Holtsáv

Egy ideje újra bicikivel járok dolgozni, ráadásul viszonylag nagy távolságot teszek meg minden nap kétszer, Budáról Pestre, és vissza. Kedvenc szórakozásommá vált a csúcsforgalom szándékos kijátszása úgy, hogy átcsusszanok a piroson, és utcahossznyit verek a kocsisorra. Persze amikor összefüggő, lámpától-lámpáig dugóban megy az ember akkor az ilyen okosság lehetetlen, polgárinak mondható forgalomban azonban remek kaland.

Mögöttem az autók megállnak a lámpánál, előttem felszabadul a pálya, lehet szlalomozni a sávfelfestések között. Először azt terveztem, hogy egy nagy csomó ilyen fotót készítek iPhone-nal a meghódított szakaszokról, de aztán rájöttem, hogy csak kicsit kell kerülnöm ahhoz, hogy szinte végig bicikliúton mehessek, nincs több körút.

A sorozat két fényképig jutott, viszont ha már posztolom őket, leírom gyorsan mit fedeztem fel még, mióta megint sokat bringázom a városban: teljesen elentmond a budapesti közlekedési kultúráról kialakult, empirikus úton szerzett tapasztalataimnak, de az autósok olyan előzékenyek, mintha terhes kismama lennék a villamoson, vagy legalábbis árpádsávos kondenzcsíkot húznék magam után. Amikor a kocsisorok között török előre, például félrehúzódnak. Mondom: "köszönöm", mondják: "szívesen". Még ilyet! Na mindegy, azért nem fogom elbízni magam, különben nagyon gyorsan halott optimista leszek.  

razo | 2009.08.28. 15:58 | link | 26 komment | Megosztom

budapest

td 2009.08.28. 17:33:49

csúnya dolog ez, pláne, hogy még büszke is vagy arra, hogy sok bringáshoz hasonlóan rád sem vonatkozik a kresz...

anda 2009.08.28. 17:46:33

Ugyan nem szeretném, ha az a kép alakulna ki, hogy én mindenbe csak belekötök itten, de mindennapos bringásként azt kell mondanom, hogy piroson áthajtani szimpla köcsögség, erre finomabb kifejezést nem tudok. Annyira elegem van már abból, hogy az autósok (és a gyalogosok) jelentős része azért ekézi a kerékpárosokat, mert túl sokszor látják tőlük a szabályok felettiség érzetéből származtatható pofátlan viselkedést, és ebből persze rám is vetül, mert ugye mindenki általánosít. Emiatt aztán egy ideje azt csinálom, hogy amikor a lámpánál várakozva elsuhan mellettem egy easy rider, akkor utánakiáltok, hogy "köcsög!". Vicces nézni a hátraforduló arcot, ahogy keresi a kétlábúak között a tettest, alkalmasint együttérzést, vagy besúgást váróan rám tekintve.

kisdubos 2009.08.28. 18:56:03



Nézd, razót (gondolom én) nem érdekli, hogy te a bringások hírét félted, téged meg nem érdekel, hogy ezzel a köcsögözéssel azt bizonyítod, milyen idegbajos nép is ez a magyar. Úgy kurvázzuk egymás anyját, úgy buzizunk le akármelyik idegent, mintha éppen csak köszönnénk. Te meg ezt találod "viccesnek".

razo 2009.08.28. 19:39:43

egyéként tök jogos anda felvetése, mondjuk a köcsögözéssel kapcsoltban kisdubossal értek egyet. De hogy a szabályokat be kell-e tartani biciklivel?

Hát erről a következőt gondolom: a Critical Mass-ben meg a kerékpáros klubban felmerül ez elég sokszor, mármint, hogy a bringások nem tartják be a szabályokat, mert ők a politikával tárgyalnak, és nem jó pozíció az, hogy ha egyből azzal mennek nekik, hogy lám-lám a bringások azt hiszik, hogy nekik mindent lehet.

Viszont ez bullshit. Budapesten minden infrastruktúra az autósok kiszolgálására épült, a biciklisek érdkeit mindenhol kereszülhúzzák, semmibe veszik (lásd Margit-híd). Biciklivel - ha belegondolunk - életveszélyes a város. Néha muszáj járdára menni, egér utakat keresni, légvonalban közlekedni, másképp nem megy, vagy csak nehezen.

