Budapesti közlekedés: végvergődés helyett őszinte trash

Apa motort hajt, a család pedig vele tart. Teljes létszámban. Ráadásul láthatóan nem extrém szükséghelyzet, hanem napi rutin ötösben robogózni Vietnamban. Az öreg moci nyilván a család egyetlen benzinnel hajtott közlekedési eszköze. Anya papucsban támaszkodik a kipufogón, srácok a kormányon, bukó sehol, valószínű, hogy egy ütközést senki sem élne túl.

Ennek ellenére azt gondoljuk, szimpatikus hozzáállás a hatóság részéről, hogy ha már se pénz, se utak, se közlekedési kultúra nincsen, akkor legalább érezzék jól magunkat a helyiek, és ne legyenek szabályok se. Így kéne Budapesten is: korrupció és tehetetlenség helyett szívből jövő, őszinte trash kell ide.

Biciklist büntetni a Kálvin térnél, ahol nincsenek sávok, lámpák és egy hatalmas lyukat kerülgetnek az idegtől félőrült autósok: ez csak idegességet szül, csill. Felújítani a négyeshatost 2006-ban, hogy utána három évvel kiderüljön, épp csak a sínek maradtak ki a rekonstrukcióból, ezért szétverik azt is, amit korábban felépítettek: hát ilyen se fordulhatna elő ott, ahol ezek a fotók készültek. Ott nyilván egyáltalán nem szaroznak azzal, hogy az európai tömegközlekedést imitálják.

Sokat elárulnak ezek a fotók arról, hogyan volna érdemes gondolkodni idehaza, és nem is biztos, hogy csak a közlekedés területén. Itt van az egészségügy gondja: szeptemberben állítólag botrány lesz, mert üres a kassza. Hát tessék megszüntetni az egészségügyet. Vietnámban is teljesen jól elvan a lakosság a fent látható közhigiénés viszonyok mellett. Sőt: mire a disznóhús megérkezik a feldolgozóba, kellemesen füstös ízt is kap a szállítás miatt. Mondhatnánk, magyarosat.

Persze az is igaz, hogy ezek a motorosok képezik a gazdaság gerincét Vietnámban, ahogy a képeket készítő Hans Kemp is írja könyvének előszavában. Nehezen értjük hogyan, de ez a rendszer működik. A kacsák meg a paprika eljutnak a piacra, ahol pénz lesz belőlük, ami vetőmaggá, süldőmalaccá és hatméteres szennyvízcsővé változik talán még aznap.

Gondoljuk erre, miközben a Nagykörúton araszolunk a forgalomban.

razo | 2009.08.13. 16:23 | link | 7 komment | Megosztom

könyv fotó

ebook: Mennyek kapui - az elektronikus zene évtizede

Csaknem nyolc év telt el mióta az egykor legendás magyar technokultúra magazin, a Freee, később Kaliforniába emigrált egykori főszerkesztője, Pánczél Gábor és a legnagyobb magyar cyberguru, Kömlődi Ferenc elektronikus zenei antológiát jelentettek meg.

A Mennyek Kapui ma már antikváriumokban is csak hosszas utánajárással, nehezen szerezhető be. A szerzők most ebook formájában mindenki számára elérhetővé tették a könyv második, javított és jelentősen bővített kiadását, amiért mindenki annyit fizet, amennyit utalni gondol. Ez a könyv az egyetlen munka, ami a huszadik század utolsó évtizedében lezajlott elektronikus zenei forradalommal foglalkozik - magyar nyelven.

razo | 2009.05.10. 11:41 | link | 1 komment | Megosztom

zene könyv

Iszlám szuperhősök, hajrá!

 

Első blikkre amerikai képregénynek tűnik, ha azonban jobban megvizsgáljuk, kiderül: távolról sem az. A 99 hősei szuperharisnyát viselnek és láthatóan nem vetik meg a gyúrótermeket sem, valójában azonban iszlám harcosokról van szó, akik "Allah 99 nevét" személyesítik meg. "Jabbar, az erős", "Mumita, a pusztító", "Hadya, a vezető" és így tovább.

