Galaktikus összeesküvés: Gyurcsány és Orbán a karácsony ellen?



Megdöbbentő videofelvételhez jutott szerkesztőségünk, melyen a magyar Miniszterelnök és a legnagyobb ellenzéki párt elnöke karácsonyi manónak öltözve önfeledten bulizik a Galaktikus Birodalom sötét urával, Darth Vaderrel és a Borg Királynővel. A rejtett kamerával rögzített, leleplező felvétel tanusága szerint rendkívül jó, baráti hangulatban ünnepelt a négy politikus, amit alátámaszt, hogy a sith lovag nem viseli a protokoll eseményeken kötelező fekete maszkot sem.

A most nyilvánosságra került anyag rendkívül kínos lehet az érintettek számára, egy, a Gizmodo gadgetblogon tegnap megjelent fotóval összefüggésben, mely szerint Birodalmi rohamosztagosok tartóztatták le Mikulást egy amerikai bevásárlóközpontban. Dávid ibolya, az MDF elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ideje kivizsgálni, hogy a két nagy párt milyen földönkívüli üzleti kapcsolatokat ápol, a felvételek alapján ugyanis "nem zárható ki egy intergalaktikus összeesküvés lehetősége sem".



A legfrisebb jelentések szerint Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt nevében  felszólította a kormányt, hogy vonja vissza összes rendelkezését 2002-ig visszamenőleg, mert mint mondta: "az a kormányzat, mely a Karácsony szent ünnepének birodalmi megszállásához asszisztál, miközben üzleti érdekeinek megfelelően az országot is elkótyavetyéli a galaktikus hatalmaknak, nem tekinthető legitimnek, így törvényei erkölcsi értelemben nem érvényesek a becsületes választópolgárokra" Az Európai Bizottság ma reggel kiadott állásfoglalása szerint a magyar politikusok lépése sértheti az uniós vámszabályozásokat, amennyiben bizonyossá válik, hogy a karácsony ellen irányuló szervezett fellépés leple alatt bolygóközi kereskedelmi megállapodások is köttettek.

razo | 2007.12.19. 12:44 | link | 1 komment | Megosztom

politika karácsony

Karácsony Betlehemben



Jézus szülővárosát érthető okokból gyakran emlegetik december végén, hiszen a zsidó-keresztény kultúrkörben eredetileg nem a százezer forintos plazmatévé és a házimozi rendszer ünnepe volt karácsony, hanem a betlehemi kisded születésének évfordulója. Adventi hangulatban mi is gyakran elmerengünk azon, vajon milyen lehet a Jeruzsálemtől 10 km-re délre fekvő város, ahol a Közel Kelet egyik legnagyobb palesztin keresztény gyülekezete lakik 2007 évvel később, napjainkban.



Hát ilyen: falfirkák és graffitik borítják az omladozó házak tűzfalait, a gázai övezet határvonalát jelentő otromba betonfal pedig szintén az utcai művészek kedvelt médiuma. Új zarándokhely lett a Mikulás Ghettója, a városba azonban manapság gyakrabban érkeznek maszkos-kapucnis street art festők mint reverendás papok busznyi gyülekezet élén. Banksy legendás falfestményei mellett egyre több graffgiti díszíti a Falat, a térség megosztottságának jelképét az emberi butaság szimbólumát. 

razo | 2007.12.11. 15:46 | link | 3 komment | Megosztom

street art karácsony

1400 forintot ér egy marék New York-i avar



A karácsony igazi csodája korunkban az, hogy bármi eladható, aminek a mai fizikatudomány szerint érzékelhető dimenziói vannak. Egy új online vállalkozás legalábbis ezt bizonyítja. A világ fővárosában frissen szedett színes avart ugyanis 7.99 dollárért kínálja pizzásdoboznyi mennyiségben az Amron Experimental december 15 és 23 között. Hülyének is megéri, nem igaz? 

razo | 2007.12.07. 17:52 | link | 2 komment | Megosztom

karácsony freak

Új WoW reklámok Mr. T-vel és Kirk kapitánnyal

A karácsonyi vásárlási őrület jegyében leporolják a tavalyi slágereket is: Íme a World of Warcraft új tévés szpotjai Rosszfiúval és T.J. Hookerrel.

razo | 2007.11.25. 12:41 | link | 1 komment | Megosztom

videó reklám karácsony

Ha most vasárnap lenne karácsony

Az MSZP Erzsébetvárosi Szervezetének honlapja szerint hamarosan itt a december. "Alig néhány hét, és kopogtat a várva várt Mikulás, hogy minden széppel, jóval „aranydió, mogyoróval" szerezzen örömet gyermekeinknek" - írja a hetedik kerületi pártiroda közleményében. Érthető, hogy az ünnepváró hangulat ránk is átragadt, ezért elolvastuk a blogosphérát, hogy megtudjuk, a nemesfémből készült olajosmagvak mellett milyen ajándékokat vennénk, ha most vasárnap lenne Karácsony.

