai teaházban beszélgettünk kávézás közben közösségi designról, feudalizmusról és arról, miért érdemes a királyságokra osztott Budapesten mégis kreatív ötletekkel bombázni a hivatalokat.

razo | 2008.10.29. 19:52 | link | 4 komment | Megosztom

interjú design budapest

Letölthető Ausztria kedvenc kartonrobotjának első szerzői albuma

Johannes Grenzfürthner a bécsi Digital Vienna közösség egyik alapítója, előadó, aktivista, übergeek, és színháztulajdonos blogger, a San Francisco-i Arse Elektronika internetpornó- és a bécsi Paraflows médiaművészeti fesztiválok ötlet- és házigazdája sejthető Krach, az internetfüggő robot belsejében. Krach - miközben a világ számos országában szervez workshopokat és tart előadásokat - saját, ingyen letölthető zenei albummal rukkolt elő nemrég. Krach szeret főzni és sodoku rejtvényeket fejteni. Xeni Jardin interjúja a baráti blogunk, a Monochrom robotemberével alább, az album pedig innen tölthető le.

Krach: "Circuit bending is machines opening up to people"

Xeni Jardin: "So it's like...yoga of the machine"

 

razo | 2008.10.28. 19:14 | link | Komment | Megosztom

zene geek digitális kultúra

Svéd akcióművészet erős idegzetű nézőknek

Akay svéd akcióművész. Svédországban hosszúak és hidegek a telek, az emberek ezért sokat tartózkodnak otthon, és svéd húsgolyót esznek lazaccal. Közben néha meztelenül rohangálnak a hóban és rengeteg vodkát megisznak a nyavalyás svédek. Akay ahelyett, hogy rendes svéd módjára vörös húsú halat zabálna és részegen szaunázna a hátsó kertben, gondolkodik, tervez, majd a következő művészeti projekteket viszi véghez tökéletes hidegvérrel (mióta megnéztük a videókat, reszketünk a visszafojtott feszültségtől, csak erős idegzetűeknek!)


The Box from mudlevel on Vimeo.


The Machine from mudlevel on Vimeo.

razo | 2008.10.28. 18:22 | link | 6 komment | Megosztom

videó street art freak

Hányan vannak Ön?

Ha extrém példával akarnánk illusztrálni, mennyire egyformák vagyunk miközben különbözni szeretnénk egymástól, akkor saját kamaszkorunkat idéznénk, amikor az egész város piros-fekete kockás inggel a dereka körül járt, és a kártyás, vagy a koponyás Guns N' Roses pólót viselte hozzá - mi is, természetesen.

Aki öltözködésével, ruházatával, vagy hajviseletével határozza meg egyéniségét, az nyugodtan számíthat arra, hogy az utcán előbb vagy utóbb szembe jön saját szakasztott mása. Extremitásból, divatirányzatból és trendből ugyanis pontosan annyi létezik, ahányat a tervezők kitalálnak, az igazi különcök pedig - muhaha - az igazi különcök kasztjába tartoznak, és a halmazon belül szigorú uniformissá változik deviáns szerkójuk. Ari Versluis Rotterdamban élő fotográfus és Ellie Uyttenbroek stylist 13 éve fényképeznek jellegzetes karaktereket, szubkultúra- és szcénatagokat, majd csoportokba rendezik őket. A fotók főleg a multikulti holland iparvárosban készültek, de találunk casablancai, riói, londoni, New York-i és liszaboni utazásokról árulkodó felvételeket is. Az eredmény megdöbbentő és felkavaró: Önnek vajon hány klónja létezik?

 

Köszi a linket, Tomi!

Update:  Jaj, nem tudjuk abbhagyni, lapozzon a 2008-as londoni geekdivatért! Kattintson a képekre a nagyításhoz!

razo | 2008.10.28. 16:42 | link | 6 komment | Megosztom

new media art freak fotó

Kerámiaművészet Japánból: Buddha bébi szamuráj exoskeletonban

Hagyománytisztelet, kreativitás és kortárs vizuális kultúra. Ha ezek a fogalmak egy japán művész alkotásaiban egyesülnek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valami egészen beteg eredményt kapunk. Például egy pufi kisbuddha szobrot Combine rohamosztagos exoskeletonban, porcelánból. Hayashi Shigeki kerámia művészete az ősi japán mesterek technikáit és látásmódját ötvözi a mangák és a science fiction világával. Elfogadnánk egy ilyen kis hadsereget a kandallópárkányra.

