Miért érdekes a Forma-1?

Csak háttérzajként ment hétvégén az idei Forma-1 GP szezon első rajtja Melbourne-ből, de amikor Palik László a verseny tizenkettedik másodpercében szabályos sikítórohamot kapott, kikapcsoltam a tévét. Pedig korábban elhangzottak mérsékelten érdekes részletek a terelőszárnyak méretéről, a kormányba épített technológiai újításokról és a kocsik megújult designját is bemutatták flashy animációkon. Palik hangja azonban képesnek bizonyult arra, hogy egy pillanat alatt szertefoszlassa éledező érdeklődésemet a Forma-1 iránt, hogy helyette a tavalyi versenysorozat végén fiókba tett, máig megválaszolatlan kérdés merüljön fel újra: hogyan lehetséges, hogy hétről hétre több millió néző tapad a tévék elé vasárnap délután, ráadásul épp tavasszal, amikor vidám madarak kergetőznek éhes macskákkal a kertben, lehet veteményest ásni, de még a magyar bloggerek kötelező Gyurcsány-posztjait olvasgatni is sokkal szórakoztatóbb, mint a tévé előtt dögleni és hallgatni, ahogy Marsi Anikó férje azt ordítja, hogy: - Jobbról hogy eljööön! Hogy eljööön jobbróól!

Augusztusban férfiak ezrei képesek 1500 forintért sört vásárolni a Hungaroringen, miközben a családot hőguta kerülgeti a lelátón, és a versenyből annyit észlelnek, hogy egy kurva hangos és büdös izé benzingőzbe burkolódzva időnként elhúz a szemük előtt. Már gyerekkoromban is büntetésként éltem volna meg, ha valaki arra kényszerít, hogy a szobában maradjak vasárnap, és Dávid Sándor álmosan dörmögő hangját hallgassam végtelennek tűnő órákon át a tévé előtt. Senna, Mansell, és Piquet megmaradt - olajszagú tulajdonnevek, amiket első hallásra valamilyen utcai tuningcéggel, vagy gumikerék márkával azonosítok tévesen, aztán lassan rájövök, hogy F1 pilótákat neveztek így 1987-ben. Az osztályban többen sírtak, amikor Ayrton Senna da Silva 1994 május 1-én végzetes balesetet szenvedett a San Marino-i Nagydíjon. Hát engem kurvára nem érdekelt.

A Forma-1 valójában autószerelő műhelyek és hi-tech laboratóriumok versenye. Egy gramm itt, egy szelep ott és máris nyertünk egy századmásodpercet. Na ez a része valóban érdekes, sajnos azonban a fejlesztések agyonszabályozottak, és a tévék soha sem közvetítenek a millió ajrós istállók kulisszái mögül. Ehelyett be kell érnünk az eredménnyel: tucatnyi tök egyforma, gokartszerű autó kanyarog egy tök lapos aszfaltpályán, ami a nemzetközi szabályok miatt minden országban tökéletesen ugyanúgy néz ki. Semmi sem látszik a befektetett milliókból, a heroikus mérnöki teljesítményből, a csúcsdesignerek áramvonalas karosszériáiból, vagy a pilóták kivételes vezetési képességeiből. Nemrég tudtam meg például, hogy a Forma-1-es versenyautók kormánya valójában olyan, mintha öt playstation kontroller lenne egybekötve!

Szóval van ez a verseny a tök egyforma autókkal, egyforma pályákon, sztenderd kanyarokkal és egyengumikkal. És ezt a sportot valamiért zabálja a média is. A szezon vasárnapjain vezető anyagokat írnak újságírók arról, hogy "a Red Bull, a Ferrari és a Renault tiltakozott a Brawn, a Toyota és a Williams fenéklemeze ellen", meg, hogy "Bernie Ecclestone még tavalyról tartozik a McLarennek és a Renaultnak". Amelyik tévé nem közvetíi a futamokat, az a vezető hírek között sugároz összefoglalót a nap eredményeiről. A végén perek, óvások és technikai kifogások össztüzében, számtalan egyforma pályán végzett, szigorúan szabályozott, rádiókapcsolattal ellenőrzött kanyargás után valaki nyilván megnyeri a bajnokságot, Palik László visszamegy a Story magazinba fogyókúrázni, a csapatok titkos fejlesztéseken agyalnak, én pedig egy újabb évre elfelejtem a kérdést: miért érdekes (másoknak annyira) a Forma-1?       