A sorozat egy kuvaiti író-üzletember, Naif al-Mutawa munkája, aki "az alapvető emberi értékek megjelenítésére" törekszik a 99-ek kalandjainak szerkesztésénél. A pszichológiai tanulmányokat is folytatott al-Mutawa New Yorkban dolgozta ki a képregény ötletét, amikor iraki háborúban bántalmazott gyereket ápolt egy humanitárius szervezet munkatársaként. Hatott rá az amerikai képregény, a monumentális bagdadi Szaddám-szobrok, és a gyerekekkel folytatott beszélgetések is: "azon gondolkoztam, vajon ezeknek a gyerekeknek milyen példaképeik lehetnek" - mondja a szerző, aki produceri tevékenysége mellett jó politikai kapcsolatokkal is rendelkezik. Sikerült elérnie ugyanis, hogy Szaud-Arábiában - ahol először betiltották a sorozatot - ma minden korlátozás nélkül terjeszthető a 99.

Jelenleg 18 országban szerezhető be az iszlám szuperhősös képregény, hamarosan pedig elkészül - és világszerte mozikba kerülhet - az animációs változat is.

razo | 2009.03.24. 16:33 | link | 1 komment | Megosztom

könyv kult animáció

Reflex - tematikus művészfanzine nemzetközi szerzőgárdával

Amikor még nem voltak blogok, az emberek akkor is játszottak médiásat - igaz a disztribúció kissé nehézkes volt és szigorúan egy szűk kapcsolati hálón belül működehetett. A gyerekek anyuéknak írtak Hírmondót a homokozóból, a bölcsész szakosok pedig mindenféle fanzine-t és fénymásolt egotrippet szórtak az aulában. Elég szánalmas időszak volt mondjuk, főleg, ha belegondolunk, hogy ma mindenki ingyen hozzáférést készíthet magának a napi 100 millió+ látogatót vonzó YouTube-on. Közhely ez már, de azért csak gondoljunk bele. 

A fanzine szerencsére mégsem tűnt el, ami elsősorban a grafikai megoldások, tipográfiai szárnypróbálgatások és szociálpszichológia órán rajzolt logókezdemények miatt szerencsés, a lánglélekből fakadt megmondások és pornónovellák átköltöztek az internetre, és sosem látott módon burjánoznak. A szakkoli legügyesebb kezű tagjai által készített újságtervek, rajzok és illusztrációk azonban nyomtalanul elvesztek volna a sablondizájnokat kínáló blogmotorok korában, ezért a műfaj egyszerűen átmentette magát a képzőművészet világába

A Szigeti Árpád szerkesztette, fénymásolt Reflex magazin például kizárólag képekből áll, ráadásul magáévá tette a huszonegyedik század elejének uralkodó művészeti trendjét és nemzetközi kollaborációban készül. 14 magyar és 5 külföldi grafikus dolgozott a tematikus első szám tartalmának elkészítésén, a téma a zene volt. Az összesen 120 páldányban készüt, negyven oldalas kiadványt természetesen személyesen a projekt atyjától lehet megrendelni, 500 Huf ellenében (bónusz kitűzővel), emailben. A borítók egyedi, színes grafikával készültek, nincs két ugyanolyan!       

razo | 2009.03.17. 08:43 | link | 3 komment | Megosztom

média.hu könyv kult

7 réteg - jön az első magyar gördeszkás könyv

Aki nem gördeszkázott sosem, nem tudhatja miért 7 réteg az első hazai deszkáskönyv címe. Nos, a valamirevaló lapok pontosan ennyi, sorosan egymáshoz ragasztott kanadai juharfa lemezből készülnek. Erre jön felülről az ízes magyarsággal csak smirglinek nevezett griptape, ami a cipő megfelelő tapadását biztosítja, alulról pedig a felfüggesztéseket rögzítik a laphoz, ennek végeire húzzák a csapágyakakat és a kerekeket.