razo | 2008.10.27. 18:43 | link | Komment | Megosztom

kult gadget

Halloween '08 - zombi elnökjelöltek és rengeteg vér

Amikor pár éve szilveszeterkor Torgyán József és Orbán Viktor maszkokat találtunk az egyik körúti árus kínálatában, azt hittük, legalább húsz év Hofi, Sasjóska és Maksa Zoltán kell ahhoz, hogy egy nép műanyagba merevítse kedvenc politikusainak arcmását, aztán az esztendő utolsó napján tufarészegen magára öltse őket rituálisan, és rögtönzött plenáris ülést rendezzen a nagyszobában, első vérig. Most kiderült: szocialista humoristák és Szuperbola nélkül is képes az ember ilyesmit tenni, elég hozzá egy elnökválasztás Halloweenkor. 

A legviccesebb amerikai családapák Obamának, Hillary-nek és McCain-nek öltöznek pénteken. Stílusosan a kandidátusok zombimaszk-változatait viselik majd természetesen, amikor a frontyardon összefutnak, úton a helyi közösség Lámpás Jack partijára. Zombama, Hellary és McBrain biztosan ott lesznek a buliban. Hogy mit visznek ajándékba a gyerekeknek? Véres testrészeket. Ha elmúlt 18 lélekben is, lapozzon és megmutatjuk őket (Pfujj)!

razo | 2008.10.27. 15:18 | link | 2 komment | Megosztom

halloween

OMFG! Diablo 3 trailer 2 - The Wizard HD

 

Korábban: Trailer 1 - The Barbarian

razo | 2008.10.22. 16:15 | link | 1 komment | Megosztom

games

Top 5 videoklip négynapos házibulihoz

Aki nem tud elutazni Budapestről, az bedeszkázott ablakok mögött akciós vodkát kortyolgat a következő három napban, miközben legjobb szórakozása az Index élő videoközvetítésének követése lesz majd az utcai összecsapásokról. Mi ajánlunk hozzá zenei aláfestést: a Kultplay top 5 zenéje a könnygázos hétvégére.

1. Jim Jones: Day 'N Night (Remix)

http://www.zshare.net/audio/20217830f449131d/

Video teaser:

 

Folytatás a következő lapon!

space night rockers | 2008.10.22. 15:53 | link | 2 komment | Megosztom

zene

23-án tilos tankkal közlekedni Terézvárosban

Mit csinál a vandál, ha szembe jön vele egy tábla "ne rongálj" felirattal? Naná, hogy kidönti! Inkább politikai állásfoglalás, mint hatékony elrettentő ezköz Verók István terézvárosi szocialista polgármester plakátkampánya a holnap kezdődő Nemzeti Mayhem kapcsán. Helyi lakosként a Kultplay szerkesztője is ragaszt talált háza kapuján, amit nem átallott eltávolítani és beszkennelni az Önök okulására (így talán nem dobnak molotovkoktélt a kapualjra). Jól látható a kreatívon, hogy a kerület a gyermekeké és szépkorúaké, különös tekintettel a világörökség részét képező, suba alatt értékesített Andrássy úti palotákra, ahol az őslakosok Keserű típusú szeszes italt fogyasztanak Gucci felöltők árnyékában. Így védekezik Terézváros a randalírozók ellen - ellene mond a gonosznak.   

razo | 2008.10.22. 14:18 | link | Komment | Megosztom

média.hu budapest

Egyedül (vagy nem) a sötétben

Póklábak a meztelen bőrön. Ismeretlen zajok a sötétben. Hatalmas injekcióstű közelít megállíthatatlanul. Halott idegenek úsznak formalinos üvegekben. Veszett kutyák vadásznak ránk, mindjárt utolérnek. Hatalmas, üres és sötét a ház. Ezeket a sorokat nem egy emós gimnazista matekfüzetének szamárfüle alatt találtuk, hanem a tegnap kezdődött San Francisco International Film Festival egyik legünnepeltebb animációs mozijának epizódjait sürítik tőmondatokba. Hat kortárs képregényrajzoló, illusztrátor és grafikus vállalkozott arra, hogy Fear(s) of the Dark címmel elkalauzolja a nézőket az elme sötét oldalára.

