Off: gyilkos elmék

Update: "Köztudott, hogy egy sikertörténet végéhez ért a rendőrség" - kezdte a romák elleni támadások feltételezett elkövetőinek elfogásáról tartott sajtótájékoztatóját Házi István vezérőrnagy" - áll az Index cikkében.

Sikertörténet? Hat halottal? OMFG, és ez a rendőr holnap is dolgozni fog?

---

Amikor olvastuk, hogy elfogták az országot rettegésben tartó romagyilkosság-sorozat feltételezett elkövetőit, és már a letartóztatásnál nyilvánvalóvá vált, hogy elvetemült neonáci vadállatokról van szó, akkor arra gondoltunk, most megállhat a nácizmus felé menetelő magyar társadalom, mert:

- kiderült, hogy rasszista indíttatásból követték el a gyilkosságokat

- így elkussolhatnak azok, akik szerint "csak a romák ölik egymást" 

- sőt: sokan lehetnek, akik elborzadnak és önvizsgálatot tartanak látva, hova vezet a szaloncigányozásból indult, majd egyre hevesebb gyűlöletkeltésbe, gárdába és jobbikba torkollott rasszizmus, fideszes politikai támogatással, emeszpés hisztériakampánnyal együtt.

Még lehet, hogy így lesz, csak hétfő reggel van. Még senki sem állít semmit, csak vélelmez és gyanúsít. Vihar előtti csend: használjuk ki a pillanatot, legyünk naív bárdok és énekeljük meg a magyar társadalom Nagy Lelkiismereti Válságát, a sorozatgyilkosság tetteseinek elfogása után következő Nemzeti Szembenézést, amikortól Magyarországon kiközösítik a rasszistákat, iskoláztatják, befogadják a roma gyerekeket, kiemelik és gondozzák a tehetségeket, hogy húsz év múlva nyoma se legyen ebben az országban a nemzeti hisztériának, kirekesztésnek és náci gyűlöletnek.

Oké, ennyi volt. Most nézzük a tényeket: nem lesz itt semmilyen szembenézés, összefogás, vagy lelkifurdalás. A hétvégi, szentendrei náci happening sikere arról tanúskodik, hogy a gyilkosok kézrekerítése nem rengeti meg a magyar nemzet fundamentumát, a hatóságok legfeljebb a túlburjánzó vadhajtásokat nyesegetik le (a többségi demokrácia védelmében) a futógyomként növekvő nácizmusról, így erősítve a törzset.

A heti hírek között fontosabb lesz, hogy a hibbant Fico miket szólt be Sólyomnak, miközben természetesen figyelmen kívül hagyják majd a tényt, hogy Ficót a sors küldte nekünk, hogy tanuljunk a példájából, hogyan lehet akár az Euro övezet tagjaként is egy másik EU országgal szemben nemzetiségi gyűlöletet szítani és ezzel kigolyózni magát az összes olyan európai klubból, ahol nem az asztal alatt kunyeráló kutyákba törlik disznózsíros kezüket a vendégek.

Volt egy fotó az Index cikkében, ami Sólyom Lászlót ábrázolta a két Komárom között húzódó Duna hídon, cipőorrával az államhatár csíkján, vele szemben a túloldalon a révkomáromi polgármester asszonnyal. Farkasszemet néznek, Sólyom sírásra görbülő szájjal, a polgármester asszony hivatalos-szomorúan, mint aki épp lakáshitel-beadványt utasít vissza, mert a kérvényező j-vel írta benne, hogy konstrukció. Ha legközelebb újra kiadják Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című tanulmánykötetét, ezt a fotót kell tenni címlapra. 

Szóval szembenézés: nem nagyon lehet feldolgozni ami történt, de talán ez az utolsó alkalom arra, hogy azok, akik legalább kettőig képesek elszámolni a nemzetinek csúfolt zombiseregben, azt mondják, most volt elég. Mert ha ezt benyeljük, nincs több határ.

