Sosem gondoltuk volna, hogy jót mondunk bármiről, ami az olimpiával kapcsolatos, hiszen távolabb már csak akkor állhatna tőlünk a magyar változatban rendre Vitray Tamással súlyosbított nemzetállami doppingverseny, ha rendeletileg lenne kötelező követni az eseményeket magyar zászlót lengetve a tévé előtt. (Ahogy most kinéz, lehet, hogy még ez is meglesz hamarosan).

A 2016-os nyári játékok rendezési jogát nemrég elnyert Rio kampányfilmje azonban rendkívüli, és nemcsak azért, mert a kamera bullet-timeban kanyarog a cukorsüveg-hegyek között, miközben mi csorgó nyállal nézzük a Copacabana-i naplementét. A film azért is csodálatos alkotás, mert minden kockája ordas hazugság, ajlas szemfényvesztés. Elhiteti velünk, hogy az olimpia demokratikus, sőt: 2.0-ás intézmény, ahol csupa szimpatikus amatőr spotoló verseng egymással kedvtelésből.

Mennyivel érdekesebb lehetne a világverseny - gondoljuk filmnézés közben -  ha tényleg idős horgászbácsik, amatőr sziklamászók, hétköznapi bringások és jó alakú strandgeekek küzdenének egymással egy globális buliban, ahol mindenki jól érzi magát, nem számítanak a századmásodpercek, mert a lényeg úgyis a közös mulatozás lesz a végén.

A Rio-i olimpia ezzel szemben vélhetően semmiben sem különbözik majd az összes többitől: vérverejtékes, humortalan, politikusokkal súlyosbított szintetikus ámokfutás lesz a csodálatos dél-amerikai díszletek között. Most úgy tűnik: legalább Vitray Tamás nyugdíjba megy addigra.

 

Csak háttérzajként ment hétvégén az idei Forma-1 GP szezon első rajtja Melbourne-ből, de amikor Palik László a verseny tizenkettedik másodpercében szabályos sikítórohamot kapott, kikapcsoltam a tévét. Pedig korábban elhangzottak mérsékelten érdekes részletek a terelőszárnyak méretéről, a kormányba épített technológiai újításokról és a kocsik megújult designját is bemutatták flashy animációkon. Palik hangja azonban képesnek bizonyult arra, hogy egy pillanat alatt szertefoszlassa éledező érdeklődésemet a Forma-1 iránt, hogy helyette a tavalyi versenysorozat végén fiókba tett, máig megválaszolatlan kérdés merüljön fel újra: hogyan lehetséges, hogy hétről hétre több millió néző tapad a tévék elé vasárnap délután, ráadásul épp tavasszal, amikor vidám madarak kergetőznek éhes macskákkal a kertben, lehet veteményest ásni, de még a magyar bloggerek kötelező Gyurcsány-posztjait olvasgatni is sokkal szórakoztatóbb, mint a tévé előtt dögleni és hallgatni, ahogy Marsi Anikó férje azt ordítja, hogy: - Jobbról hogy eljööön! Hogy eljööön jobbróól!

Remek deszkás videót forgatott a kaliforniai Magnum Opus Productions mégpedig 120 fps (frame per sec) sebességgel egy vadiúj HD digitális kamerával a Red One-nal. Azt érdemes tudni a kütyüről, hogy olcsóbb állítólag, mint a hasonló tudású versenytársai, cserébe nem csillog rajta olyan szépen a Sony, vagy a Canon logó. Hát nem tudom, 17,000 dollár akkor is 3 milla. Objektív nélkül. 

 

 

És most a meglepetés. Khm...Eljön az ember életében a pillanat, amikor úgy érzi, vagy elkezd sportolni valamit, vagy menthetetlenül couch potato lesz belőle, ami egyébként elég kellemes életforma, de harminc felett már maradandó károsodásokat okoz. Én döntöttem: az alábbi, hétvégén készült rendkívül Low D videó a bizonyíték. Ígérem lesz jobb is! A felvétel a Photo Booth szoftver segítségével készült, Fish Eye effekt-tel, OSX Leopard alatt. (Nem kell röhögni).

 

Kung Fu Kick from Kultplay on Vimeo.

Bármilyen furcsa, az extrém sport és a filmkészítés egymáshoz közel álló fogalmak.  Külföldön hagyománya van a gördeszkás és BMX-es filmeknek, melyek nemcsak az új trükköket mutatják be, hanem a nagyvárosi kultúrát, divatot, életérzést is közvetítik. Hat évvel ezelőtt Stícai Péter és Fenyvesi Zsófi itthon is elindítottak egy fesztivált Xaft címen, ahová amatőr filmeket vártak magyar fiataloktól. Mára az "amatőr" jelző kikerült a megnevezésből, és a filmes találkozó is elsősorban az urbánus rövidfilmről, kevésbbé a sportról szól. Az alternatív filmfesztivállá nőtt Xaft-ra idén október 1-ig lehet nevezni több kategóriában. A filmes találkozóról az ötletgazdával beszélgettünk, lapozás előtt azonban nézze meg a tavalyi győztes filmet, a címe: Parisien.

A Nintendo Wii megjelenése után még a legelvetemültebb otthonülő, chips-zabáló, sportallergiás egyedeket is kimozdította a fotelből és megtanította őket, hogy nem csak a CTRL és SPACE billentyűkkel lehet leosztani az ellenfelet, hanem a virtuális valóság és azzal járó minimális mozgás hozhat némi élvezetet az életbe - írja a Pazar Cuccok.