A félelmetes meséket kizárólag fekete, fehér és szürke színekből építette Blutch, Charles Burns, Marie Caillou, Pierre Di Sciullo, Lorenzo Mattotti, and Richard McGuire. Az egykori Animatrixhoz hasonlóan minden alkotó a saját vizuális világát adta a filmhez - garantált, hogy lesz köztük olyan, ami Önnek is rendszeresen visszaköszön majd elalvás előtt. Félelmek, fóbiák és rémálmok - jövő hétvégén Halloween, tökéletes az időzítés. Hogy itthon valaha bemutaják-e a kultfilmnek ígérkező produkciót, arról sejtelmünk sincs, de annyira nem is érdekel mondjuk: van internet. Guillermo del Torro, a sokkoló Pan's Labyrinth és a Hellboy rendezője már látta a filmet, szerinte "kísérteties, felkavaró és félelmetes, vigyük el a gyerekeket is!"

razo | 2008.10.22. 13:00 | link | 2 komment | Megosztom

videó halloween film animáció

Megfigyelés a múzeumban

Mi lenne, ha a múzeumban kiállított műtárgyak visszabámulnának a látogatóra? Ha vizslató, szakértő, elragadtatott, értetlen vagy éppen dühös pillantásokkal méregetnék a közönséget? Ki lenne akkor a megfigyelő és ki a megfigyelt? A pittsburghi Standard Robot Company munkatársai nyilvánvalóan nem is hallottak a magyarországi megfigyelési botrányról, mégis azon elmélkedtek, mi történne, ha a kiállítási terekben megszokott szereposztás - a műélvező figyel, az alkotás pedig engedi - váratlanul visszájára fordulna, vagy legalábbis egyenlővé válnának az erőviszonyok. Az Opto-Isolator pontosan egy másodperc spéttel pislog vissza a látogatóra, szúrós tekintetével mindig az előtte álló szemébe néz, és zavarba jön, ha túl sokáig vizslatjuk. Vicces, szeretjük.

razo | 2008.10.21. 19:21 | link | Komment | Megosztom

digitális kultúra kiállítás

KultplayTV - Designhét Budapesten

Két helyszín három kiállításán forgattunk a budapesti Design Héten. Videónk a HG.hu-n is megjelent.


Design Week Budapest 2008 from Kultplay on Vimeo.

space night rockers | 2008.10.20. 17:21 | link | 1 komment | Megosztom

kultplaytv kiállítás design

Böngészőben fut az új Joost

Kipukkadt a bittorrent alapú webtévé lufi, böngészőbe költözött a Skype fejlesztők alapította Joost. Az új weboldal október 14-én indult, a videók sima Flash ablakban futnak, kiváló minőségben, akár fullscreen üzemmódban is. A lépés meglehetősen radikális, a Skype egykori fejlesztői és a hozzájuk csatlakozott Viacom médiagigász ugyanis évek óta egy önálló szoftveres alkalmazást fejlesztettek, mely "egyesíti a televízió és az internet minden előnyét"

Janus Friis, az emblematikus vállalkozás egyik alapítója tavaly blogján határozta meg a webes televíziózás műfaját: "Megpróbáljuk összehozni mindazt, ami a tévében és az internetben a legjobb. Úgy gondoljuk, hogy a TV minden idők legerősebb tömegmédiája, amit sokan imádnak és sokan gyűlölnek is. Szeretjük a képi gazdagságot, a lenyűgöző történetmesélés lehetőségét, és a kiváló minőséget, amit a televíziós eszközökkel megteremthetünk. Utáljuk viszont a linearitást a szabad választás lehetőségének hiányát, egy csomó más fogyatékossággal együtt, mint amilyen a keresés lehetőségének hiánya." A TV jelenlegi formájában elavult - teszi hozzá a Skype egykori ötletgazdája. Semmi sincs meg benne, amit az interneten megszoktunk: a taggelés, a felhasználók ajánlói, a kommentek, stb. Lehet akár 500 csatorna a televíziónkban, gyakran semmit sem találunk, ami érdekelne. Ezen akarunk változtatni."