1.
Számos kütyüblog gyűjteményében szerepel, mi a Designboom piacán találtuk ezt a műmohával borított ceruzát, amit grafikus barátinknak ajándékoznánk. Szép a szemnek, kellemes a kéznek, ráadásul csak 7 dollárba kerül és még a fotója is milyen jól mutat itt a Kultplay-en.



razo | 2007.11.12. 22:05 | link | 3 komment | Megosztom

karácsony gadget

Apokalipszis karácsonykor

Frosty a hóember az amerikai karácsony része. A szénszemű, répaorrú kalapos mókamester Santa Claus kollégája, a piros orrú Rudolph rénszarvas kenyeres pajtása, a kertvárosi gyerekek országos cimbije. Első televíziós szereplése 1954-ből való, a műfaj hőskorából. Magyarországon ekkor vette meg első hajhálóját Rózsa György, Horváth János pedig csak lélekben készülhetett a híres pingpongozós interjúra Fidel Castroval. Frosty egész télen át együtt mókázik a gyerekekkel, tavasszal pedig csendben elolvad, amikor a lurkók úgyis inkább bringáznának már, vagy húzkodnák a fekete kerekes piros kiskocsit magukkal.
A Rumor Mill ügynökség karácsonyi albumán most felgyorsultak a folyamatok. A lemez a közeli jövőben készült, klasszikus karácsonyi dalokat tartalmaz posztapokaliptikus értelmezésben. Frosty történetéből stop action klip is készült. A globális felmelegedés miatt már csak emlék a fehér karácsony. Autók és kémények okádják a füstöt, az emberek mit sem törődnek a környezetükkel, Frosty pedig a szezon közepén olvad el, amikor nem lehet még biciklizni és kocsit húzkodni sem a frontyardon. Genyó kiadvány, azaz nekünk tetszik, a legendás hóember song apokaliptikus átiratát jegyző Angela McCluskey pedig megtölti szívünket jeges borzongással.

razo | 2006.12.27. 16:40 | link | 2 komment | Megosztom

karácsony

Videojáték-kiállítás és téli zsezsegés Bécsben

video
Videojáték kultúrtörténeti kiállítás nyílt kedvenc helyünkön, a bécsi Museumsquartier "Electric Avenue" részlegében, ahol a tárlatok mellett a helyi digitális kultúrában jelen lévő közösségek és alapítványok is berendezkedtek. A Subotron shopban összegyűjtött szerkezetek a műfaj hőskorát mutatják be: van Super Mario gyűjtemény, Donkey Kong, Space Invader, és amit akarnak. Kis- és osztott képernyős játékok, hatalmas konzolok és társasjátékok sorakoznak az üvegpolcokon.

mq A kiállítás exklúzív érdekessége, hogy az üvegterem falára maga Tsutomu Kouno, az imádnivaló Loco Roco PSP játék designere rajzolt egy rövid jelenetet az ismert szereplőkkel. Az MQ egyébként idén is porig alázza a budapesti kulturális élet csaknem egészét. Vidám téli zsezsegés, csodás vizuális kultúra, lenyűgöző kiállítások, az udvaron pedig az ORF alternatív zenei rádiója (!), az FM4 Radio DJ-i mulattatják a forralt boros bögréket szorongató fiatalokat, köztük minket is - milyen érdekes - önkormányzati tömegrendezvényen Bécsben hip hopra és szívós funkra is lehet bulizni és nem lép fel élőben mondjuk Falco, vagy valamelyik osztrák eurodiszkó-idióta. Este a Leopold Caféban bulizunk, csüssz!

