ebook: Mennyek kapui - az elektronikus zene évtizede

Csaknem nyolc év telt el mióta az egykor legendás magyar technokultúra magazin, a Freee, később Kaliforniába emigrált egykori főszerkesztője, Pánczél Gábor és a legnagyobb magyar cyberguru, Kömlődi Ferenc elektronikus zenei antológiát jelentettek meg.

A Mennyek Kapui ma már antikváriumokban is csak hosszas utánajárással, nehezen szerezhető be. A szerzők most ebook formájában mindenki számára elérhetővé tették a könyv második, javított és jelentősen bővített kiadását, amiért mindenki annyit fizet, amennyit utalni gondol. Ez a könyv az egyetlen munka, ami a huszadik század utolsó évtizedében lezajlott elektronikus zenei forradalommal foglalkozik - magyar nyelven.

 

Azért volt a történelem legsötétebb százada a huszadik, mert a technológia ekkor jutott el a fejlettség egy igen kifinomult fokára, mely lehetővé tette a korábban sosem látott hatékonyságú népírtást. Ha lett volna harci gáz, géppisztoly és hidrogénbomba az inkvizíció korában, akkor a bolygó mára egy lakatlan szemétdomb lenne csak, pár kósza vírussal és a vírusdiszkót játszó Madonnával a felszínén.

Nagyjából kr.u. 1968 év kellett ahhoz, hogy az ember a kultúra szolálatába állítsa a legmodernebb technológiákat persze a fegyverkezés mellett. Aztán jött az internet és elszabadult a piac: a digitális kultúra pillanatok alatt az új évezred globális és meghatározó jelenségévé vált. Ma már minden adatunkat, filmünket és zenénket online tároljuk, fogyasztjuk és osztjuk meg a világ minden pontján élő emberekkel. Haldokolnak a hagyományos üzleti és kereskedelmi modellek: a legújabb zenei hangzásokat ma már nem Londonban kell keresni egy-egy eldugott bolhapiacon (1998 első januári hétvégéjén, a londoni Portobello Road piacán egy mixkazetta akadt Kömlődi Ferenc kezébe. Rajta egy kézzel ragasztott cimke: Freestyle Breakbeat. Mixelte: Adam Freeland), a jövő zenei hangzásai mp3 blogok és torrent siteok teljesen nyílt és átjárható kulturális közegében születnek ausztrál-belga-amerikai és norvég koprodukcióban.

Kömlődi és Pánczél a mai i-Világot közvetlenül megelőző időszak zenei krónikáját írták meg, ami a maga nemében felbecsülhetetlen érték. Könyvük arról az évtizedről szól, amikor a kulturális tér még nem egyetlen globális mashup volt, mint manapság, a zenei életben azonban minden más területet megelőzve már javában virágzott a remixkultúra, a sampling, működtek a műfaji határokat eltörlő kollaborációk. Aki szeretné egy kicsit is érteni a ma történő kulturális folyamatokat, annak kötelező olvasmány.     

razo | 2009.05.10. 11:41 | link | 1 komment | Megosztom

zene könyv

Viktor · http://yikulju.com 2009.05.16. 13:00:00

david toop - hangok oceanja is eleg jo ebben a temaban, szinten van magyar nyelven.

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.