Én úgy vagyok vele, hogy nem előlegezem meg ennek a városnak a jófejséget, és a jeles magatartást. Mert ettől sem lesz jobb sem nekem, sem a biciklis társadalomnak. Lehetünk jófiúk, akkor sem veszik figyelembe jobban az érdekeinket. Megállhatsz a pirosnál, meg minden, de hidd el, le se szarják, nem éred el vele, hogy tisztességes, egyenjogú közlekedő partnernek tekintsenek.

kisdubos 2009.08.28. 20:13:59

Én meg úgy vagyok vele, hogy a gyalogos, aki inkább 2 percig vár a zöldre egy üres út mellett, annak valami nincs rendben a fejével. A bringás, aki jobbra akar kanyarodni egy kereszteződésnél, de megvárja a zöldet, azt sem az eszéért szeretik. Illetve az autós, aki 125-tel megy a sztrádán, mert fél, hogy 131-nél megbüntetik, az valószínűleg fogat mosni is csak használati utasítással tud.

razo 2009.08.28. 20:15:38

hát igen :) de mondjuk Svédországban mindenki infarktust kapna, ha valaki lelépne az úttestre pirosnál :)

gaze 2009.08.29. 03:36:11

a bringás csak a saját életét tudja befolyásolni.
míg a tonna vas többnyire másét.

de ez örök meddő vita, hiszen nem minden bringás megy át a piroson és szintén nem minden autó áll meg előtte.

én a magam részéről leszarom ezt a vitát, tartom magam a két aranyszabályhoz:
közlekedés közben abból indulok ki, hogy a többi résztvevő számára én láthatatlan vagyok
valamint:
"Nem jön semmi, ez jobb, mint a zöld..."

Netremete 2009.08.29. 10:55:21

Piroson áthajtani, asztán még szlalomozni??? Tudod kispajtás ezzel nagyon felhúzod az autósokat és legközelebb dacból, dühből egy másik bringásra húzzák rá a kormányt. Nem rád, egy másikra. Te ezzel a több bringás életét veszélyezteted!

...

Netremete 2009.08.29. 10:57:42

jah, és ezzel a posztal elérted, hogy töröltelek a rss olvasomból, nem mint ha ez nagyon érdekelne téged ...gondolom.

Üdv.:
Egy hétköznapi bringás

razo 2009.08.29. 17:00:31

Netremete, aki átmegy a piroson, azt nem olvasod? Felhúzom az autósokat? Akik utána bosszúból bicikliseket ölnek? Te egy akciófilmben élsz, mit mondjak...

bobo 2009.08.29. 19:40:48

Razo!! Te a kultplay-n valami nagyon okét hoztál létre,na és mint
közzétetted gyarapodott a jövő internetes nemzedéke is, vitatkozni lehet tovább, de piroson átcsusszanni NEM! Add meg a feleséged mobilszámát!

bobo 2009.08.30. 01:28:24

Ja, és sajnálom, hogy nem az "Off: gyilkos elmék" írásodra jött ennyi komment! Ebből látszik, hogy fontosabb, hogy hol terpeszkedik a seggünk, minthogy miben, hogyan élünk..

solaitid · http://varoskepp.blog.hu 2009.08.30. 18:19:59

a fotózott szakaszon a piros lámpák csak a gyalogosok átengedését és dugó esetén a kocsisor lassítását szolgálják, úgyhogy nem értem miért ne lehetne bicajjal átmenni, sőt, ezerszer biztonságosabb átmenni egy kereszteződés nélküli piroson, mint kocsisorral együtt indulni. nem véletlen, hogy az ilyen pirosoknál az andrássyn a biciklisnek zöld van.

egyébként én is itt megyek és sokkal jobb mint egy bicikliút.

andris 2009.08.30. 22:48:04

ű ha, hát szerintem hihetetlen milyen reakciokat ki nem valt egy ilyen poszt:) mi ezen annyira mérgesítő? nem hülye a razo, tud magara vigyazni (gondolom:)

a multkor a korim lett elkuldve az anyjaba ugyan emiatt, pedig csak kicsit átvagott itt-ott.. azer ez még nem a vilagvege, gyerekek!

autosok valoban elozekenyek amugy, velem is! es ez jo.

es igen, majd ha a margit hidon at lehet menni rendesen, na majd akkor! leszek teljesen szabalyos

asdfasdfasdfasdf 2009.08.31. 13:26:58

Megosztanék némi múlt heti tapasztalatot.

