Pénztalicska az új MTV székház

"Az új székház sem lesz a tévé tulajdona, hanem a szerződés szerint havi 993 ezer euróért, azaz havi 276 millió forintért bérli majd a Milleniumi Média Kft.-től 18 éven keresztül. Az MTV így egy évben 3,3 milliárd forintot fordít majd csak az ingatlanra. A megállapodás szerint a 18 év leteltével az MTV eldöntheti, hogy megveszi-e az épületegyüttest, kiköltözik vagy további húsz évre bérbe veszi. A Milleneumi Média Kft.-t a televízió székházának felépítésére 2001-ben az ÁPV Rt. alapította 4,6 milliárd forint törzstőkével. A tulajdonjog később a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz került, de 2004 szeptemberétől a Magyar Állam szerepelt tulajdonosként, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság csak képviselte azt. Nyílt értékesítési pályázaton az akkori Wallis Ingatlan Zrt. 2006 decemberében vásárolta meg" - cikk az Index.hu-n

 

 Keresztkérdésünk: ki volt a Wallis CEO-ja 1999 és 2005 között? - Válasz

razo | 2009.01.17. 13:16 | link | 3 komment | Megosztom

média.hu

Háborút indított saját maga ellen a TV2

Médiatörténeti szempontból érdekes, ahogy az interneten esetlen gólemként mozgó vállalatok hisztériás rohamot kapnak, ha valami nem tetszik nekik a neten. Mondanánk, hogy legalább a Digg bortányból tanultak volna, ha bárki is tudná mondjuk a TV2-nél, mi is volt a Digg-botrány. A mostani ügy egyre szánalmasabb fordulatokat vesz, az országos tévécsatorna médiatámogatása nyomán ugyanis a letiltott tartalom szedercsíraként osztódik a hazai szolgáltatóknál.  Szilynél megtalálja az összes fontos részletet, a fejlemények pedig a kommentek között olvashatók!

update: a Kreatív.hu-n olvasható a csatorna szóvivőjének közleménye is. "Nevét nem vállaló blogger" Nevetséges, komolyan.

razo | 2009.01.15. 16:40 | link | Komment | Megosztom

média.hu

Melyik a legjobb Turulmeme logo?

Kezdőlapunk a Turulmeme.com közösség feeder, a legszimpatikusabb és izgalmasabb hazai startup kezdeményezés of the year. Az oldal gépházának november 27-i tájékoztatása szerint valamikor a hét végén kiderülhet, melyik logó díszíti majd a fejlécet a lelkes önkéntesek által beküldött gyűjteményből. Reméljük senki sem veszi a szívére ha bevalljuk, hogy szerintünk a "Turul" név elég gáz egyébként, a csiripelős Twitter mashupról is azt gondoltuk elsőre, hogy valami szélsőjobbos fórum. Sebaj, épp ideje volt megváltoztatni a szóhoz kapcsolódó jelentéstartalmat, nehogymár a nácik bitorolják a tatabányai mészkőbarlang felett megülő, hazánk rónáit őriző ragadozó madarat! 

Bízunk benne, hogy rovásírásos logó azért nem lesz, mert ha igen, kénytelenek leszünk mégis azt képzelni, hogy a remek fejlesztés mögött a budapesti reflexíj lobbi összehangolt akciója áll. Szerintünk a felhívásra érkezett változatok közül a legszebbek _original munkái. A népmesékből ismert csiripelő galamb favikonként, vagy iphone parancsikonként is ütős lehet, szívesen nézegetnénk. Köszönjük a remek fejlesztést, reméljük mindenki ésszel használja majd (bár hétvége óta erre is van már megoldás)

Ps.: Mielőtt nemtelen vádak érnének bennünket leszögezzük, nem azért választottuk posztunk illusztrációjaként a fenti screenshotot, mert az azon látható egyik kiemelésben Doransky demisztifikálja a indexes és origos címlapos blogmegjelenések körüli hisztit, hanem azért, mert éppen ez a két legfrissebb anyag a siteon.       

razo | 2008.12.02. 13:08 | link | Komment | Megosztom

web2 média.hu

Blog.hu - hűbéri viszonyt kínál az Index

Kutya, cica, mérési hiba/analóg műszerekkel Gagarin is fika...Loretta Grainshifter & MC Fantom - Terézanya című klasszikusa jut eszünkbe az Index új, a blog.hu nézettség értékesítésére kitalált modellje láttán: remek ötlet, valóban ideje volt kezdeni valamit a sok szorgos tartalomgyáros kínálta felületekkel. Más kérdés, hogy egészen konkrét hűbéresi jogviszonyt alakít ki az Index bloggereivel. Van ugye a renitens Csizmás Kandúr opció - aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére - saját hirdetést nem szervezhet blogjára, aki nem jattol 50 százalékot az Indexnek, ráadásul bármilyen jó a tartalom, a címlapos blogfelhő is felejtős mostantól azoknak, akik elhitték, egy életre szól a portállal folytatott demokratikus tartalommegosztási pajtáskodás.

