Gazdasági világválság fenyeget, az Index is megírta, hogy fellendült a luxuscallgirl-piac, vígaszra vágynak a szomorú brókerek. Egy ügyes blogger most másképp is hasznot húz a pénzpiacok mélyrepüléséből. Elkészítette a jelenkori internet legaktuálisabb mémjét, az oldal címe: "Szomorú fickók a parketten". Ha nem tudná, a parkett szó tőzsdét is jelent, illetve a kereskedés helyszínére utal konkrétan, ahol a szerencsétlen kapitalisták ugrándoznak, ordibálnak, egyszerre több telefonon adnak és vesznek, idegeskednek, ahogy a Szuperbolában mutatták nyolcvanhatban. Ezek a fura redbullfüggő alakok az utóbbi hetekben nem annyira viccesek: a fejüket fogják, tenyerükbe temetik arcukat, az idegroham egyértelmű jeleit mutatják, vagy csak néznek katatón Bambi szemekkel, ami mint tudjuk, a sokkhatás egyértelmű jele, sokkal veszélyesebb a tomboló őrületnél. Kacagjunk együtt a fancsali ábrázatukon, hisz a nevetés a legjobb orvosság!

 

 

A fenti stop motion video a tilt-shift technika nem rendeltetésszerű használatával készült. Ennek lényege, hogy a fotós nagyon drága tilt (eltolható tengelyű) objektívvel, vagy illegálisan letöltött képszerkesztő program segítségével addig manipulálja a képet, amíg úgy nem néz ki, mintha egy élethű terepasztalról készült volna. A fake miniatűr fotózás rajongóinak Flickr oldalán egészen élethű jó hamisítványokat lehet találni, ugyanitt részletesen elmagyarázzák azt is, hogy hogyan lehet utólag elérni a tökéletes terepasztalhatást.

Reneszánszát éli a Picasso-féle fénygraffiti/fényfestészet, ezért nem értjük, hogy az elmúlt években megjelent fotók és videók hatására (respect Lichtfaktor) miért nem virágzik a művészet ihlette merchandise is. Fényfestő zseblámpákat filceket akarunk, sőt, alig várjuk, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön Jan Wöllert és Jörd Miedza LED-es dzsekije, amiben elég kettőt hadonászni egy absztrakt fényfestmény elkészítéséhez.

Gyerekkoromban imádtam a tudományos és ismeretterjesztő könyveket, filmeket, albumokat és enciklopédiákat. Ezeknél már csak a térképeket és a földgömböket szerettem jobban ezért néha hajlamos vagyok elmélázni, vajon lehetett-e volna belőlem a magyar Thor Heyerdahl, ha gimis föcitanárom, a fehér köpenyes Brassói brassóigecc nem öli ki belőlem módszeres kegyetlenséggel a kőzetek iránti rajongásomat elsőben, októberre. Képzeljék, ma már a tektonikus eredetű- és morotvatavak közti különbséget sem tudnám álmomból ébresztve felmondani, a Napban zajló termonukleáris folyamatokról nem is beszélve.

Az ismeretterjesztő képekért és részletgazdag illusztrációkért viszont ma is bolondulok, a Science magazine idei Science & Engineering Visualization Challenge versenyének helyezettjei pedig kivétel nélkül a műfaj világbajnokai. Ezen a megmérettetésen a zsűri nemcsak fotókat, hanem tudományos kiadványokban megjelent illusztrációkat, multimédiás vizualizációkat és mikroszkopikus felvételeket is értékelt a pályázaton, a győztes a fenti kép lett. Hogy mi látható rajta? Zöld kristályok egy narancsszínű gerinctelen tengeri állatka felületén, a kompozíció címe: "Zöld üvegerdő".

Lehet nézegetni a többi győztes munkát is itt, a túloldalon pedig - ínyencek figyelem - egy rendkívüli illusztráció, saját kategóriájában első helyezett alkotás látható az emberi keringési rendszerről. Mennyi látnivaló!