         

razo | 2009.04.01. 10:04 | link | 3 komment | Megosztom

sport

popcornplayah · http://popcornplayah.carbonmade.com/ 2009.04.01. 17:07:26

hja, hat Palik 37.-dik 'korbeautozza!' felkialtasa valoban nem kellene, de valojaban izgalmas technikai sportrol van szo. mas kerdes vajon mennyivel jobb oder rosszabb mondjuk dijlovaglast vagy sportloveszetet nezni es/vagy elvezni. izles kerdese, szamomra pl a Nascar sokkal unalmasabb mint az F1, de a mostani melbourne-i futamon is istentelen jot aludtam :D

Misu aka Adorján Viktor · http://misuracing.liveforspeed.hu 2009.04.01. 17:17:34

A Forma-1 tulajdonképpen a világ maga egy nagyon kicsi dobozba zárva. Ettől nyilván kihullik a haja mindenkinek, akit ez az egész nem tud lekötni, de nagyon kevés olyan verseny van még a Földön, ami ennyire összetett és sokrétű kihívást rejt magában. Direkt nem írtam sportot, mert sokan megkérdőjelezik - talán részben jogosan is - a játék sportértékét annak köszönhetően, hogy a technikai fölény gyakran elhomályosítja a tehetséget és olykor a győzelemről is le kell mondani 1-2 pilótának csapattársa javára, de az is igaz, hogy a versenyautók vezetéséhez szenzációs fizikai állapotra van szükség.

Biztos vagyok abban, hogy akit le tud nyűgözni a műszaki innováció, az még a mai agyonszabályozott közegben is érdeklődhet az F1 iránt. Én nem vagyok igazán tehetséges reál témákban, de a KERS-re, a hibrid rendszerekre és mindenféle egyéb kutatásra rá tudok csodálkozni. Említhetném még az Amerika Kupát vagy a repülést, a hitech japán vonatokat is, de ezekkel nem versenyeznek annyit és csak a Discovery Channel-es dokfilmek szintjén mozgat a dolog. Korlátokra pedig szükség van. Nem szeretjük, de kényszerűség, ha összeállítanánk az ultimate F1 autót, valószínűleg ember nem lenne, aki elvezetné őket. A gumik egységesítése valóban gátolja a fejlesztéseket, de egy gyár nagy előnye tönkreteheti az egész versenyt.

A Forma-1-ben személy szerint találok egy csomó olyan elemet, ami hasonlít a nagyvilágra (vagy szoros összeköttetésben van vele), de mégis kissé specifikusabb annál. Az pedig jelzi az egész cirkusz jelentőségét, hogy az adott korszakok domináns személyiségei a popkultúrában is megjelennek, bár általában a róluk kialakított képnek nincs sok köze valós teljesítményükhöz. Ezért sírtak Senna miatt, ezért zuhant az F1 népszerűsége, ha Schumacher(nek) nem ment, ezért lehet az afroamerikaiak idolja Lewis Hamilton. Bár, Barack Obama kicsit keresztbe tett neki.

A bejegyzésben egyébként felmerül egy csomó terület, ami valóban problémaként jelentkezik és érezhető, hogy számos kérdést az emberek nem látnak át. Palikot tizensok éve savazza a közvélemény, teljesen jogosan, kétpercenként mondják a hülyeségeket. Azt viszont el kell fogadni, hogy egy kereskedelmi TV-n megy a futam, ami a közönség döntő része számára a popcorn+sör kombinációját jelenti és fogalmuk sincs a KERS-ről, a tankolási és kerékcsere stratégiák matematikai kiszámításáról, a versenyzők valós teljesítményéről. Ők egyszerűen azt akarják hallani, hogy Palik milyen poénos dolgokat üvöltözik. Én ettől idegbajt kapok és ha minden jól megy nemsokára már a BBC-n nézem a dolgot, mert fejlettebb emberek beszélnek fejlettebb közönségnek. Ez viszont nem az F1 hibája.

Az autók valóban egyformák voltak a tavalyi szezon végéig (ld a beillesztett képet), idén viszont a szoros szabályok gyakran teljesen más értelmezése miatt vizuálisan is jól elkülönülnek.

A verseny helyszíni látogatása kapcsán szerintem egy igazi városi legenda jelenik meg. Nekem van szerencsém már 10 éve járni a Magyar Nagydíjra (és más versenyekre is). A Hungaroring körülbelül 80%-a belátható a pálya szinte bármely pontjáról, valóban éget a Nap, de ez van. Kb annyi a különbség, mint koncertet DVD-n vagy élőben nézni, utóbbi összehasonlíthatatlanul nagyobb élmény, hiába lökdösik az embert vagy öntik le sörrel.

Már nagyon hosszúra nyúlik ez a komment, lenne még mit írnom, de most inkább befejezem. Ha van időd és kedved, egy kicsit próbálj pozitívabban közelíteni a dologhoz és biztos vagyok benne, hogy találsz érdekességet. Ha pedig nem, attól még nem megvetendő valami csak azért, mert Magyarországon rosszul van csomagolva és ráadásul még sokakat érdekel is.

Üdv,

av_kjf

Tomka 2009.05.22. 19:11:40

Hali, egész jó szöveg de azért a helyesírási hibákat javíthatnátok!!!, pl: Augusztusban férfiak ezrei képesek 1500 forintért sört vásárolni a Hungaroringen, miközben a családot "hőguta" kerülgeti a lelátón.

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.