A Kétpúpú Tevék egyik zsírpárnáját ugyanis az Index viszi, van címlapos megjelenés is, a másik 50 százalék a bloggernél maradhat. Csábítóan hangzik, kíváncsiak vagyunk, vajon nyilvános lesz-e a bloggerek felé, milyen konstrukcióban, hány forintért adja el az Index saját hirdetéseit a blog.hu felhasználó oldalán. A harmadik Sült Galamb kategória a prémiumblogok készítőinek szól meghívásos alapon. Ők pár ezertől pár tízezer forintig terjedő havi fixért cserébe az Indexnek adják hirdetési felületeiket, persze a portálcímlapon is megjelenhetnek.

Ez utóbbi megoldás a legtrükkösebb: igaz, mostantól pénzt is kereshetnek a blog.hu bloggerek saját tartalmaikkal, arról azonban a megállapodáskor nyilván nem tudnak pontosan, mekkora hozzáadott értékkel szállnak be az Index blogbirodalomba. Több tízezer forint lehet ugye a maximum honor: vajon hány forintos bannermegjelenéssel számolva? Mondjuk tegyük fel, hogy az Index címlapon 8 forint egy megjelenés. Arányosítva a blogokon legyen akkor mondjuk 1 Ft az adview. Indexes nyilvánosság és állandó címlapos megjelenés mellett állítólag hatalmasra nő a látogatottság: mondjuk havi 100 ezresre? Ez nem túl sok, nyilván alábecsültük az Index címlapos blogdobozának értékét és fölélőttünk a blogos megjelenés árának. A Sült Galamb viszont kissé nyersnek bizonyul az okoskodás fényében. Az Index havi max. 10 ezrekről beszél, így vélhetően filléres árazással adja el a vezérblogok hirdetési felületeit, vagy jócskán lehúzza a személyes megkeresést igenlő blogokat.

Összességében a lépés mindenképpen megváltoztatja a hazai blogoszféra arculatát. Behozza a pénzt is a játékba, ami nem feltétlenül rossz dolog, hosszú távon viszont havi pár tízezer forintra árazza be a civil tartalom értékét, ami feltétlenül rossz dolog, főleg, ha belegondolunk: egyes Indexen futtatott blogok olvasottsága nyilván nagyobb, mint egy megyei hírportálé. A modell tehát tovább centralizálja a piacot, fizetőssé tette (pontosabban felületmegosztásossá - lásd a kommentekben) az eddig közösségi, minőségi alapon működő Index címlapos megjelenést, ráadásul ha belegondolunk, milyen sokat segítenek a blogok abban, hogy az Index címlap olvasható legyen, azt kell mondanunk: Olcsó János legyen a talpán, aki kötélnek áll. 

A freeblog.hu két éve már kipróbálta a blogok csomagban értékesítésének ötletét. Személyes megkeresések alapján - ha jól emlékszünk - kb. 50 blogon helyeztek el kampányokat. Az egyedi oldalletöltés ára náluk akkor 20 fillér körül volt.

razo | 2008.11.24. 09:46 | link | 11 komment | Megosztom

web média.hu

Budacast Live Palya Beával

Élőben jelentkezik Drew Leifheit Budapesten élő amerikai újságíró rádiós Hángöri gájdja, a Budacast ma délután 17 órától. Az adás vendége Palya Bea folk énekesnő lesz, akinek nemrég a bolygó húsz legjobb világzenei albuma közé válogatták Adieu les Complexes című új lemezét olyan szomszédokkal a listán, mint a Buena Vista Social Club, Fela Kuti és Lee "Scratch" Perry.

Drew izgalmas megkeresésének eleget téve az élőben is követhető podcast vendég műsorvezetője leszek ma délután öttől. Hallgassanak bennünket a Blog Talk Radio-n!