125 országból 5019 fotoriporter összesen 80 536 képével pályázott, a 13 tagú zsűri végül 23 ország 59 riportert díjazta a tíz kategóriában a fotoriporteri szakma legrangosabb éves eseményének számító World Press Photo pályázaton. A versenyen magyar rekord is született: Gárdi Balás Afganisztánban készült fődíjas képe és fotósorozata mellett (fent) Szigetváry Zsolt "Korunk kérdései" kategóriában szerzett második díjat a tavalyi budapesti meleg felvonulás áldozatait bemutató híressé vált felvételével (lent), Berekai Anna Tomasz Gudzowaty riportertársával együtt pedig Sport kategóriában szerzett elismerést egy indiai jógázókat ábrázoló fotóval. Ezzel az idei kiállítás a verseny történetének első olyan éve, amikor magyar fotósok összesen 4 díjat is besöpörhettek a világ legjobbjai között.

 

Ön mit szeretne még megtenni, mielőtt meghal? Erre a kérdésre válaszolt és válaszolnak folyamatosan a New York és egyéb nagyvárosok utcáin Nicole és ks által megállított emberek.

A projekt egyrészt a többé nem gyártott Polaroid kameráknak állít emléket,  másrészt pszichológiai játék, mivel a lefotózott embereket pár év múlva felkeresik, hogy megtudják, megtették-e már, amit saját kezükkel írtak fel a fényképre.

A honlap folyamatosan bővül új fotókkal, de ha hazavinné, könyv formájában is kapható.

 

 

Jaj, úgy szeretünk félrevezető bulvárcímeket adni, ilyenkor kicst olyanok vagyunk mint az Index. Szóval: csodás fotósorozat jelent meg a Polar Inertia nomád és popkultúra magazin legújabb számában elhagyott londoni uszodákról. A gyönyörűen csempézett, mozaikkal kirakott, vagy éppen gyommal benőtt medencékről és a hozzájuk tartozó épületekről hasonló szögből készültek a fotók, mindig a legmélyebb pontról. A galéria címe Abscence of Water, azaz "vízhiány", ami a beállításnak köszönhetően szinte fájóan jelenik meg a képeken. Az a tervünk hogy a művészeti projekthez csatlakozva ellenpontozzuk az alkotást és reggel elhúzunk valami vízpartra, hogy orvosoljuk a súlyosnak mondható problémát a magunk szerény eszközeivel. Bizony, olykor nehéz és felelősségteljes a kultblogger feladata!

Laptopszépségversenyt hirdetett a Stickergiant amerikai San Francisco-i matricagyár/blog teliberagasztott hordozható gépeknek. A versenyre eddig nevezett darabok ebben a Flickr galériában tekinthetők meg. No, akkor vonjuk le a következtetéseket: kik ragasztanak matricát a laptopjukra, miért és hogyan? Előre jelezzük, hogy amenyiben Ön is beküldi nekünk saját díszes számítógépéről készült fotóját, nagyon fogunk örülni, galériányi kép esetén pedig nem habozunk posztolni a hazai felhoztalt.

A telimatricázott laptop olyan, mint egy névjegy. Elárulja kik vagyunk, milyen cégekkel, szervezetekkel, együttesekkel és blogokkal vállalunk szellemi közösséget, megmutatja hogyan viszonyulunk a bennünket körülvevő világhoz. A laptopra ragasztott matrica ezenkívül cool. Nem véletlen, hogy kevés gépen fedezhetünk fel mondjuk nonfiguratív tetkót, vagy Suzuki emblémára pisiló kölyköt, ezek ugyanis nem cool szimbólumok, hanem pronyó lakótelepi jelképek. Különösen nagy elővigyázatossággal válogatja meg az ember (ha magyar) a Macintosh típusú laptopra ragasztandó matricát, itt ráadásul az is komoly fejtörés tárgya lehet, hogy vajon a csodásan világító alma logót betakarjuk-e vagy sem.