Hogy zúg megint, hogy "nemzet!" és "magyar!"
és mennyire megint csupán - zsivaj,
árverések hang-dühével tele,
mennyire csak a nagy száj ereje
s a még nagyobbé! mely épp így - kiáltva -
árulja el, hogy szóra egyre gyáva. - Illyés Gyula

razo | 2009.08.24. 11:02 | link | 5 komment | Megosztom

politika off

Off: kelet, nyugat

"Erdély peremén vagyunk... márpedig Erdély nem Anglia" - Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei

"Az európai vezetők számára nem lesz könnyű feladat eladni Berlinben, Bradfordban és Bordeaux-ban az immár mitikus figurává vált, mindenki más elől állásokat elhalászó lengyel vízvezeték-szerelő kihúzását a bajból, különös tekintettel arra, hogy az idegengyűlölő jobboldal máris torkaszakadtából ordít" - írja mai cikkében az Index az Economist nyomán. Nem értünk a gazdasághoz, mégis: az utóbbi hetekben napvilágot látott elemzéseket olvasva egyre világosabbá válik, hogy nemcsak idehaza lettek elkúrva a dolgok, regionális szinten sem teljesítünk valami fényesen, különös tekintettel a Financial Times szerint is teljesíthetetlen és rég elavult Euró-csatlakozási követelményekre és azok nemzetgazdasági vonzataira.

Nyugat-Európának kell megmentenie Kelet-Európát, ez ráadásul nem jelenti azt, hogy nyáron már Ajróval fizethetünk a tejfölös-sajtos lángosért. A túl gyors bevezetés ugyanis komolyan meggyengítené az egységes európai pénzt - áll az elemzésben - legfeljebb néhány jelentéktelen posztszovjet szatelit államban jelenthet a válságra megoldást a helyi valuta eltörlése. A nyugati szélsőjobb szemében nyilván mi vagyunk Európa magyarbűnözői, pedig.

Szűz piacnak jók voltunk, az osztrák GDP 68 százalékát (máshol 80-at is olvastunk) teszik ki a keletre telepített bankbizniszek, az itteni ember ugyanis gondolkodás nélkül fogyaszt, ahogy a nemrég szabadult elítéltek szoktak a kocsmában, meg a kupiban. Mondják, minden magyar ember egy kategóriával nagyobb kocsit vezet, mint amilyet megengedhet magának. Nálunk hitelből van a házimozi, a plazmatévé, a nyaralás, sőt: a Sziget fesztivál és a szülinapi ajándék is. A magyarok szorgos indiánként vedelik a tüzes vizet '90 óta, miközben észre sem veszik, hogy lassan a napi csomag amerikai cigaretta is hitelből válik füstté. Mindebből a nyugati bankok és hitelintézetek gazdagodtak busásan, hát most ideje kivenni a részüket a konszolidációból. Ha lehet, még azelőtt, hogy megalakulna a nemzetiszocialista Magyarország.   

razo | 2009.02.28. 19:14 | link | 1 komment | Megosztom

off politika

5 ember, akivel interjúznánk 2009-ben

Doranskynál találtunk egy tanulságos évvégi posztot, melyben a Blogter kisfőnöke megnevezi azt az öt (magyar szak)embert, akikkel szívesen költene el egy munkaebédet az új évben. With all the respect Doransky, elég uncsi ebédek lesznek ezek! Nekünk is van hasonló listánk fejben, posztoljuk is gyorsan. Remek az ötlet, köszönjük!

1. Susan Crawford - Amerika egyik legismertebb internetjogásza, blogger és egyetemi tanár. Copyright ügyben faggatnánk, talán ő már látja a fényt.

2. Johannes Grenzfürthner - osztrák színész, író, netdemokrácia aktivista, performer és nemzetközi geek partibohóc. Bécsben társaival tető alá hozott egy itthon elképzelhetetlen horizontális forráselosztó terndszert a digitális művészeti szcénában. Beszélgettünk vele pár éve, most azt kérdeznénk, mi történt azóta?

3. Palotai&Cadik - Konyhaparti podcast mixet és interjút kérnénk tőlük, legfontosabb kérdésünk az lenne: hová lett az egykor Londonban, Párizsban is ismert Budapest Sound?

4. Jeremyville - Ünnepelt street art művész. Nem unja már baromira, amit csinál? - kérdeznénk a tök egyforma szőrmóklények atyjától.

