Tagelnek a múmiák (frissítve)

Nemrég Szily adott hírt blogján egy bájos indexes levélváltásról, melyben a főszerkesztő, UP méltatlankodik utolérhetetlen stílusérzékkel a portál egyik munkatársának taggeléssel kapcsolatos magánakciója miatt, anyukám Freemail accountjának karbantartása közben a kilépő oldalon pedig most látom, hogy az Origo is a címkék bevezetésével újít.

Tadadamm! Címkézve lesznek mostantól a portál cikkek, ráadásul a két legnagyobb magyar hírsite csaknem egyszerre vezeti be a szerkesztési technológiát. Morfondírozzunk egy kicsit: miért is lesz jobb nekünk, olvasóknak, ha a portálcikkek alatt webkettes featúra csillog?

A múmiák kétségtelenül komoly lépéseket tettek az utóbbi években azért, hogy a user generated content ne alternatívaként, hanem saját portfóliójukba épített szolgáltatásként jelenjen meg a hazai piacon. Így létrejött a Blog.hu és a rázós válóperén nemrég átesett Blogter - alternatív blognetwork, valós harmadik erő azonban Magyarországon annak ellenére sem alakulhatott ki, hogy a web2 számos országban éppen a korábbi piaci struktúrák átrendeződéséhez, és a média demokratizálódásához vezetett. Itthon a mágneses erőterek fizikai szabályainak megfelelően a "nagyok" egyszerűen beszippantották az életképesnek mutatkozó kezdeményezéseket, ha muszáj volt, fizettek is igazi pénzeket a legjobb új ötletekért. (Kíváncsiak vagyunk a legújabb magyar startupok sorsára)

Cserébe kénytelenek voltak adoptálni néhányat a webkettes médiaeszközökből is, mégsem lehet egy kilencvennyolcban alapított, felbotoxozott portálstruktúrához egyszerűen hozzácsapni egy fiatal és menő blogszolgáltatót. Ilyen, egyébként hasznos lépés volt például a cikkek kommentezhetőségének bevezetése (néhány esetben a szerző blogjára mutató linken keresztül, ami példátlan), most meg itt van minden webkettes technológia legwebkettesebbike: a taggelés. Természetesen a régi rovatrendszer párhuzamos megtartása mellett.

Jól értesült olvasóinknak mondanunk sem kell, hogy a taggelés egy alapvetően blogra kitalált tool, célja, hogy az időrendben zuhogó posztesőben tartalmi rendet rakjon, azaz a hagyományos újságszerkezetből ismert rovatokat helyettesíti nagyságrendekkel rugalmasabb formában. Ennek a posztnak például a "média.hu" taget adjuk majd, rákattintva a nyájas Olvasó listázva láthatja összes korábbi posztunkat, melyekben a hazai médiaviszonyok miatt nyavajgunk. Az Index esetében azonban bonyolultabb a kép: a Kult rovatban például alapból kilenc alrovat létezik, a cikkek ezek valamelyikébe pottyannak, amikor a szerkesztők mentenek. Az alrovatok egy része külső tartalom (indexes blog), ahol saját taggelési rendszer működik egy külön CMS jóvoltából. A rovat nem blogokon megjelenő, Index-indexes cikkeire vonatkozhat tehát a most bevezetendő cimkézés, ami alapvető strukturális változtatások nélkül igen kevés haszonnal kecsegteti az olvasókat.

Az Origonál kicsit tisztább a kép, ez azonban nem a portál modernségét bizonyítja. A site egy külső cégek által gyártott tartalmakat is integráló, gigantikus oldalhajtásokat beolvasztó üst, ahol a szerkesztők meg sem próbálkoznak azzal, hogy a hagyományos újságírásban megismert rovatrendszert valahogy saját tartalmaik rendszerezésére használják. A taggelésnek itt talán hangyányival több szerep jut a webkettes médiaeszközök látványos kipipálásánál - remélem nem pop-up ablakban taggelnek majd, ahogy a kommentelés megy, mióta a Blogter lelépett.      

Igazság szerint nem nagyon értjük, mit akarnak a hazi portálok a taggeléssel azon kívül, hogy lehet róla cikket írni a Kreatívban és egy csomó outsider számára feldereng a progresszió kifejezés. Nézzük, hogyan szortírozza cikkeit a blogokat elsőként szervesen integráló, az onine first tartalomszolgáltatást a nyomtatott lapok között elsőként bevezető brit Guardian. Lássuk a screenshotokat!