Én motorozom, ergo az (álló) sorok közt én is előre megyek és használom a buszsávot is ha lehet.

A pirost azonban tisztelem és rettegem mindenek felett és ezt neked is javasolnám.

A bringán/motoron TE vagy a karosszéria és ha BÁRMI történik a sztori neked úgy végződik, hogy repülsz mint a madár. (bér szárny nélkül. A motorban az a jobb (?), hogy ott van bukó és adott esetben egyéb védőfelszerelés is. Bicón ez nincs.

A lényegre térve..

Múlt héten motorral közlekedem épp a pirosnál csorogtam a két sor közt előre. Előttem egy bicós tette ugyanezt és mivel őt nem érdekelte a piros csorgott előrébb jobbra nézve.

Ekkor balról érkező negyontelefonáló autóvezető őgy baszta el, hogy az ember 3-4 méter röppálya után 2 pattanásból megállt a járda padkáján és nem mozdult.

Szal menj csak át a piroson! A bicigliút okkal lett építve és a kereszteződésben a piros lámpa is. Újszülött gyerekkel előrébb kéne gondolkodni, mert a feleségedér és a gyerekedért is felelős vagy már, tolókocsiból vagy a temetőből nehéz családfenntartónak lenni.

mouse 2009.09.01. 16:50:37

Yo,

Ombrez, bringával Budapesten közlekedni felér egy street fighttal. Aki ezt elfogadja, és ennek tudatában kerekezik, annak jó. Nekem pl. minden nap kétszer 38 perc kegyetlen jó adrenalinfröccs, amit rendkívül élvezek. Ebben van körút, van Dohány utca, Mogyoródi út (az úgynevezett kerékpárút). Alapvetően az a felfogásom, hogy tényleg láthatatlan vagyok az autósok számára (ahogy írta is valaki feljebb), így ebből kiindulva ritkán gázolnak el. Az a három baleset, amit autósok okoztak nekem, minden esetben kerékpárút kereszteződésében történt (elsőbbség meg nem adása). Érdekes módon amikor a körúton hajrázok a két sáv között, ott érzem magam a legnagyobb biztonságban. Így hát meg tudom érteni a post íróját, de a legkevésbé sem értem azokat, akik a kerékpárút biztonságosságáról papolnak. Ami a piroson áthajtást illeti: a körúton ha jöttök a Petőfi híd felől a Blaha irányába, 30-40-es tempóval pont a Rákóczi térnél lesz piros. Na ott fényévente egyszer ha átmegy egy autós, de az is messziről látszik. Bevallom, én ott át szoktam csorogni (kb. 5 km/h). Ugyanezt a Baross vagy a Mester utcai kereszteződésben soha nem merném bevállalni. Nem csak fekete és fehér van. :)

Ja, és az elsőbbség meg nem adása: valamelyik nap a Hungin áthajtva (igen, Mogyoródi úti ún, kerékpárúton át), egy hetven éves mammer a dévúmatizzal kis híján elcsapott (nekem jött, de sikerült lefékeznie, csak a lában ütötte meg). Erre mamzli kihajol az ablakon, és elkezd üvölteni nekem hogy "mert mennek mint az állat, nem tartják be a kreszt, nem néznek körül, satöbbi, énanyám". Kedvem lett volna rendőrt hívni, csak sajna sietnem kellett. Street fight, mondom én. :)

andris 2009.09.01. 19:03:49

"Ekkor balról érkező negyontelefonáló autóvezető őgy baszta el, hogy az ember 3-4 méter röppálya után 2 pattanásból megállt a járda padkáján és nem mozdult."

na jo, meggyoztel:-) valoban nemvolna jo igy megdogleni, de:

"de a legkevésbé sem értem azokat, akik a kerékpárút biztonságosságáról papolnak"

ense! engem is csak egyszer basztak el, a petofi-hid alatti kerekparuton mer ramfordultak veletlenul. szal, nemhogy figyelni kell hanem duplan kell figyelni, még a bicouton is.

de figyi, razo, azt irtad multkor h radikalizalodik a crit. mass, ezmost hogyvan? tolhatnal egy posztot szept 22 elott h mi tortent azota:

kultplay.hu/2008/02/21/radikalizalodik_a_critical_mass_gettosod

Nincs mit ünnepelni, ezért díszfelvonulás helyett radikálisabb demonstrációkat szervez a jövőben a Critical Mass - tudtuk meg Kürti Gábortól.