5. Esti mese Dr. Kolláth György alkotámányjogásszal. Audio podcast sorozat természetesen, arra kérnénk kedvenc hazai közéleti személyiségünket, olvasson fel népmeséket (vagy bármit, amihez kedve van)!

razo | 2008.12.17. 12:09 | link | 3 komment | Megosztom

off

Off: Barbárok

 

"A rajtaütés akkor kezdődött, amikor a gyújtópalackok zajára felébredtek az egyik házban tartózkodó családtagok, a három felnőtt és egy gyermek megpróbált kijutni a lakásból, és villanyt gyújtottak. A helyiek tájékoztatása szerint a támadók közvetlenül a ház elől lőttek be az ablakon sörétes puskával. Ezt támasztja alá, hogy a lövedékek nem szóródtak az egész szobában"

"Nem szólhatott többet, a két vadember ráhajtott, és egy perc alatt agyonra verték. Ott feküdt a juhász a földön s még akkor is vágtak egyet-egyet rajta. A kisfiú ott volt mellettük, s csak nézett. Olyan hirtelen esett a dolog, hogy meg se moccanhatott.

- Vedd le az apád szíját - mondta neki a veres ember.

A fiú állott.

- Veszed le rögtön?

A gyerek halálsápadtan és az embereket szemmel tartva, odament az apjához, s annak a derekáról leoldotta a szíjat.

- Add ide.

A gyerek a szíjat felemelte, és nézte, hogy melyiknek adja oda. Csak nézett, s nem vette észre, hogy az egyik bot a levegőbe emelkedett és fején érte. Olyan sújtást kapott, hogy abba a percbe leesett s kiadta a lelkét.

A négy kutya, mintha nem értette-volna a dolgot, csak most jött észbe. A két komondor nekiesett a másik kettőnek, s torkon kapta egymást és hempergett. Vérben és nyíva, ordítva.

A puli meg ráugrott a veres juhászra s a lábába harapott. Az a botjával verte s rúgta, míg agyon nem csaphatta.

A négy komondort látni se lehetett a sötétben. Azok kikészítették egymást.

A két ember állva, botra támaszkodva várta el, míg a kutyáik végeztek, s mikor azok véresen és sebeiket nyalogatva a közelbe jöttek, akkor azt mondta a veres juhász:

- Kaparjatok."

razo | 2008.11.03. 15:12 | link | 8 komment | Megosztom

off

LEGO Peking, olimpia

 

Nem lesz több poszt az olimpiáról, ígérjük. Ezt az egyet is csak azért merjük közzétenni, mert a vihar előtti csend óráit éljük. Pár nap és kizárólag Peking szerepel majd a híradásokban, ahol sportolók cicanadrágban ugrándoznak, meg versenyt úsznak a nemzetállamok közötti nemes versengés jegyében. Bah! Kísért a huszadik század. Ön kinek drukkol? Mi természetesen a magyaroknak, hisz mi is magyarok vagyunk. Reméljük, sok aranyat hoznak haza fiaink-lányaink.

Oké, mielőtt infarktust kap itten nekünk a megbotránkozástól, meg nekiáll méltatlankodni a Twitteren, hogy mit írtunk le megint, rátérünk a tárgyra mint Kaplár F. József 2002-ben a szöuli vébédöntő közvetítése közben, amikor a neves riporter olyan svunggal és annyiszor lépett a tettek mezejére, hogy félidőben már konkrétan nem volt képes a kamerába fókuszálni, alig forgott a nyelve, a mellette ülő Puhl Sándor pedig hangosan kuncogott rajta.

Szóval. Két okból érdekel bennünket az olimpia: az egyik, hogy sokat nevetünk majd a temérdek hordalék láttán, amit a három hetes megarendezvény a felszínre dob. Olyat, mint ez a Hong Kong-i projekt például, egy komplett LEGO Olimpiai Park. 300 000 kocka, 4500 figura, lenyűgöző munka! Aztán ott vannak az épületek, amiket látni kell: a Madárfészek stadion, meg a Water Cube uszoda, ezek miatt leülünk majd a tévé elé, mint régen, amikor Chrudinák Alajos megmutatta a családnak, hogyan élnek és dolgoznak az elvtársak a Közel-Keleten. Ráadásul a megnyitót idén nem Vitray "a hétszázát neki" Tamás közvetíti (legalábbis úgy tudjuk, nem vitték ki Pekingbe az öreget), szóval tényleg lehet, hogy megnézzük az ünnepséget. Aztán kényelmesen hátradőlünk, vagy elmegyünk kirándulni, esetleg főzünk halászlevet bográcsban, sokat alszunk és élvezzük a tizenhat nap csendet, amikor végre valóban nem történik majd semmi, de semmi érdekes.