Update:

Technikai gondok adódtak a live stream-mel tegnap Drew főhadiszállásán, ezért a Blog Talk Radio helyett a Budacast-on hallgatható meg a rögzített adás hamarosan. A felvétel egyébként remek hangulatban zajlott, győződjön meg róla személyesen!

razo | 2008.11.19. 11:00 | link | Komment | Megosztom

média.hu digitális kultúra

Sorozatjunkie-e vagy?

A legjobb hazai blogszemléző-szolgáltató portál kétségkívül a blog.hu. Vannak izgi tartalmak, többször előfordul, hogy a címlapos menüből továbbkattintunk valamelyik blogra, bár legtöbbször a Szuperfeedben olvasott ajánlókkal is jóllakunk. A Kultplay olvasói számára nyilván nem meglepő ha eláruljuk, először a kult felhőben összegyűjtött posztokat szemlézzük, és minden alkalommal elcsodálkozunk azon, milyen sok közöttük a filmekkel, trailerekkel, sorozatokkal foglalkozó bejegyzés. (Mondjuk most jól mutatna itt egy screenshot, ahol mindez látszik is, de a blog.hu éppen hanyagolja a kult tartalmakat a címlapon. Majd update-ben mentünk egyet).

Szóval meghajolva a trend előtt bejelentjük, hogy mostantól a Kultplay is tévébloggá válik Mi nem nézünk tévét. Szinte egyáltalán. Szerdánként House néha becsúszik, bár a genyó doktor kalandjai is annyira egyformák, hogy simán kapcsolódunk akár egy hónap kihagyás után is. A többi produkció azonban teljesen érdektelen számunkra. Celeb vagyok, Szöszi izé, Megasztár, Lost, és Heroes: a címek többé-kevésbbé megvannak, de semmi több. Ja, hahaha, Mariska Hargitay-t ki ne hagyjuk a rendőrösből, amiben Ice-T is szerepel! Kb. ennyi.

Kérjük ne jöjjön a szar dumával, hogy mi ilyen-olyan elitisták vagyunk, meg, hogy biztos titokban nézzük a tévét, meg, hogy nagy az arcunk. Dehogy. Arcméretet sem a tévé alapján veszünk, nem gondoljuk, hogy okosabbak lennénk Önnél, csak mert a helyszínelős-mikroszkópos sorozat fogyasztása helyett mi a Playstation gombjait nyomogatjuk, ha nagyon elfáradtunk estére. De azért az valamilyen szinten mégis lenyűgöz bennünket, hogy a Comment.com ma reggeli friss hírei (kávé mellé) számunkra annyira értelmezhetetlenek, mintha a villamosmérnöki kar diákújságában olvasnánk a Humor rovatot.

Most komolyan:

"A hétfői Hősöket már a The Big Bang Theory és a HIMYM ismétlések is megverték. Szörnyű ezt leírni. Taylor Kitsch (Riggins az FNL-ben) nagy hokirajongó, de sajnos a deadwingsnek szurkol. Majd kinövi. Seth Meyers egyedül vezeti majd az SNL Wekend Update nevű szegmensét, most, hogy Amy Poehler elment gyesre (meg egyébként is otthagyta a a műsort)."

Mi van? Kik ezek? Mi az, hogy HIMYM? What the fuck is FNL? Úgy érezzük magunkat mint a nagypapa, akinek az unokája megpróbálja elmagyarázni, hogyan kell installálni egy WiFi routert multiplayer játékhoz - nem értjük a mondatban található szavakat. Mindez igazából a jelenség tanulmányozása szempontjából érdekes, egy bottal megpiszkálja az ember, és fura izék jönnek ki belőle. Hogy sorozatblogból, meg filmtrailer blogból, meg hogyvolt blogból milyen kurvasok van! Azt jelenti ez, hogy az internetezők elsődlegesen továbbra is televíziót fogyasztanak Magyarországon, a webet pedig arra használják, hogy másnap újra elolvashassák, mit láttak előző este? Meg pletyiznek színészekről? Nem vonnánk le ilyen következtetéseket. Figyelgetjük a blog.hu kultfelhőjét, ennyi. Ön szerint hogy van ez?