Nos, úgy tűnik az ötlet remek, az irány azonban nem feltétlenül volt helyes. A google és a YouTube sikere mellett a Joost bittorrent alapú szoftveres webtévéje messze elmaradt, a fiúk most a nagyok terepén igyekeznek felvenni a versenyt. A tartalom továbbra is 100 százalékban legális és hihetetlenül terjedelmes: tv showk, filmek, zenék és sorozatok között böngészhetünk, taggelhetünk, kommentelhetünk, bookmarkolhatunk - de nem embeddelhetünk a regisztrációt követően. A Viacom csatornái mellett a National Geographic, a CNN, a Reutres, és számtalan tematikus tévécsatorna nézhető a siteon, ahol a tartalom igazi vonzereje továbbra is a profi (kábel)tévé csatorna kínálatban rejlik a YouTube user generated tartalmaival szemben.  

razo | 2008.10.16. 16:37 | link | Komment | Megosztom

web média

Ragacsos nyalókás deluxbuli a Ráday klubban

Kedvenc Nu Trash divattervező párosunk, Albert és Klári megint bulit szerveznek, ezúttal a Ráday klubban, október 18-án, szombaton. A színes, nyolcvanas évek-beli Madonna-szerkókat idéző übertrendi Lollipop cuccok apukja és anyukája nem bízza a véletlenre a hangulatot ez alkalommal sem. A meghívott sztárvendég nem más, mint Gloria Estefan Azzido Da Bass a távoli Hamburgból, aki három bakelitlejátszó együttes használatával, a legújabb electro, breakbeat, techno és  acid-house party-slágerek, acapellák, dubok összemixelésével „élőben” produkál új trekkeket fellépésein. Magyar színekben Palotai Apu, a rég nem látott NEO és a Lollipop DJ-k osztják a közönséget a felújított, 1000 férőhelyes megaklubban.

Nagyon hip buli lesz, jelenjen meg Ön tiroli vadásznadrágban!

space night rockers | 2008.10.16. 15:52 | link | 4 komment | Megosztom

party divat

Szoc Deco - anyád csúnya vázája, amit már rég ki kellett volna dobnunk

Erika dohányzóasztal, Éva vermuth, Varia bútorcsalád, Szoc Deco kerámiák. Eltalálta, kakukktojás az utolsó megnevezés, ilyesmi hivatalosan egyelőre nem létezik.

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója a budapesti Design Héten Keramika Kádárika néven állította ki saját gyűjteményét a Bazilika melletti Kultea galériában: barna, vörös és narancssárga vázákat, lámpatesteket, hamutartókat és kaspókat, a külpesti irodaházak társalgóinak nyomasztó iparművészeti alkotásait. Kiss Imre a korszakban keletkezett designtárgyakat a maga teremtette Szoc Deco stílusirányzatba sorolja, stílusjegyekről azonban szerinte még korai beszélni.

'56-ban véget ért a keményvonalas szocreál, a gulyáskommunizmus iparművészeti dísztárgyai felszabadult, vidám játékosság jegyében születtek a korábbi évekhez képest. Az otthonokban és a munkahelyeken megjelentek a csupán esztétikai funkcióval bíró kerámiák, melyek színesek voltak, de földhözragadtak, progresszívek voltak, ismétlődő mintáikkal, semmitmondó megjelenésükkel mégis sarokba állították a művészetet a Kádári tárgykultúrában.

A találó Keramika Kádárika jegyében készült alkotások ma is ott porosodnak a spájzpolcokon, vidéken még mindig a tévé tetejét díszítik horgolt terítőkkel párosítva, hisz a másik dimenzióból itt ragadt iparművész tárgyaknak sokan ma is valamiféle értéket tulajdonítanak. 

Az igazgató-kurátor stílusteremtő elnevezése a két világháború közötti Art Deco-ra utal, úgy véli, a Kádári tárgykultúra gyökerei a szecesszió utáni korban keresendők. A múzeum célja, hogy a tegnap még kortársnak számító kultúra minél hamarabb megtalálja helyét a történelemben. Az igazgató tervezi, hogy a korszak bútoraiból és a jellegzetes seszínű textilekből is kiállítást szervez, hiszen a készlet adományokból, baráti felajánlásokból folyamatosan bővül. A projekt kizárólag a Kádár-kor iparművészeti termékeire fókuszál, igyekeznek kiszűrni a szomszédos szocialista országokból, vagy az NDK-ból és Lengyelországból importált darabokat és a népművészeti tárgyakat is. 