razo | 2008.07.29. 16:59 | link | Komment | Megosztom

off

Off: a félelem birodalma

"Amikor a nácik a kommunistákért jöttek, hallgattam, mert nem voltam kommunista.
Amikor a szociáldemokratákat zárták be, nem szóltam, mert nem voltam szociáldemokrata sem.
Amikor a szakszervezetiseket vitték, hallgattam, mert nem voltam tagja a szakszervezeteknek.
Amikor a zsidókat szedték össze csendben maradtam, mert nem voltam zsidó.
Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, aki szót emelt volna értem"

(Martin Niemöller)

Szerencsére nem tartózkodtunk itthon múlt hétvégén, amikor a melegfelvonulással végképp elszabadult a pokol, és megőrült ez a kurva ország. Azóta is csak kapkodjuk a fejünket: "Magyar Charta" alakul, Pácin község nyilvánvalóan súlyosan elmeháborodott polgármestere nácikat masíroztat a cigánysoron, A Kossuth rádióban elhangzott interjú szerint a "homoszexualitás undorító, mint az ágybavizelés", a hetilapok náci őrjöngésről írnak, a kibaszott méltóságok helytelenítik a történteket.

Jó estét, Magyarország! Hosszú lesz az éjjel, ideje bedeszkázni az ablakokat és megtölteni a kurva shotgunt.

 

razo | 2008.07.10. 21:17 | link | 21 komment | Megosztom

off

Bréking: újabb métereket süllyedtünk a ragadós szarba

A nap híre kétségtelenül az, hogy Tóth Gábor, Budapest rendőrkapitánya betiltotta a három hét múlva esedékes melegfelvonulást, nyilván mert fél a tavalyihoz hasonló atrocitástól. Vajon mit kommunikál ez a lépés a világ felé? Azt, hogy Magyarország a legsötétebb balkán, és pont.

Update: Mégse, mégis, de azért megmutatták.

razo | 2008.06.12. 20:48 | link | 5 komment | Megosztom

politika off

Off: a kék madár és a szélkerék

Árpi megírta az SZDSZ nekrológját, ami szerinte Fodor Gábor megválasztása miatt vált időszerűvé. Kétféle liberálist ismer Tóta: az egyik, az új elnök köré rendeződő értelmiség legfeljebb egy dobozgitár mellett a Sziget melegsátrában képviselhet releváns politikát. A másik liberális típus, a Kóka-féle "sikerszadeszos" azonban alkalmas lehetne arra, hogy ellenpontozza a szoci osztogatást, és keményen kiálljon a reformok végigvitele mellett.
Árpád szerint Kókával legalább egy picike reformcsíra felnevelhető lett volna, bár a szadesz is gyáva alapból, így alapvetően minden el lett kúrva.

A hétvégi elnökválasztás utáni szadesz esélyeit latolgató új Tóta publicisztika olyan, mintha egy távoli országban írták volna, ahová nehezen jutnak el hosszabb hírmagyarázatok, mert senkit sem érdekel, mi a helyzet Magyarországon. Miközben a szerző számtalanszor hangsúlyozza, milyen bonyolult problémákat kell megoldani az országban (és, hogy a liberális (?) párt élén a feladatra Kóka János alkalmasabb), szerényen elfelejti, hogy az egykori sikerelnök, a vélhetően csalással hatalomra jutott, majd balsikert balsikerre halmozó, a pártot ingatlanvállalkozássá züllesztő János nem azért szakított a koalícióval, mert ebben látta a reformpolitika utolsó lehetséges esélyét az elkádárosodó kormánnyal szemben, hanem azért, mert talán nem szeretett volna szimpla csalóként a történelemkönyvekbe kerülni, ha egyszer reformerként is megbukhat, teljes vértezetben, a tettek mezején. Személyes ambíciók játszottak itt, nem országféltés, nagy kaliberű gazemberek itt a szereplők, nem az istenadta nép reformellenállásába lassan beleőrülő felvilágosult magyar nemesek.

Nem gondolom, hogy Fodor Gábor volna Hölderlin Kék Madara, sőt rendkívüli módon irritál a semmitmondó, az érdemi vita vitáján hónapokig vitázó tehetetlenség, amit az új elnök által megszólított holdudvar képvisel. Egyet viszont látni vélek: nyugatabbra nem csinálnak wellness hotelt a kórházakból (reformokra hivatkozva), sóhivatalt az egyetemekből (virágozzék minden virág), a gazdaságban pedig nem rövidtávú célokat hajtó spekulánsok diktálnak. Ehelyett virul a "kertország", erősek a civil szervezetek, a fiatalok békésen pengetik a dobozgitárt, és minden domboldalon forognak a szélkerekek.   

razo | 2008.06.09. 12:14 | link | 3 komment | Megosztom

politika off

Off: "nem vagyok rasszista, de..."