razo | 2008.10.30. 11:00 | link | 11 komment | Megosztom

web2 média.hu

23-án tilos tankkal közlekedni Terézvárosban

Mit csinál a vandál, ha szembe jön vele egy tábla "ne rongálj" felirattal? Naná, hogy kidönti! Inkább politikai állásfoglalás, mint hatékony elrettentő ezköz Verók István terézvárosi szocialista polgármester plakátkampánya a holnap kezdődő Nemzeti Mayhem kapcsán. Helyi lakosként a Kultplay szerkesztője is ragaszt talált háza kapuján, amit nem átallott eltávolítani és beszkennelni az Önök okulására (így talán nem dobnak molotovkoktélt a kapualjra). Jól látható a kreatívon, hogy a kerület a gyermekeké és szépkorúaké, különös tekintettel a világörökség részét képező, suba alatt értékesített Andrássy úti palotákra, ahol az őslakosok Keserű típusú szeszes italt fogyasztanak Gucci felöltők árnyékában. Így védekezik Terézváros a randalírozók ellen - ellene mond a gonosznak.   

razo | 2008.10.22. 14:18 | link | Komment | Megosztom

média.hu budapest

Paranormális szekta hatalmába került Szily?

Szily László jobbos fordulatától hangos a magyar internet. A Kultplay nem foglalkozik politikával, így szándékosan nem szólaltunk meg eddig az ügyben, ma reggel azonban olyasmi történt, ami egy panzerfaust hatékonyságával törte át konok hallgatásunk falát. Valaki egy megsárgult pergamentekercset dobott szerkesztőségi postaládánkba, melyen egy budapesti egyházi iskola titkos feljegyzései állnak. Génmanipuláció, biotechnológia és paranormális kutatások áldozata lenne az Index népszerű szerzője?

Szily László kifinomult manipulációs képességeiről személyesen is gyakran meggyőződhettünk. 2003 nyarán azonban még nem sejtettük, hogy az egyházi iskolákkal szoros kapcsolatot ápoló jobboldal programozott biorobotjával állunk szemben. Abban az időben gyakran megtörtént, hogy esténként a Kultiplex teraszán italoztunk, Szily néha csatlakozott társaságunkhoz. Hah, naív gyermekek voltunk még akkoriban, nem vettük észre, hogy Laci minden alkalommal balfelől közelítette meg asztalunkat, helyet foglalt a hosszú sörpadon, mindannyiunkat jobbra tolódásra kényszerítve. Gondoljanak bele: estéről estére, napról napra tolódtunk! A publicista-blogger szándékosan elaltatta lelkiismeretünket, hogy később észre se vegyük, szinte már természetesnek tartsuk a jobbracsúszást.

Ó, ha tudtuk volna, milyen gonosz erők munkálkodnak a háttérben! Hogy Viharcsinálók és Egyházi Tanítók titkos katakombákból irányítják az eseményeket! Hányszor emlegette Szily maga is egyházi iskolás múltját! Ma már tudjuk: segélykérésnek szánta, megmentésért könyörgött, és mi nem segíthettünk rajta. Kedves Olvasó, hosszú és tartalmas életünk során megtanultuk: az igazságra előbb, vagy utóbb mindig fény derül. A továbbiakban szerkesztás nélkül közöljük a Kultplayhez eljuttatott pergamen fénymásolatát.

razo | 2008.10.10. 12:16 | link | Komment | Megosztom

média.hu

Index - irány a nyomda?

Érdekes ötlettel rukkolt elő Tóta W. pár éve, most letöltött egy Indesign-t és meg is csinálta. Nyomtatott Index, a neve Magyar Memo. A pilot fekete fehér, higanysűrűségű szövegtenger egy .pdf magazin formájában, a design a szamizdat korszakot idézi. Célcsoportnak Árpád azokat az Index-olvasókat jelöli meg, akik napközben lemaradnak néhány érdekesebb anyagról a fránya munka miatt, ezért este a budin örömmel forgatnak egy napi összefoglalót. Index best of 24 óra, valami ilyesmi.

A poén remek, a layout és a forma annyira hardcore, hogy az Index Memo-t látva még a fiatal Tamás Gáspár Miklós is maga mellé készítene egy számot a Nők Lapjából a mesénél felütve, vagy legalább egy színes filckészletet, amivel befesthető az üreges betűk közepe. De nem ez teszi legalábbis furcsa kisfiúvá a portál .pdf kiadványának első számát. Árpád szerint "az Index anyagairól már majdnem úgy le lehet maradni, mint egy tévéműsorról" ezért valós kereslet mutatkozhat egy ilyen szemlére. Vissza a nyomdába? A szerző maga is beismeri, hogy első hallásra "retrográd" az elképzelés, különösen ha hozzátesszük, hogy Arthur Sulzberger, a NY Times Co. elnöke  még tavaly februárban kijelentette: "Nem hiszem, hogy a lap öt év múlva megjelenik nyomtatásban. De tudják mit? Nem is érdekel"