A nemrég véget ért Desgin Hét egyik legkülönlegesebb kiállítása november 10-ig látható az MKVM Kultea galériában, a Szent István tér 15-ben.    

razo | 2008.10.15. 16:09 | link | 5 komment | Megosztom

kult kiállítás

Drága marad itthon az olcsó MacBook

A tegnapi Apple termékfrissítés nyomán a hazai sajtó is szorgosan lehozta Steve Jobs bejelentéseit az iBrick technológia nevű marketingfogásról, az új notebook specifikációkról és az előző, 13,3-as fehér széria megtartásáról olcsó laptopként. A csilivili design- és a valóban masszív tech frissítések (kétsebességes videókártya + multitouch glass trackpad=OMG) mellett a műanyag MacBook új piacra irányítása volt számunkra a legizgalmasabb bejelentés.

Köztudott ugyanis, hogy a filléres laptopok jelentik a legdinamikusabban fejlődő területet a számítástechnikában jelenleg (gondoljunk csak az alig 100 ezer forintos Asus Eee és társai hihetetlen gyors modellfrissítéseire). A továbbra is gyártásban tartott fehér gép amerikai ára ráadásul valóban szépen ereszkedett: 999 dollárért, azaz 180 ezer forintért vásárolhat magának vadonatúj Macintosht, aki az államokban tartózkodik. Sohasem lehetett még ilyen olcsón új MacBookhoz jutni.

Megkerestünk két jelentős hazai Apple forgalmazót ma telefonon, és megkérdeztük, mi változik itthon a tegnapi hír hatására. Csalódnunk kellett, bár tisztában vagyunk azzal, hogy a gépek amerikai árazása helyett Magyarországon az európai átszámítás a mérvadó. Az iStyle és az XMS szerint is 267,000 Huf marad a legolcsóbb Mac notebook a hazai piacon, ami épp az amcsi ár duplája. Az új, aluminium 13,3-as pedig 330,000-nál indul. Még a Tesco-s Lenovo és HP-vásárlóknak sem jelent majd reális alternatívát a fehér MacBook, az olcsó laptopok piacának pedig a tegnap esti hírekkel ellentétben messziről sem köszön az Apple Európában.

razo | 2008.10.15. 13:34 | link | 5 komment | Megosztom

mac geek

Itt az új MacBook Pro - tetszik?

 

 

A szakik majd jól megmondják a tudnivalókat, minket igazából csak egyetlen szempont érdekel az Apple pár perce bejelentett új csúcslaptopja kapcsán: beindul Ön a látványtól? Mi teljesen kész vagyunk Mi egyelőre nem mondunk véleményt a mobiltelefonkeretes monitorral és fekete billentyűzettel szerelt istengépről, álljanak itt a RAW paraméterek:

Az alapmodell 2,4 gigahertzes processzorral, 2 gigabájt memóriával, 9400M és 9600M grafikus gyorsítóval (azzal használjuk, amelyikkel akarjuk, attól függően, hogy akkuidőre vagy teljesítményre van szükségünk) és 250 gigabájtos merevlemezzel 1999 dollárba kerül, szóval olcsóbb lett a legolcsóbb Pro.

A 2500 dolláros verzióba 2,53-as proci, 4 gigabájt memória, több memóriával adott 9600M és 320 gigabájtos merevlemez kerül. Via: Appleblog

Megjött az új MacBook is egyébként: vége a fehér-fekete érának. A laptop lényegében egy MacBook Pro mini 13,3-as kijlzővel, üveg-alu házzal, és a nagytesónál szerényebb kapacitással.

space night rockers | 2008.10.14. 19:56 | link | 5 komment | Megosztom

tech mac geek

A világ legjobb öblítőreklámja

Mert ezt is lehet jól csinálni:

Via: I Believe in Advertising

razo | 2008.10.14. 17:26 | link | 1 komment | Megosztom

reklám

Economist: Hú, bazmeg!

Pabadadamm! Hölgyeim és Uraim, íme az emberiség történelmének első mém-gazdasági válsága. Legújabb felfedezettünk magabiztosan hóditja meg a blogoszférát. Egyszerű, de nagyszerű kamu címlap az Economistnak. Máris többféle verzióban létezik, eredeti szerzője ismeretlen.