Mi nem takarjuk be, igaz mi a legmagyarabb érvet hozzuk fel laptopunk tisztasága mellett: lehet, hogy egyszer eladjuk majd kiváló állapotban tartott MacBook Pro 2.2 GHz 2 Gigabyte RAM modellünket és a vételárnál talán számít majd, mennyire őriztük meg az eszköz gyári állapotát (tökéletesen, karcmentes, nincs visszapörgetve). Mi biztosan nem vennénk szénné ragasztott laptopot már csak azért sem, mert idegen matricával kérkedni még annál is cikibb, mintha az ember egy Boris Vallejo nagyjelenetet gravíroztatna kedvenc hordozható munkaállomásának borítására. Az igazi geek laptop valódi logótemető, legfontosabb szempont pedig, hogy a hirdetett online vállalkozások webkettes modell szerint működjenek. Ragaszthatunk még videojáték emblémát, különféle vicces karaktereket, alternatív oprendszer kabalafigurát, vagy graffiti tageket, a lényeg, hogy szigorúan kerülni kell a multinacionális nagyvállalatokat és a konfekcióáruházakban is kapható termékeket, a japán vizuális kultúra nyomatai pedig rögtön dupla pontot érnek.    

Lecsengőben az Andrássy úti palotabotrányok sajtóvisszhangja, lassan minden befektető megvette már ami kellett neki, a város legszebb sugárútja nemcsak a tulajdoni lapokon, hanem a járókelők számára is jól láthatóan átalakulóban van. A Louis Vuitton-t követően üzletet nyitott a Burberry és a Guess, most épül az Armani és a Gucci luxusbutikja az egykori bértömbök földszintjén. Az évtizedek óta helyben működő üzletek ki tudja miért, sorra bezárnak, aki most a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera között sétál, számtalan üres üzlethelyiséget láthat, pedig a felkapott környéken aranyat fial egy-egy jól bejáratott vállalkozás. Észrevehetően cserélődik a tulajdonosi kör, akinek mennie kell, nyilván nem szívesen hagyja ott a környéket. Az elhagyott boltok között virágost, vadászruházatot forgalmazó üzletet, cukrászdát, bankot és divatbutikot is találtunk, de az 1800-as években alapított, műemlék Opera patikát is elsöpörte az új hullám.

A sugárúton kialakult helyzetet jól példázza az Andrássy út 1. szám alatt gyerekkorunk óta működő antikvárium esete, tudják, a gülüszemű baglyokkal a kirakatban. Ősszel bezárták a könyvesboltot, hamarosan Masters Sport tornaruha áruház nyílt a helyén, ami összesen ha két hónapig üzemelhetett zavartalanul, a szuperértékes helyiség most megint üresen áll. Nyilván nem a kedvezőtlen fekvés miatt gondolta meg magát a sportbolt tulajdonosa. Kattintson a Tovább-ra, lefotóztuk az elhagyott Andrássy úti üzleteket!

Pettendi Szabó Péter dokumentumfilm melléklettel kiegészülő fotóalbumában Magyarország legelmaradottabb falvainak lakóival és életükkel találkozhatunk. A fotópárok digitális és analóg technikával készültek, egyidejű expozícióval. A munkát ugyanis nemcsak szociológiai tanulmánynak szánta a művész. Megfordítva a digitális és a filmes fényképészetről tartott sztereotípiát, olyan képpárokat fotózott, ahol a fekete-fehér totál digitális, a színes, beállított háttér előtt fotózott kép pedig filmes géppel készült. A vándorfényképészek nyomában járva Pettendi utazásai során mindenütt ugyanazt a kérdést tette fel modelljeinek: "Járt-e már Budapesten?" A filmre lőtt kép csalóka, a Lánchíd előtt ábrázolja az alanyokat. A digitális totál ugyanakkor megmutatja a valóságot: a háttér műanyag, a szereplők valójában saját lakókörnyezetükben jelennek meg a fotókon. 