Két dolog jutott eszembe az Indexen megjelent Amnesty International jelentés olvasása közben, miszerint kritikus a nők helyzete Magyarországon, a roma diszkrimináció pedig folytatódik.
Az egyik, hogy Magyarországon a rasszizmus nem szélsőséges jelenség, hanem teljesen szalonképes, általános gondolkodásmód. Üzletemberek, mérnökök, orvosok és tanárok mondják: "én nem vagyok rasszista, de..." Egy lakógyűlésen jártam nemrég, ahol a társasház köztiszteletben álló értelmiségi lakója - egy öregúr - így látta megoldhatónak a lépcsőház nagytakarításának problémáját: "fogunk az utcán két Brazilt, és fizetünk nekik ötszáz forintot..." A többiek elfogadható alternatívának tartották az ötletet.

Számtalan alkalommal találkozom ezzel, nem túlzás azt állítani, hogy tíz magyar emberből hét-nyolc így gondolkodik. Ismerek olyan vezető liberális újságírót, aki "utazásai során szuvenírt vásárolt a négertől" jártam olyan iskolába, ahol "bokszos"-nak nevezik a roma diákokat a hallgatói irodán, és így tovább.

Nem tudom, mit kéne tenni, amikor ilyesmit hallok, de közel vagyok már ahhoz az életkorhoz, amikor amikor egyre alacsonyabb az ember toleranciaszintje a parasztság és a rasszista primitívség hallatán. A magyar nők helyzetéről pedig csak annyi, hogy a cikket olvasva eszembe jutott mit írtak az országos lapok a rendőrök kontra Zsanett ügy kapcsán: "könnyűvérű", "bulizós", "provokatív" lány a Zsanett. OMG. Miért van, hogy kicsit sem vígasztaló, hogy tőlünk keletebbre máig általános családi igazságszolgáltatás a becsületgyilkosság?
 

razo | 2008.05.28. 12:51 | link | 15 komment | Megosztom

off politika

Kiállás a demokráciáért a Hollán Ernő utcában

Off: Ismét megjelennek a neonácik pénteken a Hollán Ernő utcában, ezúttal az összes szervezetük és támogatójuk képviselteti magát a 16:00 órára bejelentett tüntetésen. Egy szerkesztőségünkbe eljuttatot közlemény szerint azonban megint nem lesznek egyedül. Információink szerint az összes budapesti meghatározó civil szervezet felsorakozott az alábbi közlemény mellett, amit most teljes terjedelmében idézünk. /off.

Kiállás a demokráciáért!

2008 április 11 ., péntek, 16:00, Budapest, XIII. ker., Hollán Ernő u. és Budai Nagy Antal u. sarok.

Provokatív és félelemkeltő események történnek a fővárosban, újra. Nyíltan vállalva a megfélemlítés szándékát, péntekre erődemonstrációt szervez számos szélsőséges szervezet, ahhoz a belvárosi bolthoz, amelyet az elmúlt hetekben többször is atrocitás ért tulajdonosának vélt származása miatt: először felgyújtják a boltját, majd provokatív szándékkal flashmobot szerveznek a bolt megzavarására, dolgozói megfélemlítésére.

Nem hagyhatjuk hogy ilyen események történjenek hazánkban! Elutasítunk mindenféle antidemokratikus megnyilvánulást, nem tűrjük a kirekesztő magatartást! Több magánszemély jelentett be ellentüntetést a BRFK-n, a szervezésben rengeteg civil vesz részt.

Mindannyian menjünk el pénteken, délután 4 órára a Budapesti Hollán Ernő utcába, álljunk ki a demokráciáért, hazánkért, ahol nem lehetséges, hogy a többséget megfélemlítse egy agresszív kisebbség! Különösen kérjük a közjogi méltóságokat, valamennyi parlamenti párt és történelmi egyház vezetőit, képvíselőit, és a civil szervezeteket, hogy jelenjenek meg, nyilvánuljanak meg!

Legyünk most együtt mindannyian, pártállástól független, békés, csendes tömeg: mutassuk meg a világnak milyen az igazi Magyarország!

space night rockers | 2008.04.10. 13:29 | link | 1 komment | Megosztom

off politika

Nácik, giccsadó, dráguló internet - és még csak szerda van!