razo | 2006.12.19. 20:51 | link | Komment | Megosztom

kult karácsony games

Pazar Cucc: hangvezérelt karácsonyfa

hangvezerelt"Konvergenciaprogram!" "Botox!" "Igazságotaferencvárosnak!" "Mamahelyénmarad!" Filmekből már jól ismerjük a tapsra belobbanó kandallót, a csettintésre felkapcsolódó csillárt, Mr.Knight-ot meg Kitt-et pedig most hagyjuk inkább. A Solutions.com oldalait böngészve a Pazar Cuccok szerkesztője rábukkant az ultimate hangvezérelt izzósorra, mely az egyszerűen betanítható parancsszót kimondva fényárba borítja a fát. Persze még jobb - tesszük hozzá - ha egyáltalán nem vesződik fadíszítéssel idén. Vásároljon Karácsonyfa gigantposztert inkább!

razo | 2006.12.10. 19:39 | link | Komment | Megosztom

pazar cucc karácsony

Ünnepkör 2006: Nightmare Before Christmas 3D


Kedves Olvasó! Még néhány nap és locs-poccsal beköszönt a November, aztán észre sem vesszük, és kopogtat a December. Hamarosan őrült freakségekkel, a "holiday season" legtutibb ajánlataival, idétlen flash animációkkal, kötelező divatcikkekkel, photoshop kontesztekkel, filmbemutatókkal, karácsonyfadísz-trendekkel és ajándékötletekkel áraszt el bennünket a gonosz világháló. Szerettük volna elutasítani a keserű pohárt, de viccesebbnek találtuk elfogadni. A következő hetekben a megszokottnál is mélyebbre merülünk a világméretű információs turkálóba, hogy felszínre hozzuk Önnek az őszi-téli ünnepkör kulturális hordalékának legjavát. Kezdjük egy filmmel. Egyszer előfordult a moziban, hogy miközben kifelé tartottunk a vetítőteremből, furcsa nedvességet éreztünk a szemünk táján, és szorító érzést a gyomorban. Megdöbbentő volt, félelemmel vagyes tisztelettel tekintünk azóta a mesterre, aki a Nagy Hal-lal szabályosan megríkatott. Elhisszük, hogy a Karácsonyi Lidércnyomás évente új lehúzható bőrréteget növeszt, idén a 3D remake jön legnagyobb örömünkre. Nézze meg a trailert, ne hagyja ki a moziban felvett vírus-teasert sem!

razo | 2006.10.29. 10:29 | link | Komment | Megosztom

karácsony film

Frida Khalo-baba korhű öltözetben

frida
Mexikóban a karácsonyi vásár slágerévé vált a Frida Kahlo-baba, amely a megszólalásig hasonlít a híres festőnőre. A hasonlatosság nem véletlen, hanem hosszas és gondos tervezői munka eredménye - írja a Múlt-Kor történelmi portál. Cristina Dorset, a Frida Kahlo-baba megálmodója három éven át dolgozott a modellen, s munkájában komoly segítséget kapott a festőnő rokonaitól, akik a rendelkezésére bocsátották a családi iratokat, fényképeket. A kézzel készített babáknál nemcsak az arcvonások idézik meg híres festőnőt, de az alkotók ruhatár összeállításánál is a történelmi hűségre törekedtek. A készítők figyelme mindenre kiterjedt: a ruhák anyagára, a kiegészítőkre és az ékszerekre, a legapróbb részletekig lekopírozva az extravagáns viseletéiről (is) elhíresült képzőművészt.

razo | 2005.12.22. 14:06 | link | 2 komment | Megosztom

karácsony

Értesítés nevetgélési lehetőségről

Határozat: Nyilvántartásunk alapján megállapítottuk, hogy Maga köteles a Something Awfulon található Tréfabánya karácsonyi mátrixkiadásán egy munkanapon belül felkacagni, hiszen megannyi évtized után Maga a piros szaloncukrot választja (e), különben nehogy kígyókkal teli repülőgép zuhanjon a házára?! utóirat: helyileg ki nem fejthető okokból ma annyi Power, Sleep, Wake up, illetve Turbo billentyűt ütöttem le, mint még soha életemben. Jól vagyok, köszönöm. Üdvözletem.

razz | 2005.12.21. 16:54 | link | Komment | Megosztom

karácsony freak

Letölthető a Boing első, papírra nyomott száma

boing
Karácsonyi ajándéknak szánta vagy sem, Mark Frauenfelder mindenesetre posztolta a Boing Boing első, papírra nyomott számát .pdf formátumban a Boing Boing-on. Mint ahogy Cory Doctorow, a világ legtöbbet hivatkozott blogjának társszerkesztője a Kultplaynek adott interjúban elmondta, Mark és felesége Carla egy BoingBoing című nyomtatott magazint szerettek volna kiadni, de az üzlet megbukott, mert a terjesztőjük csődöt jelentett és megtartotta az összes pénzt az összes magazinnal együtt. Így hát Mark tovább lépett és a Wired szerkesztője lett, írt az Industry Standardnak, a Popnak, a Red Herringnek, a Business 2.0-nak, és így tovább. Amikor a Blogger megjelent, arra gondolt, hogy kipróbálja a szoftvert és megcsinálja a BoingBoingot blognak.