razo | 2008.10.14. 17:17 | link | Komment | Megosztom

válság

Vidám válság: akciós pólók a Busted Tees-en

Válságban is fel kell öltözni, a pólót ráadásul nem húsz éves futamidőre mérik kamatos kamattal. Szembe nézni a válsággal, és barackot nyomni a fejére a kisember kiváltsága. Aki eddig volt annyira tökös fogyasztó, hogy képes volt ellenállni a szomszéd nappalijában villogó full HD LCD tévé gonosz kísértésének miközben autót, lakást, iskolakezdést és HD Ready plazmatévét fizetett havonta, ráadásul nincsenek sem részvényei, sem nem működtet árnyék titkosszolgálatot, az most megengedhet magának néhány akciós cuccot a Busted Tees áruházban. Vajon válságos póló miért nincs a kínálatban?

razo | 2008.10.14. 08:46 | link | 2 komment | Megosztom

divat geek válság

Stílus haladóknak

Idős Barátok közt színészeket képzelünk el, korosodó, ám annál részegebb dalnokokkal karöltve, amint kikapós ötveneseket táncoltatnak meg egy falusi búcsúban. Ideális fotótéma World Press-en. No offense, imádunk furcsán kirúzsozott nyugdíjas primadonnákra visszamosolyogni a Nagymező utcai kávézókban. Azokban az országokban, ahol az időskor nem egyenlő a parizerhéj-diétával és a rántott csirkefarhát cuppogtatással karácsony este, ott nemcsak a mobiltelefondíler húszéveseké a világ. Fess öregurak és csinos nagymamák gyülekeznek az "Advanced Style" blogon, ahol kiderül: az életkorral bölcsesség jár, ami tisztességes megélhetéssel párosulva kifinomult stílust eredményezhet.

     

soleado | 2008.10.12. 11:43 | link | 2 komment | Megosztom

Paranormális szekta hatalmába került Szily?

Szily László jobbos fordulatától hangos a magyar internet. A Kultplay nem foglalkozik politikával, így szándékosan nem szólaltunk meg eddig az ügyben, ma reggel azonban olyasmi történt, ami egy panzerfaust hatékonyságával törte át konok hallgatásunk falát. Valaki egy megsárgult pergamentekercset dobott szerkesztőségi postaládánkba, melyen egy budapesti egyházi iskola titkos feljegyzései állnak. Génmanipuláció, biotechnológia és paranormális kutatások áldozata lenne az Index népszerű szerzője?

Szily László kifinomult manipulációs képességeiről személyesen is gyakran meggyőződhettünk. 2003 nyarán azonban még nem sejtettük, hogy az egyházi iskolákkal szoros kapcsolatot ápoló jobboldal programozott biorobotjával állunk szemben. Abban az időben gyakran megtörtént, hogy esténként a Kultiplex teraszán italoztunk, Szily néha csatlakozott társaságunkhoz. Hah, naív gyermekek voltunk még akkoriban, nem vettük észre, hogy Laci minden alkalommal balfelől közelítette meg asztalunkat, helyet foglalt a hosszú sörpadon, mindannyiunkat jobbra tolódásra kényszerítve. Gondoljanak bele: estéről estére, napról napra tolódtunk! A publicista-blogger szándékosan elaltatta lelkiismeretünket, hogy később észre se vegyük, szinte már természetesnek tartsuk a jobbracsúszást.

Ó, ha tudtuk volna, milyen gonosz erők munkálkodnak a háttérben! Hogy Viharcsinálók és Egyházi Tanítók titkos katakombákból irányítják az eseményeket! Hányszor emlegette Szily maga is egyházi iskolás múltját! Ma már tudjuk: segélykérésnek szánta, megmentésért könyörgött, és mi nem segíthettünk rajta. Kedves Olvasó, hosszú és tartalmas életünk során megtanultuk: az igazságra előbb, vagy utóbb mindig fény derül. A továbbiakban szerkesztás nélkül közöljük a Kultplayhez eljuttatott pergamen fénymásolatát.

razo | 2008.10.10. 12:16 | link | Komment | Megosztom

média.hu

A kisgazdáknak sikerült először!

Kisgazda kutatólaboratóriumokban sikerült kikísérletezni annak a ragasztónak a receptjét, ami közömbösíti azt a drága és csúnya ragacsot, amivel a belvárosi lámpaoszlopok egy részét lekenték. A politikusi találékonyság meghekkelte a Világvárost a Szemétdombból mozgalom csodafegyverét, az eddig-mindenhol-bevált anti-vadplakát anyagot, és teliragasztotta hirdetéseivel a belvárosi lámpaoszlopokat. Respect. Az összetétel egyelőre titkos, de a fair play szellemében nyilván hamarosan közzéteszik. Lehet más a street art!