Vajon miért temeti a printet ilyen határozottan a világ legnagyobb napilap vállalkozásának első embere? Mert a print (napilap) halott. Ott van helyette a (mobil) internet, a Blackberry, az iPhone, a PSP, a laptopok. Úgy érzi, lemarad az Indexről? Iratkozzon fel RSS feedünkre! Töltse le napi összefoglalónkat iPhone-jára! Wi-fi mindenütt van, ahol nincs, ott jön a 3G, ma már a fridzsider ajtaján is olvashatja híreinket, aki tényleg attól tart, hogy lemarad Tóth Károly, vagy Szíjjártó Péter egyik különösen frappáns riposztjáról az UD üggyel kapcsolatban. 

Igaz, Magyarországon az embereknek nincs laptopja, Blackberry-t legfeljebb a Tescoban látnak a zöldségosztályon, az iPhone-ról pedig ne is beszéljünk. Nincs wi-fi, a 3G telefonok a hatodik kerüet határán 2G üzemmódba kapcsolnak, a frigóajtón pedig árpádsávos matrica van és Ördög Nóra hűtőmágnes, nem LCD kijelző. Sajátos válasz a magyar internet penetráció és hírfogyasztási kultúra alakulására a nyomtatott Index ötlete, Árpádot a humoráért is szeretjük. Ja, és nem véletlen az sem, hogy a Memo első számában szinte csak a politika rovatból szemlézett a szerkesztő. A többi Indexes tartalom ugyanis jószerivel teljesen érdektelen.

razo | 2008.10.02. 10:56 | link | 10 komment | Megosztom

média.hu

Kedd reggel Kultplay a Tiloson

Mégpedig kedvenc reggeli műsorunkban, a Sas leszállt-ban lehet majd hallani bennünket nyolc óra után. Az Ars Electronicán tapasztalt élményeinkről beszélgetünk majd Pálinkás-Szűcs Robival és a többiekkel. Hallgasson ránk!

Update:

Lehet meghallgatni a reggeli adás vonatkozó félóráját! Köszönjük a megkeresést!

razo | 2008.09.08. 17:20 | link | Komment | Megosztom

média.hu ars electronica

Második fordulónál a pécsi Hungaroflash fesztivál

Tíz versenyző maradt a Hungaroflash fesztivál és animációs verseny második fordulájában, miután a zsűri újabb vonalat húzott a beérkezett pályaművek közé szeptember elsején. Az egymillió forint összdíjazású pályázat anyagait összesen 29-en küldték be. A mezőny vegyes, diákok, tanárok, grafikusok nveztek klippel, művészi kisfilmmel vagy animáció-szakkörös flashfilmmel. A zsűri tagjai, Wahorn András, M. Tóth Géza, Igor Lazin, Gróf Balázs és Hegedűs Márton éppen iskolakezdéskor döntöttek arról, hogy a közönségszavazás győztese mellett ki az a 9 pályázó, aki a 2. fordulóban is elkészítheti saját 1 perces flashfilmjét pécsi hátterek előtt, helyszínek között Balahoczky István és Tövisházi Ambrus zenéire.

Ennyi a hír, most pedig tessenek kortárs magyar flashfilmeket nézegetni itt!

Köszi, Dóra!

razo | 2008.09.02. 16:30 | link | 3 komment | Megosztom

videó média.hu

Magyar Narancs: bepöccentek az öreg rockerek

Valami történhetett az utóbbi időben a Magyar Narancs háza táján, a hetilap megint olvasható, mi több, érdekes hétről-hétre. Talán mióta a magyar sajtóban egyedüliként teketória nélkül szembenácizták a nácikat a melegfelvonulás kapcsán: igazából nincs meg a fordulat időpontja és az első újra bátor, újra konkrét, megint korrekt és alapos számot sem tudjuk felidézni, évek óta nem olvastuk a lapot.

Profi és unalmas színikritikák, még unalmasabb világzenei körképek, szórakoztató Minek cikkek és semmitmondó interjúk jellemezték a Narancsot amikor érdekmúlás okán abbahagytuk a fogyasztását, most meg újra vesszük, mint régen, amikor Para Kovács Imre még nem a Buzera (ez volt a címe?) sztárjaként volt ismert, hanem ő volt a legerősebb tollú hazai publicista és faltuk az írásait.