A projekt különlegessége nemcsak az, hogy a könnyen manipulálható digitális fotózás műfaját szembe állítja az analóg technikával. Pettendi Szabó Péter ennél tovább ment, és videófelvételeket is készített riportalanyaival. A dokumentumfilm a Holnap Kiadónál most megjelent kötet mellett DVD formában hozzáférhető, íme egy rövid részlet belőle:

Pettendi Szabo Peter: Hatter from Kultplay on Vimeo.

Érdeklődésünkre a fotográfus elmondta, hogy a képpárok nemcsak kétféle technológia csavaros összevetéseként értelmezhetők. A közvetlen környezetünkön kívüli világról mi, városi emberek is csak elektronikus médiumokból értesülünk, valóságképünk digitális, így nagy a felelősségünk abban, mennyire hagyjuk becsapni magunkat. Pettendi éppen ezért tudatosan használta a Lánchíd éjszakai, molinóra nyomott mását felvételeihez, hogy a képekben rejlő feszültséget tovább fokozza. Nappali fények, éjjeli háttér. Turistaképnek álcázott mesterséges helyzet, digitális valóság, analóg csalás.

Hasonló képpárokat a Tiszai ciánszennyezés idején készített korábban a fotográfus. Akkor arra kérte a halászokat, hogy pontosan azon a helyszínen fotóztassák magukat, ahol korábban - a szennyezés előtti időkben nagy halat fogtak, és erről saját, amatőr felvételt is őriznek. Az archív és a jelen idejű fotók egymás mellettisége felkavaró helyzetjelentést adott a katasztrófa súlytotta területen élők mindannapjairól.  
 

Ha Ön nem olyan szerencsés, mint egyesek, hogy személyesen lesse meg Párizs kreatív falfestményeit, ha Ön az ablakából kinézve csak az ízléstelen és ötletten tag-eléseket látja, nyugodtan keseredjen el.

De megteheti azt is, hogy visszalép az ablaktól, ráklikkel az Amazon-ra, és megrendeli a Paris Graffiti című fotóalbumot.

A fotókat Fabienne Grévy művészettörténész és fotográfus készítette, aki 15 éve foglalkozik a street art promotálásával, és mintegy 3000 fotóból válogatta ki a könyvben helyet kapó 300 graffitit.

Dulce Pinzón mexikói fotográfus projektje New Yorkban dolgozó bevándorlókat mutat meg munka közben, szuperhős jelmezbe bújtatva. A koncepció arra hívja fel a figyelmet, hogy 9/11 óta az amerikai sajtó kiemelt figyelmet fordít az úgymond nemzeti hősöknek, a hétköznapokban küzdő kisemberek erőfeszítései pedig árnyékban maradnak. A fotók rövid magyarázó szöveggel jelennek meg, melyből megtudhatjuk, hogy a vendégmunkás melyik mexikói tartományból származik, és hány dollárt küld haza rendszeresen az otthon maradt családtagoknak.

Mi, magyarok persze egyből fejszámolunk és ez nem is baj feltétlenül, hiszen olyan országban élünk, ahol naponta halljuk: "ingyen ebéd nem létezik", miközben arról kevesebb szó esik, hogy egy betanított osztrák gyári munkás is többet keres havonta, mint egy orvos, vagy egy tanár itthon. Nos, a képen látható Luis Hernandez Veracruz államból érkezett az új világba, kemény fizikai munkát végez és a fizetéséből hetente 32.000 forintot küld haza Mexikóba. Ez havonta éppen megfelel egy magyar rezidens orvos bruttó fizetésének.

Köszi a linket, Budhatomi!

Szingapúrban járt a BoingBoing egyik szerkesztője, Cory Doctorow, és egy konfúciánus szemlélettel berendezett helyi vidámparkban készítette a fenti fényképet, melyen egy saját apósát szoptató asszony látható, aki fiával együtt meglehetősen jól szórakozik az idős rokon mohóságán. Huszonöt életnagyságú szobor magasodik az 1937-ben épült parkban, mindegyik súlyosan morbid karakterábrázolással sokkolja a látogatókat. Cory szerint a parkot az utóbbi időben bezárták, a szobrok azonban mind fent vannak a szerző Flickr galériájában.