A Nagykörút pesti oldalán az idén 303 lámpaoszlop (2100 m2) teljes körű festése történik meg. Először az oszlopok alsó harmadát festik le graffiti, illetve ragasztó ellenes festékkel. A védelemnek ez a része oszloponként 15 ezer Ft-ba kerül. Az oszlopok többi részének festése 10 ezer Ft-ba kerül, így egy oszlop teljes festése 25.000 Ft költséggel jár. A művelet ezért a Nagykörút teljes pesti oldalán 7,5 millió Ft-ot tesz ki.
 

j. tamara | 2008.10.10. 10:52 | link | 1 komment | Megosztom

budapest street art

Inkább Kínában gyártat a magyar designer

Egy .com végződésű, angol nyelvű weboldal, és portfólió éppen elég ahhoz, hogy ügyes tervezők felhívják a nemzetközi szakma figyelmét munkáikra anélkül, hogy bárki tudná: magyar designerről van szó. Már nem kell a különféle szervezetek és grémiumok segítsége, a designer képes menedzselni magát – ehhez elégnek bizonyul az internet teremtette nyilvánosság. Ezt Várhelyi Judit, a Magyar Formatervezési Tanács főtanácsosa mondta érdeklődésünkre a Magyar Formatervezési Nagydíj átadóünnepségén, ahol idén először főként környezetbarát formatervek kaptak elismerést.

razo | 2008.10.09. 18:54 | link | Komment | Megosztom

kiállítás design

Ilyenek a legszomorúbb brókerek

Gazdasági világválság fenyeget, az Index is megírta, hogy fellendült a luxuscallgirl-piac, vígaszra vágynak a szomorú brókerek. Egy ügyes blogger most másképp is hasznot húz a pénzpiacok mélyrepüléséből. Elkészítette a jelenkori internet legaktuálisabb mémjét, az oldal címe: "Szomorú fickók a parketten". Ha nem tudná, a parkett szó tőzsdét is jelent, illetve a kereskedés helyszínére utal konkrétan, ahol a szerencsétlen kapitalisták ugrándoznak, ordibálnak, egyszerre több telefonon adnak és vesznek, idegeskednek, ahogy a Szuperbolában mutatták nyolcvanhatban. Ezek a fura redbullfüggő alakok az utóbbi hetekben nem annyira viccesek: a fejüket fogják, tenyerükbe temetik arcukat, az idegroham egyértelmű jeleit mutatják, vagy csak néznek katatón Bambi szemekkel, ami mint tudjuk, a sokkhatás egyértelmű jele, sokkal veszélyesebb a tomboló őrületnél. Kacagjunk együtt a fancsali ábrázatukon, hisz a nevetés a legjobb orvosság!

 

 

razo | 2008.10.08. 12:13 | link | 5 komment | Megosztom

geek fotó válság

Fótósdivat: az élő terepasztal szexi

A fenti stop motion video a tilt-shift technika nem rendeltetésszerű használatával készült. Ennek lényege, hogy a fotós nagyon drága tilt (eltolható tengelyű) objektívvel, vagy illegálisan letöltött képszerkesztő program segítségével addig manipulálja a képet, amíg úgy nem néz ki, mintha egy élethű terepasztalról készült volna. A fake miniatűr fotózás rajongóinak Flickr oldalán egészen élethű jó hamisítványokat lehet találni, ugyanitt részletesen elmagyarázzák azt is, hogy hogyan lehet utólag elérni a tökéletes terepasztalhatást.

soleado | 2008.10.07. 12:46 | link | 2 komment | Megosztom

fotó

Csendes: létterem őrző nyílt az Astoria mellett

Pénteken új, kultgyanús hely nyílt teltházzal a Ferenczy István utcában, mely magát a jólcsengő „apéro” fogalmával definiálja. „Aperózni” annyit jelent, mint aperitifet inni. Egy laza, baráti társaság, egy hely, ahonnan rengeteg dolog kiindulhat, sokmindennek jelentheti a kezdetét. Megnéztük magunknak.
 

aNdRv1d | 2008.10.06. 13:52 | link | 30 komment | Megosztom

kult budapest

HelloCabaret 2: buli-eklektika a Merlinben

A budapesti éjszaka legeklektikusabb zenei felhozatalával jelentkezik pénteken a második HelloCabaret buli. Baráti blogunk a Hellorepublic.com kreatív és médiacirkuszában fellép: a Kollektiva:Popbitch, Fullstereo, HeadShotBoyz live, TMX, Tits 'n' Clits, lesz Dr. Zságer DJ szett, Girls&Mathematics, Karányi, Fabricius, eljön Kínából a diszkópunkot játszó Pet Conspiracy és a Ping Pong Allstars Tour további tagjai, itt lesz Dictator+Hussar a Death Disco-ból, törpe helyett pedig a Fővárosi Nagycirkusz Zenekara borzolja a kedélyeket a Merlinben.

soleado | 2008.10.02. 12:08 | link | 1 komment | Megosztom

party

Index - irány a nyomda?