A választott kép a lap Kultúra rovatán belüli Könyvek alrovatcímlapot mutatja, a kategóriák rendkívül egyértelműek. Láthatjuk, hogy a Könyvek további számos, azonos szintű alrovatot tartalmaz a Kritikától, az Írókon át a a Hírekig. Ha egy cikkre kattintunk - nézzük most a Toni Morrisonról szóló írást, akkor tagek helyett háttérinfókat, kapcsolódó anyagokat és egy erősen webkettes irányultságú ikonsort kapunk, ahol a "nyomtatnivaló verzió" mellett mindenféle readerben share-elhetünk és webclippelhetünk is.

Taggelés helyett érdemes volna egy áttekinthető, egymásból eredeztethető, logikus rovatrendszert kidolgozniuk a hazai portáloknak is, ahol végre helyükre kerülnek a blogok, nincsenek vicces átfedések (vajon a Képviselő Funky kinyírta a Puf. Turult? vagy valahol még frissíti valaki egy eldugott újpesti irodában? Ha igen, vajon minek?), mert a webkettes eszköz bevezetése ebben a formában csak tovább fokozza a múmiák óriásfelületein jelen lévő tartalmi káoszt.  

 

 

 

razo | 2009.03.18. 10:25 | link | 5 komment | Megosztom

média.hu

cras 2009.03.18. 22:34:41

elnézést, de ki kel mondanom.

ahogy összekevered a rovatstruktúra kérdéskört, a címkézéssel az nagyon elszomorító. azt gondolom nem gondaltam ezt még végig, csak írtál vmit.

az általad említett címkeoldallal és a nemzetközi példákkal kapcsolatban javaslom gondolkozz el az extra ktg nélküli plusz inventory, a seo (segítek, nézd meg egy adott címke oldalon az adott kulcsszó hányszor jelenik meg, mennyi linkelést jelent), és a vonatkozó tematikus keresési és gyűjtóoldali vonatkozásákon. és erről írj, h vajon ezek mit jeletnenek egy ilyen cimkeoldal vonatkozásában.

akkor talán elhiszem, h érteni vélsz arról amiről írni akartál...

razo 2009.03.19. 08:48:59

cras, a két legnagyobb magyar piaci szereplőről van szó, nem egy szimpatikus garázscégről, aki ingyenes toolokkal váltja ki a költséges tartalommenedzselési és marketing feladatokat.

A címkézésnek nyilván vannak előnyei a keresőoptimalizálás szempontjából is, én azért nem írtam erről, mert azt vizsgáltam, mit jelent mindez az Indexre-Origóra megérkezett olvasónak. itt két hatalmas, ha tetszik múmiáról van szó, kaotikus összevisszaságban élnek a régi rovatok, blogok, ellenblogok, rovatblogok, külsö tartalmak, haverok külső tartalmai, stb. mostantól pedig a címkézés alapján is elveszhetünk az erdőben. Mit is jelent ez az __olvasó szempontjából__? Szerintem nem azt, hogy letisztultabb lenne a tartalom, a plusz inventory itt plusz káoszt jelent legfeljebb.

Azért hozakodtam elő a Guardian példájával, mert szerintem pl. így lehet okosan használni az új médiaeszközöket. A magyar portáloknál a folyamat elég esetlegesnek tűnik.

Persze most lehet mondani, hogy ha nem webkettesít egy portál akkor az is baj, ha webkettes lesz, akkor meg az a baj. Hát igen. Láthatóan működik nekik az "ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit" hozzáállás, miért is ne működne, hisz nincs konkurencia :)

ZaZie · http://criticalmiss.blog.hu 2009.03.19. 13:03:15

Én nem értem, hogy miért lenne jobb a bármilyen tüchtig módon is végigpakolt rovatstruktúrán végigkattintani, mint egy-egy engem érdeklő címkén keresztül az összes rovat cikkét egycsapásra megkapni.

nane 2009.03.20. 13:01:31

a tagek valoban feleslegessé teszik a rovatonkénti 8-9 alrovatot. télleg, vajon hogy fogjak csinalni, felvesznek 4-5 cimkéző munkatársat és visszamenőleg is fognak cimkézni, vagy csak mondjuk mától?

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.