"Hiába gyerekek minden, itt áll az idő"
Tankcsapda

Példa nélküli gyorsasággal dübörög a bársonyos reformok politikája, emellett önszerveződés és érdekképviselet terén is kimagaslót alakított társadalmunk a héten, ami azt jelenti, hogy megint offolunk, hiszen annyi az érdekes hír, alig győzzük követni a hazai eseményeket.

A hét rögtön egy különösen izgalmas neonáci pogromnak induló, majd bársonyos flashmobbá szelídült közéleti akcióval kezdődött: a rendszerváltás utáni Magyarországon először dobtak molotov koktélt egy kereskedelmi egységre azért, mert a tulajdonosát zsidó származásúnak gondolták. Ennek kapcsán eszünkbe jutott, amit Ice-T mondott legutóbb a Különleges Ügyosztályban, amikor kollégájával rajtaütöttek valami gyanús-drogos-szektás bandán:

Szektavezér: - Nem tehetnek semmit, ez egy szabad ország!

Ice-T:  - Nem, ez egy demokratikus ország, Uram, és a többségnek nagyon nem tetszik, ami itt folyik!

"Talán hagyni kéne a politikát" - írja Ön majd a kommentek közé, és igaza is van. Hagyjuk a politikát, foglalkozzunk inkább a valósággal: mi magyarok nem tudjuk mit jelent a demokrácia. Egy New York-i, magyar származású újságíró még gárdaügyben nyilatkozta valamelyik rádiónak, hogy náluk bizony szétvernék kapásból az efféle képződményeket. Nem szabad ország Amerika? Nem bizony. Amerika demokratikus ország (Magyarországgal ellentétben), és a többségnek nagyon nem tetszene a szélsőséges szervezetek szabad garázdálkodása.


Ki tudja, hol áll meg?

Mire ez a fantasztikusan élménygazdag hét delelőre fordult, újabb felülmúlhatatlan esemény történt: kiegyezett végre ellenzék és kormányoldal, hosszú nyálas csókokat váltottak egymással, azután párás szemmel megmondták, hogyan kell érteni minálunk a design szót helyesen. Giccs. Fizessen, aki giccsbútort vásárol! Jelenjelenek meg fiatal hazai formatervezők a világ designkiállításain? Jussanak új lehetőségekhez, vigyék el hírünket külországba? Lófaszt, válságban a gazdaság. Az Indexen megjelent indoklás szerint "A bútorokra azért vetnék ki a járulékot, mert ott az átlagosnál jelentősebb nagyságrendű formatervezés, design testesül meg". Nekünk tetszik az ötlet, javasoljuk az amúgy is magyartalan design szó eltörlését, helyette a giccs szinonímát használjuk. Lenne giccs szak az iparművészeti egyetemen, a Műcsarnokban évente megrendeznék a "Lakástrend és giccs" fesztivált, Hiller István kultuszminiszter pedig kiemelt állami kultrendezvényekre néha meghívna egy-egy nemzetközi sztárgiccs tervezőt.

Koránt sincs vége azonban ennek a remek munkahétnek, szerda délután van csupán, és már jön is a következő bársonyos reformhír: adózzon az internet! Nem számít, hogy Magyarország így is az utolsók között kullog penetráció tekintetében, nem érdekes az sem, hogy a nyugati világ felé nyitva maradt egyetlen kaput készülnek behajtani, nekik ippeg az internetet tetszik megadóztatni a gazdaság felemelése érdekében. A szolgáltatók már jelezték, áremelés következik.

Előre izgulunk, mit hozhat még a csütörtök és a péntek, lesz-e újabb gazdaságélénkítő reformintézkedés, igazoltat-e a magyar gárda a főutak mentén.
Mondjuk holnap bejelenthetnék, hogy július-augusztusban különadót vetnek ki a lángos és palacsintasütésre, meg a fenekezős horgászatra és az úszógumis fürdőzésre is, hiszen nyáron mindenki ilyesmivel foglalatoskodik, ebből sok pénzt lehetne keresni, amit kulturális fesztiválok és rendezvények szervezésére lehetne fordítani. Olyanokra, mint az éppen becsődölt Európa Kulturális Fővárosa projekt, vagy a hatalmas nemzetközi érdeklődés mellett sikert sikerre halmozó Reneszánsz évad, gondoljuk.

razo | 2008.04.09. 15:14 | link | 5 komment | Megosztom

off politika

h i r d e t é s
CriticalMass 2008.04.20.