razo | 2005.12.21. 12:47 | link | Komment | Megosztom

karácsony blog

Csodatévő Jézus akciófigura


A bécsi Kertner strasse tőszomszédságában bukkantunk erre a gyöngyszemre a sógorok karácsonyi forgatagában. A csodatévő Jézus akcióbaba opcionálisan abszolválja az "öt kenyér és két hal", vagy a "vízből jóféle bor" csodát sötétben világító, fluoreszkáló kezeivel. A kithez igazi osztrák precizitással öt vekni, két hal, és egy tetszés szerinti folyadékkal feltölthető amfóra tartozik.

Kérjük önöket, segítsenek eldönteni szerkesztőségünknek, vajon miféle célcsoportra gondolhattak a termék készítői. Vajon az akcióbaba szemléltető eszközként használható hittanórákon? Vagy valláscikiző sznobok játszanak vele trendi desktopjaikon? Esetleg keresztény családok nevelik vele gyermekeiket karácsonykor? Bárhogy igyekszünk, nem találjuk a választ, és talán ez a megfejtés:a Jézus merchandise többféle fogyasztói réteget fog meg, mint 2000 évvel ezelőtt. A boltban volt még jézusos poháralátét és edényfedő-fül is. Árakat sajnos nem láttunk a bezárt üzlet kirakatában, pedig szívesen tájékoztattuk volna Önöket az Akciójézus idei karácsonyi árfolyamáról.

razo | 2005.12.19. 11:53 | link | Komment | Megosztom

karácsony

Beolvas Mikulásnak a zsidó lány

santa

Megtaláltuk a karácsonyi ünnepkör legviccesebb videoját, még most is könnyezve nyomogatjuk a billentyűket. Örömmel csatlakozik a karácsonyi konzumroham ellen hirdetett háborúhoz a Stereogum popipari blog is, és bemutatja az ünnepelt amerikai komika Sarah Silverman videoklipjét, "(Mikulás), Adjál játékot a zsidó lánynak is" címmel.

A rendkívül vicces klipp egy idilli amerikai nappaliban játszódik, ahol Sarah pajszerral várja a kandallóból kilépő gyanútlan Télapót. Az előre megfontolt szándék helyett azonban a lány inkább énekelni kezd (a Kultplay műfordításában): "Meg kell mondjam Mikulás, tőled a tenyerem viszket/Mindenkit meg kéne ajándékoznod, nemcsak a személyes klikked." Sarah ezután válogatottan szókimondó szitkokat zúdít a láthatóan sokkos állapotba került Télapóra, aki gépies mozdulatokkal próbál csomagokat elhelyezni a keresztény család ünnepi fája alá. Muhaha!

razo | 2005.12.12. 12:32 | link | Komment | Megosztom

karácsony

Orbán Viktor a karácsonyfán - küldjön extrém fadíszt a Kultplaynek!

star
A karácsony olyan ünnep, amikor a jóízlés, meg szépérzék szabadságra mennek valami nagyon távoli egzotikus szigetre, ahol meleg van és napsütés, helyükben pedig azonmód megalakul a giccs és az ízléstelenség vizuális Szovjetúniója. Találkoztunk már szigonypuskával felszerelt kékruhás búvárdísszel a bécsi vásárban tavaly, és naívan azt hittük, láttuk a verem fenekét, pedig dehogy. A Kultplay karácsonyi játékot hirdet, kattintson a Továbbra! Szputnyikkal, halálcsillaggal, és Zsákos Frodóval is díszetenek ugyanis egyesek: a Wonderland "geek karácsonyfának" nevezi a trendet amikor a Nuketown sajnálatos módon teljesen fényképmentes, ám részletes dísz-listájára linkol. Nyomozást indítottunk az ügyben és kiderült, hogy meglepő módon az extrém karácsonyfadísz-piac nagyrészt a Hallmark birodalom kezében öszpontosul.

razo | 2005.12.10. 13:18 | link | Komment | Megosztom

karácsony

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.