A könyv "fotókkal, írásokkal, rajzokkal, gördeszkásoktól, gördeszkásokról, nem csak gördeszkásoknak" várhatóan a magyar utcai kultúra dokumentációja lesz, nem szakkönyv, mint a nyolcvanas években kiadott szupervicces "A repülő bicikli - BMX kézikönyv" című kiadvány lakótelepen készült fekete-fehér fényképekkel, részletes trükkleírásokkal, biztonsági szabályokkal. A megjelenés dátuma és helye: december 5. péntek, 20.30. Hoppá, Budapest VIII. Szentkirályi u. 2.

razo | 2008.11.25. 13:39 | link | 13 komment | Megosztom

street art könyv budapest

Mielőtt meghalok, szeretnék egy art projektet

Ön mit szeretne még megtenni, mielőtt meghal? Erre a kérdésre válaszolt és válaszolnak folyamatosan a New York és egyéb nagyvárosok utcáin Nicole és ks által megállított emberek.

A projekt egyrészt a többé nem gyártott Polaroid kameráknak állít emléket,  másrészt pszichológiai játék, mivel a lefotózott embereket pár év múlva felkeresik, hogy megtudják, megtették-e már, amit saját kezükkel írtak fel a fényképre.

A honlap folyamatosan bővül új fotókkal, de ha hazavinné, könyv formájában is kapható.

 

 

Elit Alice | 2008.08.26. 23:05 | link | 3 komment | Megosztom

new media art könyv jövő fotó

Esti mese, ahogy Trent Reznor szereti

Nem tudom, hogy a jól sikerült hétvégére, a kánikulára, vagy a túl sok avokádóra fogjuk-e, de csodálattal vegyes ámulattal kuncogunk Edward Gorey The Glashlycrumb Tinies című versikéjén.



Persze megint mi vagyunk lemaradva, olyannyira, hogy az először 1926-ban kiadott mű még egy Nine Inch Nails videót is megihletett. A költemény az ABC 26 betűjét megtestesítő gyerekek kissé komor történetét meséli el.



Válasszon Ön is halálnemet! Kellemes hetet kívánunk! (via swissmiss)

Elit Alice | 2008.06.22. 21:47 | link | 3 komment | Megosztom

könyv kult comic

DAT: élveboncolás sok humorral



Korábban beszámoltunk róla, most újra aktuális Milorad Krstic felkavaró, a XX-ik századot nagykéssel boncolgató művészkönyve melyben a vérgőzös időszak minden évéhez szubjektív festmény készült. A Das Anatomische Theater egykori CD-ROM könyvváltozata szubjektív képek sorozata magyarázat nélkül. Ahogy közeledünk az ezredfordulóhoz, az évekhez a szerző személyes élményei is kapcsolódnak, számos esetben alig érthető asszociációkkal. A végére érve mégis összeáll a kórkép, a szigorú rendben elhelyezett formalinos üvegekben a huszadik század testrészei lebegnek. A DAT brutálisan őszinte, mégis üdítően humoros olvasmány: a könyvet lapozva, a sokkoló vizualitást elfogadva rájövünk, hogy az őrült múlt századot nem is lehet másképp láttatni, itt csak a dadaizmus lehet hiteles megközelítés.

A könyvet május 28-án este hatkor mutatják be a Goethe intézetben.

 

space night rockers | 2008.05.22. 11:59 | link | 2 komment | Megosztom

könyv kult

Járt-e már Budapesten?





Pettendi Szabó Péter dokumentumfilm melléklettel kiegészülő fotóalbumában Magyarország legelmaradottabb falvainak lakóival és életükkel találkozhatunk. A fotópárok digitális és analóg technikával készültek, egyidejű expozícióval. A munkát ugyanis nemcsak szociológiai tanulmánynak szánta a művész. Megfordítva a digitális és a filmes fényképészetről tartott sztereotípiát, olyan képpárokat fotózott, ahol a fekete-fehér totál digitális, a színes, beállított háttér előtt fotózott kép pedig filmes géppel készült. A vándorfényképészek nyomában járva Pettendi utazásai során mindenütt ugyanazt a kérdést tette fel modelljeinek: "Járt-e már Budapesten?" A filmre lőtt kép csalóka, a Lánchíd előtt ábrázolja az alanyokat. A digitális totál ugyanakkor megmutatja a valóságot: a háttér műanyag, a szereplők valójában saját lakókörnyezetükben jelennek meg a fotókon. 

A projekt különlegessége nemcsak az, hogy a könnyen manipulálható digitális fotózás műfaját szembe állítja az analóg technikával. Pettendi Szabó Péter ennél tovább ment, és videófelvételeket is készített riportalanyaival. A dokumentumfilm a Holnap Kiadónál most megjelent kötet mellett DVD formában hozzáférhető, íme egy rövid részlet belőle:


Pettendi Szabo Peter: Hatter from Kultplay on Vimeo.