A tél közeledtével a városi ember sportolási lehetőségeinek köre még inkább beszűkül. A dreamGEAR a szobabicikli mellé kínál annál sokkal kevésbé unalmas szobasportot a Wii sport kit formájában, melyben egy önbíráskodásra alkalmatlan puha baseball ütő egy teniszütő és egy golfütő található. A sporteszközöket még egy extra ventilátor és távirányító egészítik ki. A dreamGear szett ára $34.99 (6190,- Ft) Nem csak nyugdíjasoknak.

Egy különleges, új sport láthatóan velünk is csodát tett, pedig a tegnap esti fürdés óta nem fogtunk rózsaszín strandlabdát a kezünkben. A Kultplay történetének első Blikkes posztcímét két szék, egy viszonylag könnyű anyagból készült gumiabda és néhány unatkozó kolléga ihlette, akik feltalálták a legújabb irodai őrületet, a Faceball-t. A játékban következmények nélkül pofánbaszhatjuk osztályvezetőnket, miközben a szerencsétlen még örül is neki: csupán munkahelyi csapatépítés történik Sziget alatt is robotoló irodapatkányoknak.

A Faceball szabályait a csatolt oktatóvideóból mindenki elsajátíthatja: a körökre osztott versenyben minden arcot ért telitalálat számít, elhajolni, ijesztegetni tilos. Mivel a sport viszonylag új, a szakemberek egyelőre keveset tudnak a psziochológiai mellékhatásokról. Kérjük kommentben jelezze, ha faceballozás közben furcsa tüneteket észlel!

A mini golfnál idegesítőbb sportot nehezen tudunk elképzelni, a rikítózöld műanyagdaraboknak viszont egyszerűen nem tudunk ellenállni. A tudathasadás széléről azért szerencsére visszabillentett minket a tény, hogy van ujjgördeszkánk, így anélkül is hasznát vehetjük a MyMinigolfnak, hogy egy hoszú bottal béna fehér labdákat ütögetnénk. A lyukak fölött egyszerű kick-flippel ugránk át, a hullámos felülketeken ollieznánk, a kitámasztott ütőkön pedig szigorú arcccal boardslideolnánk, amíg a nap véget ér az irodában.

Nem értjük a világkiállításokat, ahogy az olimpiát és az eurovíziós dalfesztivált sem értjük. Az ilyen rendezvények szánalmasan huszadik századiak, ráadásul egy csomó nagyképű hólyagot adtak a magyar televíziós sajtónak, akik már nyolcvankettőben eljuthattak távoli oszágokba, aztán hazajöttek arcoskodni itt nekünk. Sosem felejtjük el például néhai Knézy Jenő első igazi aranyóráját, amit rendszersen becsillantott a kamerába Telesport közvetítés alatt, Szepesy György pedig a pletyka szerint sokáig nem tudta, hogy Alfa Romeo sportautóján ötödik sebességi fokozat is van (a külföldi szervízben mondták meg neki). Vitray Tamást most inkább nem exhumálnánk, ma is kísért rendszeresen.

Apropó élményünk a Telesport című dolgozattal kapcsolatban egyébként az a világbajnoki negyeddöntő, amit három jómadár: Puhl Sándor sikeres magyar bíró, Nyilasi Tibor ex futballista és Kaplár F. József sportriporter közvetített az MTV stúdiójából. A trió élőben jelentkezett be a meccs előtt, félidőben és a rangadó végén is, minden alkalommal egyre részegebben. Kaplár F. József nyelve konkrétan alig forgott mire a búcsúzásig jutottak, a kamerába fókuszálni pedig teljesen képtelen volt, ezért előre-hátra dülöngélt, hogy lássa, hová kell nézni, amikor kigyullad a piros lámpa. Kitűnően szórakoztunk rajta. Elkalandoztunk, mint Kopeczky Lajos a bolgár női szertornaválogatott öltözőfolyosóján a nyolcvanas moszkvai olimpián, szóval térjünk a lényegre. Lengyelország világkiállítást rendezne 2012-ben (az ellnefelek: Marokkó és Korea csapata) az Odera parti Wroclaw-ban. A dzsemborihoz Vicente Guallart sztárépítész tervezett ikon erejű központi épületet, egy hófödte hegycsúcsra emlékeztető üveg és vasszerkezetet. A száz méter magas épület a szabadidős programok központja lehet éttermekkel, auditóriummal, irodákkal, a tetejét pedig lanovkával lehetne célzottan megközelíteni. Inspirációként egy másik helyi gigantomán épület szolgált, az 1913-ban épült wroclaw-i Centenáriumi Palota, melynek betonkupolája a világ legnagyobb hasonló szerkezete volt a maga idejében.

Ha megépül, a 650 ezer lakosú fürdőváros üveghegye méltó társa lesz a szintén világkiállításra készült Eiffel-toronynak, a brüsszeli Atomium-nak, vagy a montreáli kupolacsarnoknak. Vitray Tamás pedig mehet majd jerzsabinkázni az északi testvérekkel.

Miközben itthon azon megy a vita, hogy vajon az autósok, vagy a bringások politikai szavazótáborának kedvezzen-e a városvezetés, Európa nagyvárosaiban sosem látott környezetvédelmi projektek zajlanak a légszennyezettség csökkentésére, az autóforgalom ritkítására. Hogy hogyan egyeztetik külföldön a két ellentábor érdekeit? Egyszerűen: az autósok sem szeretnek fuldokolni a szmogban, nem úgy gondolkodnak, mint az a taxisofőr, akihez hétvégén szálltunk be a Nagymező utcában. Épp a felére szűkített Margit hídon hajtottunk át a szalaggal leválasztott biciklisáv mellett, amikor eltört a mécses. Az autósokat szívatják, a bicikli nem városba való, rohaddemszki, satöbbi. Úgy felhúzta magát, komolyan, nem mertünk vitatkozni vele.