Érdekes ötlettel rukkolt elő Tóta W. pár éve, most letöltött egy Indesign-t és meg is csinálta. Nyomtatott Index, a neve Magyar Memo. A pilot fekete fehér, higanysűrűségű szövegtenger egy .pdf magazin formájában, a design a szamizdat korszakot idézi. Célcsoportnak Árpád azokat az Index-olvasókat jelöli meg, akik napközben lemaradnak néhány érdekesebb anyagról a fránya munka miatt, ezért este a budin örömmel forgatnak egy napi összefoglalót. Index best of 24 óra, valami ilyesmi.

A poén remek, a layout és a forma annyira hardcore, hogy az Index Memo-t látva még a fiatal Tamás Gáspár Miklós is maga mellé készítene egy számot a Nők Lapjából a mesénél felütve, vagy legalább egy színes filckészletet, amivel befesthető az üreges betűk közepe. De nem ez teszi legalábbis furcsa kisfiúvá a portál .pdf kiadványának első számát. Árpád szerint "az Index anyagairól már majdnem úgy le lehet maradni, mint egy tévéműsorról" ezért valós kereslet mutatkozhat egy ilyen szemlére. Vissza a nyomdába? A szerző maga is beismeri, hogy első hallásra "retrográd" az elképzelés, különösen ha hozzátesszük, hogy Arthur Sulzberger, a NY Times Co. elnöke  még tavaly februárban kijelentette: "Nem hiszem, hogy a lap öt év múlva megjelenik nyomtatásban. De tudják mit? Nem is érdekel"

Vajon miért temeti a printet ilyen határozottan a világ legnagyobb napilap vállalkozásának első embere? Mert a print (napilap) halott. Ott van helyette a (mobil) internet, a Blackberry, az iPhone, a PSP, a laptopok. Úgy érzi, lemarad az Indexről? Iratkozzon fel RSS feedünkre! Töltse le napi összefoglalónkat iPhone-jára! Wi-fi mindenütt van, ahol nincs, ott jön a 3G, ma már a fridzsider ajtaján is olvashatja híreinket, aki tényleg attól tart, hogy lemarad Tóth Károly, vagy Szíjjártó Péter egyik különösen frappáns riposztjáról az UD üggyel kapcsolatban. 

Igaz, Magyarországon az embereknek nincs laptopja, Blackberry-t legfeljebb a Tescoban látnak a zöldségosztályon, az iPhone-ról pedig ne is beszéljünk. Nincs wi-fi, a 3G telefonok a hatodik kerüet határán 2G üzemmódba kapcsolnak, a frigóajtón pedig árpádsávos matrica van és Ördög Nóra hűtőmágnes, nem LCD kijelző. Sajátos válasz a magyar internet penetráció és hírfogyasztási kultúra alakulására a nyomtatott Index ötlete, Árpádot a humoráért is szeretjük. Ja, és nem véletlen az sem, hogy a Memo első számában szinte csak a politika rovatból szemlézett a szerkesztő. A többi Indexes tartalom ugyanis jószerivel teljesen érdektelen.

razo | 2008.10.02. 10:56 | link | 10 komment | Megosztom

média.hu

LED-dzsekit akarunk!

Reneszánszát éli a Picasso-féle fénygraffiti/fényfestészet, ezért nem értjük, hogy az elmúlt években megjelent fotók és videók hatására (respect Lichtfaktor) miért nem virágzik a művészet ihlette merchandise is. Fényfestő zseblámpákat filceket akarunk, sőt, alig várjuk, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön Jan Wöllert és Jörd Miedza LED-es dzsekije, amiben elég kettőt hadonászni egy absztrakt fényfestmény elkészítéséhez.

soleado | 2008.10.01. 19:11 | link | Komment | Megosztom

fotó

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.