csak envagyok lemaradva vagy nemvolt azota se semmi radikalis?

mer a bekes diszfelvonalashoz semmi kedvem - sörözni meg babaszni utana a pantlikaba arra nagyon jo, dehat ugye en rendes meg foleg biztonsagos bicoutat szeretnek es nem olyat ami a jardan megy meg amin az autosokkal kell megosztozni hacsak tenyleg nincs mas lehetoseg.

es most, kovetkezzen Kanada! nagyon future, kapaszkodjatok meg, ez is a kultplay-en volt, ugyebar:

kultplay.hu/2006/02/09/gyorsforgalmi_bringasztraida_toronto_fel

es:

gogreen.blog.hu/2007/06/19/bicikliutak_budapest_vs_toronto

anda 2009.09.01. 22:39:21

Túl sok minden keveredik itt, megy a vakszöveg. A lényeg pedig az lenne, hogy felfogja minden résztvevő, a közlekedés egy nagyon veszélyes csoportos tevékenység, melynek során naponta halnak meg emberek. Ilyen szituációban szükség van szabályokra, és az reményeim szerint nagyon könnyen belátható, hogy sajnos nincs lehetőség ezek egyedi és rugalmas értelmezésére. Egyes helyzetekben az egyéni érdek elsődleges síkon teljesen logikusan dönt az adott szabály figyemen kívül hagyásáról (teljesen üres kereszteződésben piros lámpa éjjel kettőkor), de ha ezt megteszed, akkor ugye mindenki másnak is joga van ilyesmihez. Értelmes, felelősségteljes emberek esetében ez megengedhető lenne, de mint tudjuk, hatalmas mennyiségű az a játékos, aki ostoba, felelőtlen, vagy egyszerűen elmebeteg bunkó. Ki fogja eldönteni, hogy egy közlekedési helyzet olyan volt-e, amelyben jól is dönthetett volna az, akiről persze szintén ki fogja eldönteni, hogy rábízható-e a döntés. Senki, ez így nem működik. Muszáj a szabályok szerint játszani, nincs más lehetőség. Lehet közben küzdeni a szabályok megváltoztatásáért, de nem vonhatod ki magad az érvényességük alól.

Tehát nem azért köcsögség átmenni a piroson, mert azzal megszegsz egy szabályt, hanem azért, mert ezzel legitimálod azt a felfogást, hogy majd mindenki maga dönt, mi a helyes az adott szituációban. Ha neked ott lehet, akkor neki is lehet amott. És ha amott valaki meghal (akár a vétkes, akár a vétlen fél), akkor vajon jöhet-e a hülyéje azzal, hogy úgy gondolta, messze van még az a távolban feltűnt, ismeretlen sebességgel közeledő valami, és ezért úgy döntött, nem tartja be a szabályt?

mouse 2009.09.02. 08:06:06

"Tehát nem azért köcsögség átmenni a piroson, mert azzal megszegsz egy szabályt, hanem azért, mert ezzel legitimálod azt a felfogást, hogy majd mindenki maga dönt, mi a helyes az adott szituációban."

És ott a pont. Sajnos ha ehhez csökönyösen ragaszkodunk minden szituációban - akár gyalogosként, akár autósként, akár bringával -, pillanatok alatt ledudálva, lehülyézve, le****va leszünk a többi résztvevő által, mert ők ugye jobban tudják.

anda 2009.09.02. 14:06:53

Arra meg, hogy veszélyes, és nehéz Budapesten biciklizni, csak azt tudom mondani, hogy akkor ne tessenek biciklizni. De tessenek civilszervezet lenni, csatlakozni a Magyar Kerékpáros Klubhoz (kerekparosklub.hu/), küzdeni a változásért. Az, hogy nem tetszik, nem jogosít fel arra, hogy beleszarj (mert nem csak a tied, mint az otthoni klotyó).

És a járdán tekerésre meg sokkal csúnyább szavam van csak a korábbinál, azt nem akarom leírni. Aki nyúlbéla, az maradjon otthon, mert ha mégegyszer 5 centire száguld el a négy éves kislány mellett, akkor utánamegyek, és úgy vágom szájon a gyerek biciklijével, hogy többet sehol nem akar majd kerekezni.

andris 2009.09.02. 21:56:42

"Arra meg, hogy veszélyes, és nehéz Budapesten biciklizni, csak azt tudom mondani, hogy akkor ne tessenek biciklizni."

jajnemar:) mervagy ennyire szabalyos?