Érdeklődésünkre a fotográfus elmondta, hogy a képpárok nemcsak kétféle technológia csavaros összevetéseként értelmezhetők. A közvetlen környezetünkön kívüli világról mi, városi emberek is csak elektronikus médiumokból értesülünk, valóságképünk digitális, így nagy a felelősségünk abban, mennyire hagyjuk becsapni magunkat. Pettendi éppen ezért tudatosan használta a Lánchíd éjszakai, molinóra nyomott mását felvételeihez, hogy a képekben rejlő feszültséget tovább fokozza. Nappali fények, éjjeli háttér. Turistaképnek álcázott mesterséges helyzet, digitális valóság, analóg csalás.


Hasonló képpárokat a Tiszai ciánszennyezés idején készített korábban a fotográfus. Akkor arra kérte a halászokat, hogy pontosan azon a helyszínen fotóztassák magukat, ahol korábban - a szennyezés előtti időkben nagy halat fogtak, és erről saját, amatőr felvételt is őriznek. Az archív és a jelen idejű fotók egymás mellettisége felkavaró helyzetjelentést adott a katasztrófa súlytotta területen élők mindannapjairól.  
 

razo | 2008.05.20. 14:39 | link | 10 komment | Megosztom

videó könyv kult fotó

"Anyu, miért púpos az arcod?"



"Látod, anya idősebb lett, már nem fér bele a legszebb ruháiba. Ezért Anya most elmegy Dr. Michael-hez, aki segít Anyának abban, hogy megint szép legyen és jól érezze magát" - saját kiadásban jelentetett meg képeskönyvet Dr. Michael Salzhauer Floridában praktizáló plasztikai sebész, melyből a gyerekek is megérthetik, miért tűnik el Anya időről időre otthonról, hogy pár hét múlva gömbölyű gumidarabokkal a bőre alatt térjen újra haza. "Anya most mosolyog rád, csak nem látszik, mert Anya szája tele van szilikonnal" - ez a mondat persze nem szerepel a kiadványban, amit akár Magyarországon is érdemes volna megjelentetni.

Önök is észrevették, hogy a negyven feletti nők fura dudorokkal az arcukban jelennek meg a tévében az utóbbi időben?
Bizony, Magyarország botoxország lett, belegondolni sem szeretnénk mi lesz majd, ha ezek az asszonyok nagymama korba lépnek. Nem merjük majd egyedül utcára engedni gyermekeinket, mindenütt horrorfejű öregasszonyok ijeszegetnek majd. Mondjuk az ilyesmit szerintünk nem igazán lehet megmagyarázni, nincs az a képeskönyv, ami megakadályozná, hogy a botox- és szilikonmamák gyerekei hangosan kiröhögjék saját szüleiket. Hogy is mondta egy régi rendszergazda ismerősünk mindig? "...Nagy az Isten állatkertje, és valaki nyitva hagyta a kaput..."

razo | 2008.04.17. 16:08 | link | 1 komment | Megosztom

könyv freak

A párizsi streetart legjobbjai


Ha Ön nem olyan szerencsés, mint egyesek, hogy személyesen lesse meg Párizs kreatív falfestményeit, ha Ön az ablakából kinézve csak az ízléstelen és ötletten tag-eléseket látja, nyugodtan keseredjen el.

De megteheti azt is, hogy visszalép az ablaktól, ráklikkel az Amazon-ra, és megrendeli a Paris Graffiti című fotóalbumot.

A fotókat Fabienne Grévy művészettörténész és fotográfus készítette, aki 15 éve foglalkozik a street art promotálásával, és mintegy 3000 fotóból válogatta ki a könyvben helyet kapó 300 graffitit.

Elit Alice | 2008.03.26. 18:24 | link | 2 komment | Megosztom

street art könyv fotó

Ufóinvázió Nagy Britanniában



Nevezzük mondjuk retro tech street art-nak az utcákon mozaikcsempéből kirakott space invader figurákat, melyek az ősvideojáték földönkívüli betolakodóit ábrázolják. Budapesten az Erzsébet téri Gödör oldalában láthatunk egy vicces kultúrmegszállót, állítólag maga Invader, a műfaj francia atyja ragasztotta kelet európai ámokfutása során. Angliában persze sokkal több csempeufó színezi a köztereket, mint minálunk, ezért most művészkönyvben is kiadták a helyi gyűjteményt. Lapozzon bele az Ecosystem -en!