A melegeket ért támadás óta mintha betelt volna a pohár a hetilap szerkesztőinél (is): feszegetik a megmaradt kérdéseket, rámenős interjúkat készítenek az érintettekkel (most épp a titokminiszter van soron), nevükön nevezik a dolgokat, és ellene mondanak a magyar sajtóra oly jellemző gyakorlatnak, miszerint a kontextus, háttér és magyarázat mentes, teljesen értelmetlen hírek beolvasásával/leírásával letudható a tájékoztatás kötelező nyűgje a magyar infotainment fárasztóan alacsony színvonalán (Szellő István tud a legbutább tekintettel híreket olvasni a magyar televíziózásban egyébként).

Jó példa erre az eheti számban megjelent anyag Karadzsicsról: a Narancsot nem az foglalkoztatja, hogy "jéé, milyen nagy fehér szakálla volt neki, nem is ismertük volna meg mi sem, komolyan, ha szemben ült volna a kocsmában akkor se, az biztos" - hanem megírja rendesen, világosan, hogy ez a vicces természetgyógyász figura, a nagy szakállával a "huszadik század leggonoszabb figuráinak egyike", és elfogása kapcsán nem az a hír, hogy úgy nézett ki, mint Gyurcsok József egy kiadós Norbi-diéta után, hanem az, hogy egy népírtó gyilkos került végre rendőrkézre.

A lap újra nekimegy a Gárda ügynek, másodjára is (!) kőkemény helyszíni riportot közöl Szikszóról, ahol utoljára masírozott a banda, aztán persze van öregrockeres Sziget melléklet, ami bennünket idén teljesen hidegen hagy, hiszen Sziget helyett a Mammutba vagy a Westendbe is elmehetünk bármikor és ott nem kérnek tízezret azért, hogy vásárolhassunk. Ja, és a nagyon-nagyon rossz szóvicc se kéne a címlap jobb sarkába. De ne legyünk telhetetlenek.

 

razo | 2008.08.07. 20:10 | link | 5 komment | Megosztom

média.hu

Szigetjátékot indított kedvenc hazai podcast blogunk

Baráti rádiós blogunk, a Budacast.hu új podcast adással jelentkezik, most hat epizódban a közelgő open air plaza shopping center, azaz a Sziget Fesztivál kerül a középpontba. A podcastok hallgatásával 10 napijegyet lehet nyerni a Szigetre, hat adásban elhangzott kérdés megválaszolásával. A játékban való részvételhez csak angol nyelvtudás szükséges, a hallgató bármikor bekapcsolódhat a hanganyag pedig bármikor újra meghallgatható a játék végéig.

A hat rövid epizódban Drew Leifheit, a podcast sorozat szekesztő riportere Bóna Márk programszervezővel beszélget, aki beszámol a fellépőkről és kulturális programokról, közben pedig hasznos tippekkel látja el a Szigetre készülő vendégeket. (A podcast egy mp3 fájl, amely meghallgatható számítógépen, vagy lementhető és letölthető bármilyen mp3 lejátszóra, mobil készülékre. A budacast.hu honlapot Drew Leifheit magyarul is beszélő amerikai újságíró barátunk vezeti.

razo | 2008.07.21. 18:27 | link | Komment | Megosztom

web média.hu blog

Kultplay a Kossuthon...oh yeah!

Khm...nem tudom, hogy lehetne úgy leírni, hogy szerénynek tűnjön, de tény, hogy ma interjút adtam annak a rádióműsornak, ahol 1998-ban gyakornokként az első anyagkezdeményeket farigcsáltam fémtárcsás, csattogós vágógéppel. Vasárnap délelőtt lesz hallható a Gondolat-Jel című kulturális magazinműsorban egy összeállítás három kultúrblog, az Ex Ponto, a Hétköznapi Helyesírás és Yours Truly bemutatásával. Az interjút Bihari Ágnes készítette, aki maga is blogot ír az LMV kollektíva tagjaként. Az adást felteszem majd ide, ha hozzájutok.

 

razo | 2008.07.16. 16:27 | link | 4 komment | Megosztom

média.hu kult

Pénteki no comment

1. Gát György '08. Hosszú volt az út a Lindától idáig: 



2. "Online fogadás" az Index címlapon:

razo | 2008.05.09. 13:37 | link | 3 komment | Megosztom

média.hu freak

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.