"Aki nyúlbéla, az maradjon otthon, mert ha mégegyszer 5 centire száguld el a négy éves kislány mellett, akkor utánamegyek, és úgy vágom szájon a gyerek biciklijével, hogy többet sehol nem akar majd kerekezni."

ebbe igazad van, de mér a járdán van az ut? nehogymar mi legyunk erte a hibasak h nemvesznek komolyan minket? mer eddig mi volt? nem kuzdottek erte a biciklisek? az h a hatalom beleszarik, mérnem azt irod le?

anda 2009.09.03. 12:11:34

És ha beleszarik, akkor mi van? Az még nem jogosít fel arra, hogy te is beleszarj. Akkor tovább kell küzdeni, ha valami nem tetszik.

A járdán lévő kerékpárút értelmetlen megoldás, ez csak arra jó, hogy az illetékesek elmondhassák az év végi értékelésnél, milyen sokat tettek az ügyben. Egyrészt veszélyes (hiszen nincs elválasztás), másrészt éppen az a baj vele, hogy rávezeti a kerékpárosokat erre az üzemmódra. Elképesztő, de hallottam már olyat bringás szájából, hogy arról nem ő tehet, hogy a járdán közlekedik, hanem azok, akik oda festenek fel csíkokat. De ezt olyan területen mondta, ahol nem volt csík, és ezt ő is tudta, de pont a rászokással magyarázta a dolgot. Ez persze baromság, hiszen nem drogról van szó, és ha nem akarsz, akkor nem mész a járdán (felfestett kerékpársávon sem).

andris 2009.09.04. 18:23:58

hű, hát asszem kezdem elveszteni a fonalat h akkor most mit is kene csinalnom:)

nezzuk elobb azt amiben egyet ertunk: nem megyek a jardan mer utalom kerulgetni az embereket es nem akarom elutni a kisgyermeket sem, eddig oké. vagyis lemegyek az autók közé ha nincs más, de például a dunaparton meg a setanyon kell vegigszaguldjak mer oda tereltek es nemszeretem. ott azér az autók között rosszabb es lehet h még le is dudalnak h menjek vissza az andalgo parocskak meg a setalgato gyerekek & kutyák koze. szal ez igy nemjo. de mittudomen, mondjuk lassan megyek es odafigyelek, akkor még megoldhato valahogy h mindenkinek jo legyen.

"És ha beleszarik, akkor mi van? Az még nem jogosít fel arra, hogy te is beleszarj. Akkor tovább kell küzdeni, ha valami nem tetszik."

ezt viszont abszolut nem ertem:) a kresz egy dolog, azt hajlando vagyok elfogadni. de a hatalmat ki jogositotta fel ra h engem ne vegyen figyelembe? kuzdhetunk tiz evig is es még akkorse fogunk ott tartani ahol kellene. hagyo miklos az kicsoda? o hogy jon ahhoz h dontson a fejem felett? egy demokracia alapja az lenne h en aktivan reszt vehetek abban, aminek a szereploje vagyok. ha meg nem lehet akkor igy is ugy is megjelenik az anarchizmus es az anarchista hozzaallas, ez szerintem eleg logikus, nem?

anda 2009.09.07. 15:06:48

Nem érdekes, hogy rosszabb neked az autók között, ez sem lehet indok arra, hogy ott tekerj, ahol nem lehet, vagy úgy haladj, ahogy nem szabad. És nem jogos a ledudálás az autósok részéről, mert ha az úttest mellett fut kerékpárút vagy kerékpársáv, akkor a biciklistának kötelező azt használni, de az osztott gyalog/kerékpárút használata nem kötelező. Ez utóbbi az (sajnos), ami Budapesten majdnem mindehol van, hogy közös a gyalogos és kerékpáros haladás. Ennek használata nem kötelező.

A "hatalom"-mal kapcsolatban butaságokat beszélsz (bocs), nem érdemes belemenni.

andris 2009.09.09. 22:08:00

hát baszki, ebbe nulla darab logikai kapcsolat van, amit mondasz

sajnalom:(((

andris 2009.09.09. 22:08:41

es ez, csak ujabb nyomos indok arra h szabalytalan legyek

miattad, baszki

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.