Önnek is nehezen indul a hétfő? Jöjjön, játsszunk ufósat munka helyett!

razo | 2008.02.25. 09:48 | link | 1 komment | Megosztom

street art könyv

DAT: újra boncasztalon az őrült huszadik század

"Az esztétikum alaptermészete hedonisztikus,
 a művészet pedig autonóm és amorális,
éppen ezért legmegfelelőbb kifejezési módja az irónia és a cinizmus" (Oscar Wilde)

"There's something wrong with the world today..." (Aerosmith)



A huszadik század végén létezett egy fura médiaformátum, ami az internet terjedésével hamar életét veszítette. Úgy hívták CD-ROM, és boltokban árulták mindenféle tartalommal. Ebben az időben a budapesti Roczkov stúdió művészeti csoport kiadott egy ilyen lemezt, Das Anatomische Theater: The simultaneous games of the 20th century címmel. A korong egyfajta interaktív játék volt a huszadik század első harmadának kulisszái között szigorúan dadaista felfogásban. Milorad Krstic festőművész agresszív és nihilista rekviemet készített a csődöt mondott társadalomért, anatómiai pontossággal boncolta fel az uralkodó eszméket és művészeti irányzatokat. Most brutálisan őszinte, mégis üdítően humoros művészkönyvben folytatta a munkát. 

razo | 2008.02.08. 13:09 | link | 8 komment | Megosztom

könyv

Titkos wellness-könyvbemutató robotokkal a Szlovák Intézetben



Vadonatúj kiadványait mutatta be a pozsonyi Kaligram Könyvkiadó és a budapesti Szlovák Intézet igazgatója északi szomszédunk Rákóczi úti főhadiszállásán, de a lényeg nem a kultúra volt, hanem a kaja. Kellemes érzés ugyanis, amikor a januári Budapesten, egy szmogtól terhes csütörtök este randevút ad egymásnak egy jó adag gőzölgő marhapörkölt, egy saját agyvelejét búra alatt pácoló lánctalpas robot és saját gyerekkorunk.

Lapozzon és mindent megmagyarázunk!

razo | 2008.01.31. 21:22 | link | 2 komment | Megosztom

könyv kiállítás

Modernkori képírás

A több évezrede elfeledett képírás comeback-jét figyelhetjük meg manapság a smiley-k egyre nagyobb, egyre kreatívabb használatával. Ismerek olyat ugyan, aki nem hajlandó smiley-kat használni, mert az szerinte az iróniát öli meg. Természetesen nála sosem lehet tudni, mikor viccel. Mivel nem használ smiley-t.
Mindenesetre az interneten való kommunikáció nem lenne ugyanaz, ha nem rakhatnánk mosolyokat, kacsintásokat, stb. mondataink végére. Ezen kívül ott a temérdek ikon, mellyel az oldalakon való navigálást könnyítik meg. Azonban ez nem is feltétlenül az internethez kapcsolódik. Ki ne ismerné például e következő képsort:


Az ehhez hasonló ikonokat gyűjtötte össze az évek során Xu Bing, majd rendezte össze egy könyvvé. A Book From The Ground elnevezésű könyv tehát univerzális nyelven íródott: az ikonok egyetemesek, mindenki számára érthetőek. Az alkotó elsődleges forrásai a repülőgépen és reptereken található biztonsági előírások voltak.


Az oldalon találhatunk természetesen egy galériát, melynek segítségével dekódolhatjuk az esetleg nehezen megfejthető ikonokat, illetve a könyv mellé jár egy program is, melybe angol mondatokat beírva "ikonírássá" alakítja azt.
A könyv egy kiállítás formájában tekinthető meg, ahol a látogatók ezen fordító program segítségével csetelhetnek egymással.

Elit Alice | 2008.01.16. 08:54 | link | 1 komment | Megosztom

new media art könyv kiállítás graphics digitális kultúra

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.